!

Drago Jančar szlovén

1948. április 13. (Maribor) –

Tudástár · 5 kapcsolódó alkotó

Nemférfi

Könyvei 10

Drago Jančar: A névtelen fa
Drago Jančar: Ma éjjel láttam őt
Drago Jančar: Katarina, a páva és a jezsuita
Drago Jančar: Az angyal pillantása
Drago Jančar: A gályarab
Drago Jančar: Zajgás a fejben
Drago Jančar: Kaján vágyak
Drago Jančar: Staviteľ
Drago Jančar: The Prophecy and Other Stories
Drago Jančar: Noćas sam je vidio

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Valahol Európában L'Harmattan · Világ-Szép-Irodalom L'Harmattan · Arany Közép-Európa

Antológiák 1

Richard Swartz (szerk.): A közeli más

Népszerű idézetek

Nazanszkij >!

Elindultak, kitépték a lábuk gyökereit és elindultak az útra, megmozdultak a szekerek kerekei, a lovak patái; a földön voltak, ebben a hatalmas katedrálisban, a hegyek oltárai és az ég ablakai között, a virágzó mezők és fehérlő hegyek között, lábukkal a földön, a szívükkel meg magasan fönt, ott, ahol a kékségben, a fehér szigetek között hatalmas jelenések úsztak, hosszúnyakú rémek, sárkányok, ahol a babikoni szörny rejtőzött, mintha arra várna, mikor ereszkedhet alá, az úton lévő emberek közé. A zarándokok közé, akik szekereikkel, törékeny hajóikkal kihajóztak a nyugtalan, nyílt tengerre, anélkül, hogy kimérték volna a távlatait és az ég határait, melyek rémeikkel együtt belevesztek a hatalmas kontinens ködös távlataiba.

59–60. oldal, 5 (Jelenkor, 2006)

2 hozzászólás
Timár_Krisztina I>!

(…) az insomnia feltámasztja az élet minden mozzanatát, minden gyávaságot, minden árulást, minden szégyenletes zavart; az álmatlanság a feledésre való képtelenség, mert írva volt: az embernek nem azért van szüksége alvásra, hogy kipihenje magát, hanem azért, hogy feledjen (…)

259-260. oldal

Timár_Krisztina I>!

A lábuk előtt ott a Halál. A Halál, amely a németeknél férfi, nem úgy, mint nálunk, szlovénoknál, ahol asszony a halál, a férfit a festő lóra pingálta, kaszával a kezében, kaszával, amely kihullik a kezéből, és hullása közben is újabb életeket vág le, keshedt gebére festette a Halált, oldalt csontos lába kalimpál, a keshedt gebe lába sűrű sárba süllyed.

354. oldal

Nazanszkij >!

(…) az együttérzésnek is van határa, vajon együtt kellett volna éreznie azzal a portugál katonával, aki elvágta a kis Teresa nyakát? Hogyan legyen könyörületes azzal a kézzel, amely a becsületes, tiszta szívű ember vérét ontja, és gonosz terveket kovácsol?

363. oldal, 45 (Jelenkor, 2006)

Timár_Krisztina I>!

Kinevették tehát [Katarinát], de ő nem hagyta abba a böjtölést. Sőt a főtt zöldséget is elhagyta, a sárgarépát, a póréhagymát, és a végén a kenyeret meg a tejet is. Apja irodájában továbbra is kifogástalanul ellátta önként vállalt munkáját, semmi gyöngeséget nem vettek észre rajta, csak egyre fehérebb, egyre áttetszőbb lett. Az utolsó napokban már csak vízen élt, és amikor a víz sem távozott belőle elég gyorsan, zsurlóteát főzött, hogy az utolsó szennyet, a víz és tea, a piszkos világ utolsó morzsáját is eltávolítsa. Csak akkor nyugodott meg, amikor ez a folyadék, mely a megrágott, a testében átgyúrt anyagok után eltávozott a testéből, amikor ez a folyadék már teljesen áttetsző volt és tiszta, mint a víz, mint Katarina neve, amely tisztát jelent, csak akkor nem hallotta többé sem a lányok kérdéseit, sem a nevetésüket, sem a legények röhögését a templom előtt (…)

24. oldal

3 hozzászólás
Youditta>!

