Daniel Cole angol

– Mi a helyzet az arcfelismerő szoftverrel?
– Viccel? – nevetett Baxter. – Eddig háromszor jelzett, hogy megtalálta Wolfot. Az egyik egy kínai öregasszony volt, a másik egy tócsa, a harmadik meg egy Justin Bieber-poszter.

Áruld hát el, ha te vagy az ördög, akkor én mi vagyok?

Mi van, ha van Isten?
Mi van, ha van mennyország?
Mi van, ha van pokol?
És mi van, ha… mi van, ha…
már mindannyian ott vagyunk?

180. oldal

– „Bármely gyáva képes csatába menni, ha biztos a győzelemben, de mutass nekem valakit, aki a harcot választja, amikor tudja, hogy veszíteni fog” –

– A nagyapám mindig azt mondta: „Akinek nincsenek ellenségei, annak elvei sincsenek.”

– Nem ítélem el azokat, akik segítséget keresnek, mindnyájan ezt tesszük. Én abban a modellben nem hiszek, hogy megbízunk valakiben, aki pénzt kap azért, hogy meghallgasson bennünket.

164. oldal

A férfi az asztalon heverő tálra pillantott.
– Ez a növény haldoklik.
– Az az ebédem.

Egyre frusztráltabbnak érezte magát. Makacsul nem volt hajlandó bevallani, hogy fogalma sincs, hogyan kell lejátszani a pendrive-on levő videót a televízión.
– A tévé oldalán van egy lyuk – mondta a nála tizenöt évvel idősebb Finlay, amikor belépett a szobába. – Nem, nem ott, lent… add ide, majd én bedugom.
Finlay kivette a pendrive-ot a televízió szellőzőnyílásából, és rádugta az USB-csatlakozóra.

117. oldal

– Arra a felismerésre jutottam, hogy nagy általánosságban az emberek idióták – szólalt meg Baxter.

Ha az ember szeret, igazán szeret valakiket, és aztán elveszíti őket… akkor hogyan lehetne jól, nem igaz?

276. oldal