!

Diószegi Vilmos magyar

1923. május 2. (Budapest) – 1972. július 22. (Budapest)

Wikipédiahttp://hu.wikipedia.org/wiki/Diószegi_Vilmos

Könyvei 6

Diószegi Vilmos: Samanizmus
Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága
Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén
Diószegi Vilmos: A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben
Diószegi Vilmos: Halkuló sámándobok
Diószegi Vilmos: Sebestyén Gyula

Szerkesztései 1

Diószegi Vilmos (szerk.): Az ősi magyar hitvilág

Fordításai 1

A nyírfa-fiúcska

Népszerű idézetek

>!
ppeva P

Az egyik ház előtt, a szabadban égő tűzön, idősebb asszony főzöget.
– Mi készül, néni?
– Tea.
– Tejet önt-e belé?
Csak fejbólintással jelzi az igent.
De az öregasszony olyan értelmes arcú, hogy minden szűkszavúsága ellenére is ott ragadok. Türelmesen várom, amíg baltával vékony réteget kapar le a téglateából; mert a szojotok a tégla alakúra összepréselt teát szeretik, abból vágnak, kaparnak le baltával megfelelő darabkákat teafőzéshez. A forró vízbe beleszórja a teafüvet, majd beleönti a tejet is. Ahogy a kondért leemeli a tűzről, megkérem: engedje meg, hogy megnézzem belülről is a sátrat.

Kapcsolódó szócikkek: tea
1 hozzászólás
>!
lzoltán P

A holdas, napos fa

A Sárrétudvariban lakó Víg Sámuel nyolcvankilenc esztendős juhász, mint bojtár, már gyerkőc korában a rétben bódorgott a nyájjal, Bihar és Békés nádasai közt. S e mocsári rengetegben többször összehozta a sors bizonyos Bütüm nevezetű öreg darvásszal. Tőle hallotta, hogy „van a világon egy csudálatos nagy fa, amelyiknek kilenc elhajló ága van, mindenik egy-egy erdővel vetekszik. Ha elkezdenek kavarogni, ombolyogni, abból támad a szél. Olyan csudálatos nagy fa ez, hogy nemcsak a hold jár el az ága közt, hanem a nap is. De ezt a fát csak az leli meg, hogy hol van, merre van, aki foggal született, oszt kilenc álló esztendeig nem vesz a szájába tejnél egyebet. Az meg tudni való, hogy tátus az ilyen. Mer ez a csudálatos nagy fa olyan helyen nőtt, hogy csak az ilyen tudományos férhet hozzá. Az emilyen ember csak hírét hallja, hogy van, de látni nem láthatja.” (Szűcs, 1945, 24.)

11. oldal, A pogány magyar világkép - A világmindenség és a világfa (Akadémiai, 1983)

Kapcsolódó szócikkek: fa · ombolyogni · szél
5 hozzászólás
>!
lzoltán P

(…) nemcsak hiedelemmondáink, nemcsak népmeséink sajátos eleme a hatalmas fa, ágai között a holddal és a nappal, hanem népi díszítőművészetünknek is. Pásztoraink szaruból (marha szarvból) készült sótartóin, tégelyein gyakori az ágas-bogas famotívum, ága közt vagy csúcsán valamilyen égitest ábrázolásával. Jellemző továbbá, hogy ágai között állatokat, szarvasmarhákat és lovakat is ábrázolnak. Írásos történeti forrásaink szintén megemlékeznek olyan hatalmas fáról, amelynek csúcsa az égitestekig ér. (…)
     A magyar mesekincs „égigérő fa” vagy „tetejetlen fa” motívuma, vagyis a világfa vagy életfa képzet az indoeurópai népek körében általánosan ismeretes, sőt az újabb kutatások szerint éppen náluk alakult ki ez a képzet. A magyar és az indoeurópai népek képzetében azonban találunk egy olyan lényeges különbséget, amely a két fát elválasztja egymástól. A fa csúcsán vagy ágai között elképzelt égitestek azok. Ezt a képzetet, illetve ábrázolást csak a magyar folklórban és díszítőművészetben találjuk meg, az indoeurópai népek körében ismeretlen.
     Ezzel szemben pontosan a magyar képzetet és ábrázolási módot találjuk meg uráli rokonaink, valamint a szibériai népek körében.