Nem kérdeztem, hol harapta meg a férjét az aligátor. Erős ellenérzést keltett bennem a fürdőkádba eresztett hüllő. Ha el is tudtam képzelni, hogyan vezeti pórázon az aligátort a sétányon, és hogyan caplat utána a más környezethez szokott állat, meg a bámész tömeg, a fürdőkádban tartott mocsári fenevad gondolata elviselhetetlen volt számomra. Ezt a világot és ezeket az embereket nem tudom megérteni.

19. oldal

ponty>!

A kantinba mentünk. Sötét Alojz lecsillapodott, a pipáját tisztogatta. Valahonnan előkerült egy üveg. Alojz is meghúzta. Nem tudtam, hogy maga is, mondtam neki. Időnként, mondta, egy keveset. Valamikor többet, állítólag elég sokat.

115. oldal

kzsofi89>!

Mindegy, most az erdőben volt, és tudta, végre megért valamit. Egy élőlény remegését, a cseresznyevirágok reszketését az ablak alatt a tavaszi szélben, egy zokogó fiatal nő sebesen remegő vállát, aki az előző esti árulást magyarázza a kedvesének, a táncoló lány remegő combját az első bálon, énekesek szaggatott szerelmes dalát a téli éjszakában. Meg ezt: minden, ami él, boldog szerelmi erőfeszítésben remeg, de remeg félelmében a rémült kutya is, remeg az ázott bundája, a borjú halálos iszonyatban összecsukló térde, amikor vágni viszik, a gyilkos remegő keze, amint a kihallgatószobában aláírja beismerését, a madár a macska körme között, a sors, az élettörténet remegése, a vizeké, amelyek elöntenek és vágtató folyószakaszokon sodornak keresztül, majd elsimulnak a rejtett öblök sima tükrén. Minden szerelem és minden halál. Ezért van szüntelen remegésben minden.

274. oldal

>!

…a mi gyarló emberi gondolatainkat nem az ész, hanem a végtelen remény vezérli. Emberi ítélőképességünkkel ezért nem tudjuk felfogni azt a lehetőséget, hogy már minden előre eldőlt, és a sors talán épp ilyen végkifejletet akart.

101. oldal - Halál a havi Boldogasszonynál (Jelenkor Kiadó, Pécs, 1997.)

Nazanszkij >!

Poljanecnak (…) sikerült eljutnia az érsekségi titkárig. Neki volt néhány listája, de Poljanec Katarina nem szerepelt rajta.
– Ez persze egyáltalán nem jelent semmit, mondta, nagy a fejetlenség ebben a dologban.
Kiderült, hogy az érsekségen mindenki elég rosszkedvű a legutóbbi zarándoklat miatt. Panaszok érkeztek Bajorországból és Pfalzból, meg Kölnből és Aachenből is az ő hívei és más osztrák püspökségek zarándokai magaviselete miatt. Kölnben még egy könyvecskét is kinyomtattak a számukra érthető szlovén nyelven, hogy megtanítsák őket a helyes viselkedés szabályaira, de ez sem segített. Súlyos szabálytalanságok történtek, ezekről azonban az érseki titkár nem mondhat bővebbet Jozef Poljanecnak. Tovább gyűjtik a híreket, valószínűleg be fogják tiltani a búcsújárásokat, már ez is szóba került. Nem, Katarina Poljanec egyetlen listán sem szerepel, sohasem hallotta a nevét, ami jót is jelenthet. Hiszen azoknak a nevét hallotta, akik a legsúlyosabb kihágásokat követték el az úton az ottani tartományok törvényei ellen, nem is szólva a fő- és a halálos bűnökről. Aztán hozzátette, amiről nem akart beszélni, nehogy bárki a szemére hányja valamikor, hogy különböző okokból páran meg is haltak az úton, de ezek az adatok még nincsenek összegyűjtve. Az egész világon nagy zűrzavar uralkodott, majdnem akkora, mint Jozef Poljanec fejében.

383. oldal, 47 (Jelenkor, 2006)

Kapcsolódó szócikkek: Aachen · Bajorország · Köln