Dobozy Imre magyar
1917. október 30. (Vál) – 1982. szeptember 23. (Budapest)
| Nem | férfi |
|---|---|
| Életrajz | |
Könyvei 21
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Kincses Könyvek · Harminc Év Magvető
Szerkesztései 1
Antológiák 19
Róla szóló könyvek 1
Népszerű idézetek
– Azt hiszem – mondja a zászlós, aki Molnár figuráján töprenghetett –, tizedes, te a külvárosi beszédmodorod, a lerohanó svádád ellenére, alapjában véve emberséges fickó vagy. Afféle darabos humanista.
– Akaszd fel magad.
122. oldal
Ugyan mi magyarok mi is vagyunk voltaképpen: Kelet-e vagy Nyugat? Micsoda szószátyárkodás, úristen! Turista stúdium. Azok fontoskodása, akik csak kirándultak valahová, de nem éltek ott. Nem, tanár úr… nem vagyunk sem ez, sem az. Ez itt Közép-Európa. Levakarhatatlanul és menthetetlenül. Egy csomó egymás ellen vadított, izgága, nagyszájú népség, amely – épp azért, mert külön-külön mindnyája a tulajdon nem létező nagyságának gőzében fő – hol innen, hol onnan kapja nyakába a kívülről odavetett borjúkötelet.
199. oldal (Kedd, szerda, csütörtök)
Ezért olyan ronda a háború. Több nyomorékot csinál, mint hullát, ezt jegyezd meg.
40. oldal (A tizedes meg a többiek)
– Maradsz a fenekeden. Áttörték a frontot! Tudod, mit jelent ez?
– Persze, a mieink nem bírták tartani…
– Tudod a fenét. Ezt nem tanítják a leventében. A katonaságnál is csak a háborúban, kint a fronton. Amikor egyszerre rájössz, hogy nem te vagy a mokány gyerek, és nem az ellenség a szar, hanem épp fordítva, az ellenség a mokány gyerek, és te vagy a szar: hát ez a frontáttörés. Most már jobban érted?
53. oldal (A tizedes meg a többiek)
– Mi az, hogy orosz? Banda! Istentelen banda! Ön itt kedélyeskedik, mintha nem tudná… De még nincs vége! Az Úr megpróbált bennünket, bizonyára rá is szolgáltunk: de megálljt fog inteni, én ebben… igen, uram, én ebben bizonyos vagyok.
[…]
– Megálljt? Hát bizony, már nagyon inthetne. Már a Kárpátoknál kellett volna, de legkésőbb Beregszászon. Sürgesse maga is, esperes úr, mert mire az isten megmozdul, fát vágunk Szibériában.
188., 190. oldal (Kedd, szerda, csütörtök)
Emlékeimről húzódzkodom beszélni. Mintha azzal, hogy kimondom, szét is osztogatnám őket. És velük együtt magamat. Hiszen ki vagyok én? Nem több, mint amit tudok, ami megtörtént velem és általam.
322-323. oldal (Január)
Ahogy rég mondták, ebet ebbel maratni, ezt nagyon értik, egymásnak vadítják a sok kis hülyét, míg azok egymást tépik, nem jut eszükbe a gazda kezébe harapni.
19. oldal (A tizedes meg a többiek)
…az egész élete ilyen, makacsul, kínlódva, folyton le akar győzni magában valamit, ami nélkül nem is lenne az, aki.
237. oldal (Kedd, szerda, csütörtök)
Miért van az, gondolja Molnár, hogy ennek a rohadtnak semmi emberölő szerszám nem árt. Nem akar megdögleni. Vagy majd utolsónak, mikorra nem marad néző, aki ugrálhatna örömében. A Kápolna feletti ütközetben egy sorozatvető végigcsépelte a törzs harcálláspontját. Mintha szeme lett volna mindegyik pukkantyúnak. Cafatokra szakadt a törzsszázad parancsnoka, a zászlóaljsegédtiszt, a páncéltörő szakasz parancsnoka, egy csomó katona, Szomolányi is bekapott egy repeszt. Csak ez a Roskó tápászkodott fel épen a hullák közül, nadrágjáról a port csapkodva. Három nappal utóbb kétszázötven kilós repülőbomba érte az irodának használt bunkert. Vagy húsz írnok, rádiós meg csicskás maradt ott agyonlapítva, Roskó azonban kimászott az omladék alól, még a sapkája is a fején maradt. Pedig én, fogadkozik őszintén Molnár, egymagam kicipelném a legközelebbi temetőbe a koporsóját; de közben egymáshoz illeszti a két lába szárát, érdeklődő képet vág.