12-13. oldal, A pogány magyar világkép - A világmindenség és a világfa (Akadémiai, 1983)

Kapcsolódó szócikkek: fa · Hold · Nap
>!
ppeva P

– Megölik a borjút ha betéved a tajgába. Bemásznak az orrnyílásába, rágják a puha porcogót. Odatelepednek a szeme köré, és hiába pislog: harapják a lágy szemhéjakat. Ellepik a szája szélét, s ha százszor, ezerszer is kiölti nyelvét, hogy elzavarja őket, százegyszer, ezerszer is visszaszállnak, és eszik, falják a nyálas, véres húst. Nem hiszi? Pedig elhiheti! Néhány óra, és halálra marják. Nem jön ki élve az őserdőből…
Már fuldokoltam a füsttől. A cédrusfenyő, a nyír ágainak lobogását ráterített, nedves moha fojtja el, és sűrű, vastag füst gomolyog a tábortűz felett. Minden hiába. Bújhat az ember a füst fölé, hogy már erecskékben csurog a könnye, a tarkóját, a nyakát így is lakmározzák. Minél kisebbek, annál falánkabbak. Mert a szúnyogok csak szúrnak, de ezek a picike muslincák – harapnak. Igen, most már elhiszem, amit az öreg burját mesélt: a tajgába tévedt borjút halálra marcangolják.
És milyen taktikával dolgoznak! Beférkőznek a bakancs szárán, s egyszerre csak azt érezni, hogy a talpat rágják; befurakodnak a nadrágszíj alá, és ott harapnak az emberbe, hogy ne találja meg azonnal, illetve jóllakjanak, mire elűzhetné őket. Hiába keni arcát, nyakát, karját bármilyen „hatásos” szúnyogűző szerrel, e vérevőket semmisem torpantja vissza. Hát ilyenek a szibériai rokonai azoknak az ártatlan muslincáknak, amelyek oly fürge csapongással táncolnak otthon Magyarországon, a pohárban felejtett bor-maradék felett.

5 hozzászólás
>!
lzoltán P

     A mandzsu-tungúzok déli ágába tartozó nanajok (goldok), akik körében különösen gyakori a világfa ábrázolása, a fa körül látható lelkek további sorsát is ismerik. (…) a nanaj világfa tövénél szarvasok, ágai között pedig madarak helyezkednek el. Az utóbbi képzetet a nanajok születéssel kapcsolatos hiedelme magyarázza meg: „A goldok (nanajok) világfelfogása szerint az égben hatalmas méretű szent fák – omija muoni – vannak, amelyeken kis madárkák képében omijak élnek és szaporodnak. – Ezek a madárkák leszállnak a földre, ahol élőlény magzataként behatolnak az arra érdemes asszonyok méhébe, és ott emberré fejlődnek. Amikor az asszony állapotos lesz, álmában feltétlenül meglátja a hozzá repülő madárkát, az omijat; ha az asszonynak sikerül felfedezni a madárka nemét, akkor már előre meg tudja mondani, vajon a gyermek fiúcska lesz-e, vagy leányka. – Az omija a gyermek egyéves koráig halhatatlan, ha a test meghal közben, akkor visszatér az omija muonihoz, s nem veszti el azt a képességét, hogy ismét emberré fejlődjék. Éppen ezért, ha a gyermek még egyéves kora előtt meghalt, akkor minden szertartás nélkül nyírkéregbe csavarták és elásták, a sír mellé pedig fűzfaágat szúrtak, amelyre fűből vagy rongyocskából készült fészket akasztottak, azért, hogy abban az omija szedje rendbe magát s addig ott pihenjen, amíg az emberi betegségtől elerőtlenedettnek nem segít a sámán, hogy visszatérjen az égbe.” Az omija muoni neve szó szerint „csecsemő-lélek fája” (…)

