David Benioff amerikai

– Sztálin meglátogat egy termelőszövetkezetet Moszkva mellett – kezdte viccmesélő hangján Kolja. – Kíváncsi rá, hogyan haladnak az ötéves tervvel. Mondd csak, elvtárs, kérdezi az egyik parasztot, milyen volt az idei krumplitermés? Nagyon jó volt, Sztálin elvtárs. Ha fölpúpoznánk, egészen az Istenig érne. De hiszen nincs is Isten, paraszt elvtárs. Hát, krumpli sincsen, Sztálin elvtárs.

215. oldal (22. fejezet)

A többi nyugdíjassal ellentétben, akikkel Floridában találkoztam, egyáltalán nem izgatja őket a bűnözés. A bejárati ajtó szinte sosincs zárva, riasztójuk pedig egyáltalán nincsen. Az autóban nem kötik be magukat, naptejet nem használnak. Úgy döntöttek, őket csak az Isten teheti el láb alól, őbenne pedig nem hisznek.

Kolja karon ragadott, a szeme elkerekedett, muszáj volt megállnom. (…) Szorongatta a karomat, a szája elnyílt, az arca feszülten koncentrált, mintha egy lány nevét próbálná felidézni, de csak a kezdőbetűje jut eszébe.
– Mi van? – kérdeztem. (…)
– Jön – mondta Kolja. – Érzem.
– Mi jön?
– A szarom! Gyerünk, a kurva anyádat, rajta!
Berohant egy fa mögé, én meg vártam, imbolyogva a szélben. (…)
– Barátom, soha többé nem leszek ateista! Gyere, megmutatom.
– Viccelsz? Nem akarom látni.
– Muszáj megnézned! Ez rekord.
Ráncigálta a karomat, húzott volna maga után, de én megvetettem a lábam a hóban, és teljes súlyommal hátradőltem.
(…)
– Félsz megnézni a csúcsdöntő szaromat?
– Ha nem érünk oda az ezredeshez hajnalra…
– De ez egészen rendkívüli! Mesélhetsz róla a gyerekeidnek.

Az egész város éhezett, senkinek se jutott elég ennivaló, a kenyeret mégis mindenki szidta: szidták a fűrészporízét, meg hogy mennyire megkeményedik a hidegben. Az embernek beletörött a foga. Még ma, amikor azoknak az arcát is elfelejtettem, akiket szerettem, még ma is emlékszem annak a kenyérnek az ízére.

22. oldal

Ljuba Nyikolajevna, a vénkisasszony a harmadikról, aki tenyérjóslással foglalkozott, és ruhát javított a házban lakó nőknek, egy nyáron rajtakapott, hogy egy H. G. Wells-regényt olvasok a lépcsőn, és másnap megajándékozott egy doboznyi Robert Louis Stevensonnal, Rudyard Kiplinggel és Charles Dickensszel.

– A tehetség a legádázabb szerető. Szépséges; ha vele vagy, az emberek felfigyelnek rád, megbámulnak. De a legváratlanabb pillanatokban dörömböl az ajtódon, néha meg hosszú időszakokra nyoma vész, és az életed többi részére, a feleségedre, a gyerekeidre, a barátaidra fütyül. Ő a hét legizgatóbb estéje, de egy nap örökre el fog hagyni. Aztán, amikor már évek óta nem láttad, egy este felbukkan egy fiatalabb férfi karján, és úgy tesz, mintha meg sem ismerne.

171. oldal

Ha Dzsingisz kánnal szembeszálltál, vagy lecsapták a fejedet, vagy fizethetted neki az adót. Ez könnyű választás. De a németekkel vagy szembeszállsz és meghalsz, vagy megadod magadat és meghalsz.

123. oldal

Bármennyire is ostromedzettnek hittem magam a letartóztatásom előtt, semmivel sem voltam bátrabb januárban, mint júniusban – a közhittel ellentétben a félelem megélése nem tesz bátrabbá. Azonban ha állandóan fél az ember, talán könnyebb palástolni a félelmét.

30. oldal

A srác úgynevezett könyvtári cukorkát árult: letépték a könyvek gerincét, lefejtették alóla a csirizt, felolvasztották, és szeletekké fagyasztották, utána meg papirosba csomagolták. Viaszíze volt, de a csirizben protein van, a protein pedig életben tart, úgyhogy a városból éppolyan sebesen tűntek el a könyvek, mint a galambok.

62. oldal

Van egy hely az éhségen, a kimerültségen túl, ahol már nem jár az idő, és a test nyomorúsága mintha nem is a miénk volna.