!

Doncsev Toso

Könyvei 4

Doncsev Toso: Egy bolgár vallomásai
Doncsev Toso: Fischer Ármin reggelije
Doncsev Toso: A kun hercegnő
Doncsev Toso: A hétköznapi erényekről

Szerkesztései 1

Doncsev Toso – Szőke Lajos (szerk.): A keleti kereszténység Magyarországon

Fordításai 6

Bogomil Rajnov: Három találkozás a felügyelővel
Kuczka Péter (szerk.): Galaktika 29.
A rózsaszínű pelikán
Konsztantin Kolev: „Üdv, bűnös lélek!”
Ljuben Dilov: Nádas
Juhász Péter (szerk.): Még egyszer a delfinekről

Népszerű idézetek

>!
balagesh IP

Apámnak sehogy sem fért a fejébe, hogyan lehet egy tejfelesszájú, pitiáner szarrágó az ország első embere.

57. oldal, 5 dkg parizer

6 hozzászólás
>!
balagesh IP

Az üzlethez három dolog kell: eladó, vevő és áru. A legtöbben azt hiszik, hogy ebben az ügyletben a legfontosabb az értékesítendő portéka, pedig nem így van. Te, az árus vagy a legfontosabb szereplő, te vagy az elsődleges, a legértékesebb árucikk, mert minden jó kereskedő legeslegelőször önmagát adja el, a benned megtestesülő bizalmat értékesíted.

75. oldal, Egy pesti bolgár portréja. Apám emléke

>!
csgabi MP

Első lecke az élet értelméről és a boldogságról.
Az ember azért született a világra, hogy boldog legyen. Akkor leszel boldog, fiam, itt, a földi létben, ha kissé hasonlatossá válsz a jóistenhez, vagyis teremtesz valamit, akármilyen csekélységet bár, de olyasmit, ami a tied, kizárólag a tied. Hivatást, otthont, családot. Tanuld meg, hogy siker nélkül nincs boldogság. A siker pedig a céllal egyenlő, vagyis akkor vagy sikeres és boldog, ha a kitűzött célodat bármilyen akadály ellenére, de eléred. A boldog élet az öttusára hasonlít, azaz öt versenyszámban kell a legjobbat nyújtanod, hogy teljes győzelmet arass, nem mások, hanem elsősorban magad felett. Hiába vagy jó, akár a legjobb, a legkiválóbb egyetlenegyben, ha a többiben lemaradsz, ha pedig egyetlen egy az öt közül kimarad, végképp kizárod magad a versenyből, vagyis boldogtalan leszel.

66. oldal

Doncsev Toso: Egy bolgár vallomásai Elbeszélések, emlékek, esszék

Kapcsolódó szócikkek: az élet értelme
>!
balagesh IP

Egy felnőtt, felelős beosztású férfi nem veszíthet el semmit, pláne egy fontos igazolványt nem.