22. oldal, A pogány magyar világkép - Az ember és a lelkei (Akadémiai, 1983)

>!
lzoltán P

Amikor ilyen című könyv akad a kezünkbe, mint „A pogány magyarok hitvilága”, önkéntelenül is felvetődik a kérdés, vajon egyáltalán lehetséges-e egy több mint ezer év előtti hitvilágról képet alkotni. (…)

5. oldal, Bevezetés (Akadémiai, 1983)

>!
Arianrhod MP

Magyarország legfiatalabb és legmodernebb városában, a szocializmus és a technika korszakában született Dunaújvárosban van egy utca, neve: Táltos utca. Ez az utca persze nem a néhány éve épült modern városrészben van, hanem az Óvárosban, az egykori Dunapentelén. Az utcát nem hivatalosan keresztelték el így, hanem a nép adta a nevét az utcában lakó Berceli Jóskáról, aki a századfordulón élt, s ugyanabban a házban lakott, amelyben most az unokái. Az ottaniak szerint – és ezt az unokák is így tudják – Berceli Jóska táltos volt. Megismerték már gyermekkorában két sor fogáról, zárkózott, kódorgó természetéről; később meg arról, hogy meg tudta mondani, hol van kincs a földben. Még a római és bronzkori emlékeket kutató régészeknek is segítségére volt – mondják az óvárosiak. Csak édesanyja tudta, hogy fiára rettentő párbaj vár; ezért, mikor Jóska tizennyolc éves lett, karácsony este édesanyja bezárta őt a házba, de még az ablakokat is betapasztotta. Mert a táltosfiú már előre elárulta neki, hogy bika képében meg kell küzdenie egy másik táltossal, egy gróffiúval; az is bika lesz. De hiába tapasztott be minden rést az édesanyja, Berceli Jóska azon az estén eltűnt, s bika képében megverekedett a gróf-táltossal. Hetek múlva tért csak haza, összetörve, megtépve, súlyos sebekkel borítva. Legyőzte a másikat, de ő is nagy sebeket kapott. Sokáig ápolta édesanyja, míg felépült. Attól kezdve mindig megmondta, hol van kincs, meg gyógyítani is tudott, és sokszor évekre eltűnt. Sok szegény emberen segített.

3 hozzászólás
>!
lzoltán P

(…) a pogány magyarok hitvilága, ha egyáltalában megismerhető, úgy elsősorban a magyar néprajzi anyag – a néphit, a népszokások, gyermekjátékok, a mesék stb. – alapján tárható fel. (…)

7. oldal, Bevezetés (Akadémiai, 1983)

>!
ppeva P

– Talán nem is említettem a múltkor: a múlt év nyarán Szibériában végeztem néprajzi gyűjtő-munkát.
– Tudom. Beszélt magáról a technikusunk.
– Én nem is tudok erről.
– Pedig így van. Irkutszkban vele javíttatta meg a sérült magnetofonját. Úgy tudom, a burját vidékekről tért vissza maga akkoriban. Én nagyon megjegyeztem magamnak ezt a kis epizódot. Amiatt pedig, mert amikor betért a városba, azon porosan, fáradtan, azonnal a múzeumba tartott, hogy műszerészt kerítsen, és nem a kényelmére, a pihenésére gondolt. Akinek az elromlott magnetofon az első, nem az, hogy lekefélje a sarat a bakancsáról, vagy megfürödjék, vagy kialudja magát, annak a munkája a legfontosabb. Szibériának pedig éppen ilyen kutatókra van szüksége. Hát ezért emlékszem én magára.

>!
Arianrhod MP

Az alsó világ határán a búvármadár vagy valamelyik másik madárszellem lenyelte a betegséget, és végbélnyílásán keresztül a szakadékba ejtette.