David Hume skót

Ennek ellenére az a gyanúm, hogy a világ túl ifjú még ahhoz, hogy örök és egyetemes politikai igazságokat keressünk. Még háromezer esztendei tapasztalatunk sincs, úgyhogy nem csupán az érvelés művészete tökéletlen még e tudományban, miként a többiben is, de szűkös az anyag is, amelynek alapján okoskodhatunk. Nem tudjuk pontosan, hogy az emberi természet mi mindenre képes akár az erény, akár a bűn terén; s azt sem, hogy a műveltség, a szokások vagy az érzelmek forradalmi változásaiból következően mit várhatunk az emberi nemtől.

93. oldal, I. kötet, A polgári szabadságról (Atlantisz, 1992)

A filozófusok állásfoglalásaival kapcsolatban minden téren már régóta motoszkál bennem némi gyanú, s inkább arra hajlok, hogy következtetéseiket vitassam, semmint hogy elfogadjam. Van legalábbis egy olyan hiba, mellyel szemben, úgy látszik, mind sebezhető: elveiket túlságosan merevre szabják, nem véve tudomást arról a roppant változatosságról, mely a természet működésében mindenhol feltárulkozik. Ha egy filozófus egyszer egy számára kedves, s talán sok természeti problémát magyarázó elvet felfedez, akkor azt az egész teremtett világra kiterjeszti, s akár a legerőltetettebb és legképtelenebb érveléssel is minden jelenségre ráerőszakolja. Mivel szellemünk beszűkült és korlátolt, felfogásunk nem bírja átlátni a természet egészét s hallatlan változatosságát, és azt képzeljük, hogy az is olyan szűk határok között mozog, mint a mi okoskodásunk.
A filozófusoknak ezt az alkati gyengeségét a leginkább akkor kell gyanakvással fogadni, amikor a helyes életről és a boldogsághoz vezető utakról értekeznek.

199. oldal, A szkeptikus, I. kötet (atlantisz, 1992)

Ritkán, csak nagyon ritkán esik meg az, hogy jó ízlésű és művelt ember, bármily gyarló a lelke, ne legyen egyben becsületes is. Az elméleti tanulmányok iránti hajlama megfékezi benne az érdekből és a nagyravágyásból eredő szenvedélyeket, s egyben fogékonyabbá teszi a tisztesség elvárásai és a kötelesség parancsai iránt is. Jobban megérzi a jellemek és a szokások erkölcsi kiválóságát, s az elmélkedés nemhogy csökkentené, hanem ellenkezőleg: tökéletesíti ebbéli ösztöneit.

170. oldal, A szkeptikus, I. kötet (Atlantisz, 1992)

Egyedül emlékezőtehetségünk révén tudunk észleleteink egymásutánjának folyamatos voltáról és kiterjedéséről, s elsősorban ez teszi számunkra az emlékezetet a személyiség azonosságának forrásává. Ha nem rendelkeznénk emlékezőtehetséggel, akkor egyáltalán nem tudnánk képzetet alkotni az ok-okozati viszonyról, s következésképpen az okok és okozatok ama láncolatáról sem, amely az ént vagy személyiséget alkotja.

I. könyv, III. rész, 6. szakasz (351. oldal, 1976-os kiad.)

Szabadságon tehát csak azt érthetjük, hogy az akarat elhatározásaitól függően képesek vagyunk megtenni vagy nem megtenni valamit, azaz hogyha tétlenek akarunk maradni, megtehetjük, ha cselekedni akarunk, azt is megtehetjük. Mármost az általánosan elismert dolog, hogy ezzel a feltételes szabadsággal mindenki rendelkezik, aki nem láncra vert rab.

90. oldal, Nyolcadik fejezet. A szabadságról és a szükségszerűségről

hányszor és hányszor kell elismételni önmagunknak, hogy pusztán látni két tetszőleges tárgyat, bármilyen relációban állnak is azok, ez mindig kevés a köztük levő erő vagy a köztük levő kapcsolat ideájának a kialakulásához; hogy ez az idea találkozásuk ismétlődése nyomán jön létre; hogy az ismétlődés nem fed föl és nem vált ki semmit a tárgyakban, hanem csupán a szellemre tesz hatást, az általa teremtett szokásszerű átmenet révén; és hogy ez a szokásszerű átmenet nem más, mint az erő és a szükségszerűség, s ezek, következésképpen, észleleteknek, nem tárgyaknak a tulajdonságai, és belsőleg érezzük őket a lelkünkben, nem külsőleg észleljük a tárgyakban.

I. könyv, III. rész., 14. szakasz (234. oldal, 1976-os kiad.)

A legkellemesebb és legkevésbé ártalmas élet a tudomány és tanulság sugárútján át vezet, s aki onnét bármilyen akadályt eltávolít, vagy ott bármilyen új kilátóhelyet teremt, azt méltán nevezhetjük az emberiség jótevőjének.

11. oldal, Első fejezet. A filozófia különböző válfajairól

A költészet mégoly ragyogó színei sem lesznek soha képesek a természetet oly módon érzékeltetni, hogy a leírást valódi tájnak tartsuk. A legelevenebb gondolat sem éri fel a leghalványabb érzetet.

17. oldal, Második fejezet. Az eszmék eredetéről

S bár testünk egyetlen bolygó foglya, kínos-keservesen vándorol rajta, a gondolat egyetlenegy pillanat alatt a világegyetem legtávolabbi tájaira elszáguldhat velünk, sőt még a világegyetemen is túlra, a végtelen káoszba […].

18. oldal (Az eszmék eredetéről)

Az egyenlő szárú és az egyenlőtlen oldalú háromszögeket sokkal élesebb határvonalak választják el egymástól, mint a bűnt az erénytől, az igazságot az igazságtalantól.

58. oldal (A szükségszerű kapcsolat eszméjéről)