22. oldal, Lecsófőzés

>!
csgabi MP

Jegyezd meg jól, hogy a boldogság legelső és legfőbb feltétele a tiszta lelkiismeret. Ne hallgass senki másra, csak magadra, se papokra, se világi hatalmasokra, ne törődj azzal, hogy mit mondanak, miről akarnak téged szépszóval vagy vitathatatlan tekintélyekre hivatkozva erőnek erejével meggyőzni, csak a lelkiismeretedre hallgass. Ha valami gonoszra, rosszra vagy csupán méltatlan cselekedetre szeretnének rávenni, tarts lelkiismeret vizsgálatot, és talmi kincsekért ne áldozd fel legszentebb birtokod, lelked tisztaságát. Lehet vagyonod, hatalmad, hírneved, mit sem ér, ha furdal a lelkiismeret, ha soha sincs nyugodt álmod és önfeledt, örömteli órád. Ha bizonytalan vagy, fülelj, mit mond a belső hang, az majd hibátlanul útbaigazít, imádkozz, kérd az isten segítségét, és aztán a legjobb belátásod szerint cselekedj. Ne tétovázz, cselekedj, a higgadt mérlegelés után mindig dönts és cselekedj. Egy piciny tett ezerszer többet ér a legóriásibb ábrándnál.
A boldogság elérésének második feltétele az egészség. Ez az a pótolhatatlan kincs, amit a teremtőtől és a szüleidtől kaptál. Óvd, mint a szemed fényét. Ennél nagyobb érték nincs a földön, amelyet a balga emberek csak akkor becsülnek, mikor már rég elherdálták és végleg elvesztették. Az egészség az egyes szám a földi örömök sorában, a többi mind csak üres nulla, önmagukban e nélkül semmit sem érnek, de ha egészséges vagy, mindegyik ehhez az első egyeshez adódik, ős így az életed értéke megszázszorozódik.
A harmadik feltétel a pénz. Azt mondják a képmutatók, a szemforgatók, hogy a pénz nem boldogít. Valóban, egyedül a pénz, bármennyi legyen is az, nem tesz boldoggá, ellenben megóv a nyomortól ős a kiszolgáltatottságtól, érőt, hatalmat ad és megoldást kínál, ha nem is mindenre, de számtalan dologra. Egyedül a szenteknek, a szent életűeknek nincs szükségük pénzre, róluk gondoskodik a jóisten, a többi földi halandó azonban nem nélkülözheti ezt az eszközt. Ismétlem: eszközt. A pénz sohasem lehet cél, ez csupán a fösvények egyetlen, sivár öröme, amely Olyan, mint a növényeknek a sziksó: az utolsó cseppig kiszívja belőlük az éltető nedveket.
A negyedik feltétel, vagy ha úgy tetszik, a boldog életért folytatott küzdelem negyedik versenyszáma a munka, a hivatás. Az a legjobb és az a legnagyobb szerencse az életben, ha az ember azzal keresi a kenyerét, amit szeret. Jól is csak azt tudjuk végezni, amit kedvelünk. A munkát élvezni kell, mert ha nem élvezed, akkor a legkönnyebb elfoglaltság is szörnyű tehernek tűnik, ám játéknak a másnak nehéz robot, ha kedvvel végzed azt, amit csinálsz. Csakis azon a pályán lehetsz sikeres és szakmád mestere, amit szeretsz. VáIj eggyé a munkáddal, töltse ki teljesen a napod, foglalja le minden gondolatod, csüngj rajta figyelemmel, fegyelemmel és ragaszkodással, mint anyján a gyermek, és busásan megtérül majd minden fáradozásod.
Végül, de nem utolsósorban említem a családot és a benne rejtező szeretetet. […]

66-67. oldal

Doncsev Toso: Egy bolgár vallomásai Elbeszélések, emlékek, esszék

>!
csgabi MP

1956. október 27-én, szombat hajnalban, a forradalom negyedik napján nővéremmel kenyérért álltunk sorban. Ötösével rendeződtek egymás után az emberek, mégis a sokaság, mint eleven, vastag, fekete kígyó, a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Vadász utcáig nyúlt. Két óra hosszat vártunk dideregve, mire kisültek az első piros-barna cipók. És akkor egy vidáman pöfékelő suhanc sétált felénk, megállt mellettünk, majd a fejét hátra hajtva lebegő füstkarikát fújt az arcunkba, aztán a csikket a kanálisba
pöckölve közölte: a sarki trafikba bolgár cigarettát hoztak.
A tömeg görcsbe rándult, hullámozni kezdett. A hanyagul közölt kijelentő mondat szájról szájra járt és vészjósló morajjá fokozódott. A szorosra zárt sorok fellazultak, aztán egy ember kivált a sokadalomból, és szaladni kezdett. Kiáltások hangzottak, majd tompa, hörgésszerű üvöltés, és megvadult, fékeveszett, bőgő csordaként már százan rohantak az előre iramodó után. Egymást lökődték, taszították, a robajtól visszhangzottak az üres kapualjak. A férfiak közt egy idősebb nő is futni kezdett.
A hátulról jövők a földre lökték, s megállás nélkül átgázoltak rajta. Senki sem torpant meg, hogy segítsen neki, a mohóság miatt kiszorult belőlük a kímélet, a tapintat. Az asszony kisvártatva feltápászkodott, leverte ruhájáról a port, és letört sarkú cipőjében bicegve a többiek után eredt. Az ott maradottak megvetéssel, utálattal szemlélték. Senki sem sajnálta a nikotinra éhes satrafát.

