Daniel Keyes amerikai

Aki megajándékozta a világot a Virágot Algernonnak könyvével, s ezen keresztül megszerettette velem az olvasást, csakis maximumot érdemel!

Ha nem lenne a Virágot Algernonnak, én sem lennék pszichológus. Ami persze nem lenne nagyon nagy kár a világnak, mert vagyunk már egy páran, többen mint ahányat eltart a társadalom, de a személyes életemben ez egy fontos fordulópont volt. 12 éves voltam.
Keyes egyébként kissé ponyvába hajlik, ami akkor nem tűnt fel, viszont a témák amikkel dolgozik messze túlmutatnak a piszta szórakoztató irodalom határán.

Az írásain látszik, hogy nem csak felületesen mélyedt el a témában, viszont a könyvei nem nyűgöztek le annyira, mint vártam.

Az örök kedvenc, az első , akit nem tudott senki leszorítani a trónról az én olvasmánylistámon. Algernon és Charlie életem egyik legnagyobb könyvkatarzisa.

Egy zseni.

Réges-régen olvastam először a Virágot Algernonnak című művét, ami egyszerűen lenyűgözött. Az elmúlt év során (javarészt a Rukkolának és a Molynak köszönhetően) lehetőségem nyílt elolvasni a többi általa írt könyvet is.

A tudathasadásos történetei szerintem váltakozó színvonalat képviselnek: míg nekem Az ötödik Sally nem elég hiteles (túl meseszerű, és a megoldása túlságosan könnyed), addig a Bűnös-e Claudia? épp a túlzóan dokumentarista stílus miatt volt unalmassá számomra. A Billy Milligan-történetek (Szép álmokat, Billy ill. Billy Milligan háborúi) épp megfelelő arányban adagolták a belső és külső nézőpontokat, a regény- és dokumentum-elemeket ahhoz, hogy hitelesek, ám könnyen olvashatók maradjanak.

A Billy Milligan háborúival küzdöttem kicsit, de a többi ötcsillagos (mondom úgy, hogy kettőt még nem olvastam).