Darida Veronika magyar

Valójában nem a beszédnek, hanem a csendnek van története; a beszéd feladata pedig nem más, mint hogy ezt mesélje el.

A sebzett írás

Valójában olvasáskor minden egyes olvasó önmaga olvasója. Az író műve csak optikai eszköz, melyet azért kínál az olvasójának, hogy az így kivehesse, amit e könyv nélkül talán nem látott volna meg magában.

Egyedül Velencében

Az eltűnt idő nyomában kamerái mögött úgy tűnik, mintha nem egy, hanem több művész állna, vagy legalábbis egy olyan univerzális alkotó ("operator omnipotens"), akinek eltérő stílusjegyeket mutató képeiből kibontakozhat a fotografikus (vagy akár a filmes) látásmód egyfajta rövid története.

Fotográfusi tekintet

Ezek a női szentek, Cioran szerint, nem aszexuális lények, sokkal inkább egyfajta transzszexualitás jellemzi őket. Sokak számára megbotránkoztató könyvében azt állítja, hogy a kolostorok és bordélyházak képe sok vonatkozásban hasonlít egymásra: hiszen mindkét intézményben hisztérikus nők élnek, cellákba zárva.

Szent betegség vagy kárhozat?

    A hisztéria története tehát mindvégig az őrülettel és a megszállottsággal kapcsolódik össze, soha nem a zsenialitással. Szemben a melankóliával, mely a reneszánsz korban a művészi hajlam „alaptünete” lesz. Vasari művészéletrajzaiban szinte nem is lehet művész az, aki nem hordozza a szaturnuszi vonásokat, vagyis aki nem melankolikus alkat. Ugyanakkor mintha a reneszánsz már-már túlzásba vinné a melankólia követelését és csodálatát; logikus lépésnek tűnik tehát, hogy a rákövetkező korszakokban (a barokkban és a klasszicizmus korában) már látványosan kevese lesz az önmagát melankolikusnak nevező művész.
    Így érkezünk el a XVII. századhoz, mely már nyíltan összekapcsolja a melankóliát és a hisztériát.

Bánat- vagy gyásztünet?

Másképp fogalmazva, megoldatlan marad az a probléma, hogy a melankólia és a mánia csupán rokonságban áll egymással, vagy – egyetlen jelenség két eltérő arculatát alkotva – lényegileg azonosak?
„Melankólia és gyász” című tanulmányában Freud is kitér a két állapot összevetésére:

„A melankólia legfigyelemreméltóbb és leginkább tisztázásra szoruló sajátossága az, hogy hajlamos átcsapni egy tüneteiben ellentétes állapotba, a mániába. Közismert, hogy ez nem minden melankólia sorsa.”

Bánat- vagy gyásztünet?

A hisztériás nőbeteg viszonya a csábításhoz mindig ambivalens.

Tudatlanság vagy tiltott tudás?

Mint ahogy Az eltűnt idő nyomában első fejezeteiben Proust (pontosabban Marcel) sem a felnőttkori olvasmányélményeit írja le részletesen, nem ezeket kivonatolja, hanem a gyermekkorban olvasott könyveket, mint ahogy művészeti érdeklődésének ősmintáját is felfedezhetjük a laterna magica mozgóképeiben (melyekhez hasonló gyönyörűséget a felnőtt elbeszélő talán csak a gótikus katedrálisok üvegablakai láttán érez.).

Gyermekjátékok

„E végtelen térségek örök hallgatása rettegéssel tölt el.”
Pascal

A napló tehát hosszú ideig lényegtelen, bizonytalan, inautentikus műfajnak tűnik Barthes számára. Ugyanakkor azt elismeri, hogy a naplóra a „szöveg előcsarnokaként” is tekinthetünk, és ebben az értelemben a napló tartalmazhatja a szöveg „lényegi kínját.”
Másrészt pedig – ezt pedig már az utolsó művek olvasása után, mi magunk tehetjük hozzá Barthes tűnődéseihez – van olyan lényegi, személyes kín, vagy olyan „sebzettség”, melyet egyetlen más irodalmi műfaj sem képes közvetíteni.