David van Reybrouck
| Katalógusnév | Van Reybrouck, David |
|---|
Könyvei 3
Népszerű idézetek
A szocialista szemében az egyenjogúsított munkás valamiféle frankensteini szörnyé vált, amely alkotója ellen fordult, amikor saját lábára állt. Válaszképp a baloldal oltalmába vett egy új és keserves körülmények között élő csoportot, a bevándorlókat. És ez véglegessé tette a haladó elit és a bennszülött proletariátus különválást. Az, hogy a szocialisták egy újabb nemzedéke a bennszülött munkást még rasszizmussal is megvádolta, mert az meg merte kérdőjelezni a multikulturális eszményt, végképp elhidegítette a viszonyt. Flandria vörös városai és önkormányzatai a kilencvenes évektől kezdődően a feketék lettek.
63-64. oldal
Ha azt szeretnénk, hogy valamennyire még át lehessen hidalni az iskolázottsági szakadékot, új találkozóhelyekre van szükség az alacsonyan és magasan képzettek között, […] helyi szinten látni reményre jogosító kezdeményezéseket, amelyek függetleníteni tudják magukat a pártpolitikától. […] Néhány éve szülőfalumban évente egyszer a szomszédok grillsütést rendeznek. Előfordul, hogy az emberek már negyedszázada egymás mellett élnek, de most beszélgetnek először egymással. […] De grillsütéssel és utcai mulatságokkal nem lehet teljesen felszámolni a populizmus alantas formáját.
69-70. oldal
Ha azt mondom, hogy a diplomademokrácia a felvilágosult önkényuralom egyik formája, talán túlzok, de lényegét tekintve egy „posztdemokrácia”, egy olyan politikai rendszer előfutára, amely még rendelkezik a demokrácia külső jegyeivel (választások, jogállam, nyilvános vita), de belül már egészen más. […]
„Ez egy igazi történelmi államcsíny – írta André Bellon francia expolitikus és filozófus – míg a demokráciában a polgárok ítélik meg a felelős vezetőket, a posztdemokrácia lehetőséget ad a felelős vezetőknek arra, hogy megítéljék a polgárokat.”
[…]
A napjainban viruló populizmus a szuverén nép egyetlen, de gyakran tökéletlen reakciója egy ilyen posztdemokrácia kialakulásával szemben.
75-76. oldal
A populista szavazók már jóval azelőtt jelezték a bevándorlás kevésbé napos oldalait, hogy az irányító és szellemi elit szembe mert volna nézni a multikulturális drámával. A felvetett javaslatok nem mindig voltak végiggondoltak, de megmutatták az uralkodó politikai diskurzusban meglévő vakfoltokat.
76-77. oldal
Mifelénk az elitisták és a populisták még nem érték el ezt az erkölcsi nagyságot, így az elit nincs teljesen tudatában annak, hogy előjogokkal körülbástyázott helyzete van. A magasan képzettekben még nemigen tudatosodott, milyen súlyos problémát okoz a „diplomademokrácia” és az alacsonyan képzettektől őket elválasztó kultúrszakadék. De ez hosszú távon nem maradhat így. Komolyabban kell vennünk napjaink populizmusát, ha a legitim vágyakat és a mesterségesen felfújt politikai javaslatokat szeretnénk szétválasztani egymástól.
84. oldal
Furcsa idők járnak a demokráciára: úgy tűnhet, mindenki vágyik rá, de hinni már senki nem hisz benne.
(első mondat)
A legtöbbünk számára szinonim fogalom a „választás” és a „demokrácia". Zsigereinkbe ivódott, hogy a probálta képviseletiség elvét a szavazatunk leadásával ültetjük át a gyakorlatba. így áll ez Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában is 1948 óta: „A közhatalom tekintélyének alapia a nép akarata; ez az akarat […] időszakonként tartandó tisztességes választáson kell hogy kifejezésre jusson.” Ez a „kell hogy kifejezésre jusson” remekül példázza a látásmódunkat: ha valaki demokráciat mond, mondjon választást is. De nem különös, hogy egy ennyire átfogó érvenyű szöveg – az emberiség történetének legegyetemesebb jogi szövege – precízen előirja, hogyan nyilvánuljon meg a népakarat? Nem bizarr, hogy egy alapvető jogokról szóló nyilatkozat (mindennel együtt sem több kétezer szónál) rögtön a jogok gyakorlatba ültetésénél köt ki? Kicsit olyan ez, mintha egy közegészségügyi törvénytervezet ételrecepteket is tartalmazna. Mintha a nyilatkozat összeállítói magát a módszert is érinthetetlen alapjogként tisztelték volna.
45-46. oldal