Dennis Lehane amerikai

Vajon hogyan őrizték meg az ép elméjüket az emberek a rock feltalálása előtt? A nagy talány.

152. oldal

Mindenki hibázik. Mindenki. De a nagy emberek megpróbálják helyre is hozni a dolgokat.

Folyton ezt csinálja, még a félhullákkal is flörtölget. Csak velem nem. Ha nem lenne ilyen szilárd bástya az önbecsülésem, sokat sírnék.

59. oldal

Teddy meg akarta kérdezni tőle, milyen hangot ad ki a szív, amikor szétrobban a gyönyörűségtől, amikor valakinek a látványa úgy tölt el, ahogyan az étel, a vér és a levegő sosem lenne képes, amikor azt érzed, hogy ha van egy pillanat, amiért meg kell születned, akkor ez az.

186. oldal

– Sokfelé járt, mi?
– Hát, igen. Bejártam a világot.
– És mi a véleménye róla?
– Más nyelvek, ugyanaz a szar.

222. oldal

– végül is az ébredés majdnem olyan, mint a születés. Emlékek nélkül bukkansz elõ, aztán pislogva, ásítozva összeszeded a múltad darabjait, megpróbálod a szilánkokat idõrendbe helyezni, felvértezve magad a jelen ellen.

28. oldal

Együtt akartunk megöregedni, Dolores. Gyerekeket akartunk. Öreg fák árnyékában szerettünk volna sétálni. Végig akartam nézni, ahogyan vonalakat karcol a bőrödre az idő, és tudni akartam, melyik mikor került oda. Együtt akartunk meghalni.

De finom határ húzódik a szeretet és aközött, hogy az ember hagyja, hogy hülyét csináljanak belőle.

Ebben a világban minden arra emlékeztet, amit elveszítettem, amit soha nem szerezhetek vissza, és amivel sosem tudtam betelni eléggé.