74-75. oldal

Doncsev Toso: Egy bolgár vallomásai Elbeszélések, emlékek, esszék

>!
csgabi MP

Tán tizenegy lehettem, mikor igaztalan pofonja miatti őrült dühömben öklelő kosként fejjel rohantam az éjjeliőrnek. A piac közepén döntöttem le a lábáról a megtermett, nyugdíjas férfit, és a mérleg mellől felkapott ötkilós, öntöttvas súllyal a fejére sújtottam. Apám csavarta ki kezemből az alkalmi fegyvert. Eltökéltem, hogy kiloccsantom a tehetetlen, földön fekvő ember agyvelejét. Szerinte a téboly fénye sugárzott szememből, ez az iszonyú erő bénította meg, tette védekezésre képtelenné. Később engem, a fékeveszett kamaszt ez az idős tanácsi alkalmazott mindig elkerült, félt tőlem, mert akkor, abban a pillanatban pontosan érzékelte, hogy mi forrong bennem, kész voltam arra, hogy sérelmemet halálával toroljam meg. Minden porcikámmal ölni akartam.

61. oldal

Doncsev Toso: Egy bolgár vallomásai Elbeszélések, emlékek, esszék

>!
csgabi MP

1856 nyarán véget ért a Krimi háború. A törökök leverték a későn kirobbant tarnovi felkelést is. Odatettek a véráztatta bolgár remények. Akkor augusztusban égett porig ükapám emeletes háza. Módos ember volt, tekintélyes kereskedő, erős, vérmes férfiú. A fekete füst a felhőkig kígyózott, a tikkasztó melegben csak a kutak fenekén csillogott a víz. Jordan Szabev, a család feje súlyos szekercéj ével hasogatta az izzó gerendákat. Aztán végül a tűzbe hajította acélos szerszámát és rettenetes szidalmakra nyitotta száját. Megátkozta a szultánt, utána sorban az álnok angolokat és a ravasz franciákat, de az elgyávult oroszokat sem kímélte, és végül veszett dühében az eget káromolta, öklét rázta felé. Megdöbbentek a falubeliek. Hadzsi Jordan, aki az előző évben a Szent Sírhoz zarándokok, hogy tehet ilyet. Talán abban a percben, mikor kimondta az átkot, önmaga is visszahőkölt iszonyú szavaitól, de már késő volt. Mintha láthatatlan malomkő hullott volna rá. Osszerogyott, fennakadt a szeme, saját kapuja előtt halt szörnyű halált. Az egykori ház helye üresen maradt, nem emeltek fölé többé falakat és tetőt, az üszkös romokat fel verte a gyom, az eső és a szél lassan eltörölt minden nyomot, távolabb alakították ki a család Új otthonát. A közeli kőpince azonban sértetlenül vészelte át a tűzvészt, ajtaja előtt diófa asztal mellett iszogatva idéztük fel a múltat, néhány cseppet a földre öntve áldoztunk az elődök emlékének. Kihalt a kicsiny falu, a porták rég üresen állnak, a beszögelt ablakok, mint lehunyt szemek alusszák álmukat, az emberek vagy tíz éve már a szomszédos községbe költöztek át, csak a hegy gyomrában érik tovább tölgyfa hordókba zárva az egészség, a bölcsesség és a jókedv esszenciája — az illatos, folyékony smaragd.

61-62. oldal

Doncsev Toso: Egy bolgár vallomásai Elbeszélések, emlékek, esszék