Danny Tobey amerikai

A gravitációt nem lehet meghekkelni.

Alex aznap éjjel a Játék utasítására ayahuasca-teát készített.

Charlie felsóhajtott és begépelte:
Miért van háború?
Szünet, azután:
Mert ölni jólesik.
Hát, ez imádnivaló. Charlie megkérdezte:
Kinek?
Újabb szünet. Charlie arra számított, hogy most jön a lecke az ember sötét szenvedélyéről, a titkos halálvágyról, az emberiség tudat alatti vérszomjáról a civilizáció vékony máza alatt. A program ekkor így felelt:
Nekem.
Imigyen szólt Isten, vagy legalábbis az első, mesterséges intelligenciával felruházott robot, ami Isten karakterét öltötte magára.

11. oldal – A játék

Soha senki nem hiszi el, hogy elveszítheti a hatalmát – […] – Mégis mindig megtörténik.

Ők ennek a kócerájnak az istenei, mert itt a foci mindenkinek fontosabb a tisztességnél. Annyira nekik lejt a pálya, Charlie. Azt hiszed, ők úgy jutottak ilyen magasra, hogy mindig a szabályok szerint játszottak?

Ezt akarta elmondani Charlie-nak: hogy az embert nem csak a szeretethiány tudja megölni. Hanem a túl sok szeretet is. Az alatt is össze lehet roppanni.

A lehetőségek száma végtelen. Lehet, hogy épp ebben a pillanatban is érlelődnek. De az is lehet, hogy egy étterem néha csak egy étterem. Charlie nem tudhatta.

Charlie leült a gépéhez Kenny és Vanhi közé, mire a lány a vállába bokszolt.
– Ezt miért kaptam? – dörzsölte Charlie a zsibbadó karját.
– Mert hűtlen voltál.
– Kihez?
– Hozzám!
– Öhm… Ha jól emlékszem, te voltál az, aki visszautasított.
– Meglehet. De ez még nem jelenti azt, hogy ne kéne a lábam elé borulva imádnod engem. Elvégre a természet mindenható istennője vagyok.
– Majd én megmondom, minek vagy az istennője. Bullshitkirálynő.
Vanhi még nagyobbat bokszolt a vállába.

Semmi sem lehetetlen, ha jól állsz hozzá

A szekrényeknél álltak, Mrs. Fleck, az iskolai tanácsadó irodája előtt, ami giccses poszterekkel volt körbeplakátolva az érzelmek és a kitartás fontosságáról. Mrs. Fleckről az a hír járta, hogy számos macska boldog tulajdonosa.