!

Czóbel Minka magyar

Minka de Czobel

1855. június 8. (Anarcspuszta) – 1947. január 17. (Anarcspuszta)

Tudástár · 13 kapcsolódó alkotó

Nem
Életrajz

Képek 4

Könyvei 17

Czóbel Minka: Pókhálók
Czóbel Minka: Két arany hajszál
Czóbel Minka: Boszorkány-dalok
Czóbel Minka: Az erdő hangja
Czóbel Minka: A két arany hajszál
Czóbel Minka: Donna Juanna
Czóbel Minka: Opálok
Czóbel Minka: Nyírfa lombok
Czóbel Minka: Kakukfüvek
Czóbel Minka: A pillanat értéke

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Millenniumi Könyvtár Osiris · Modern Magyar Könyvtár Singer és Wolfner · Tolnai Világlapja ajándéka Magyar Kereskedelmi Közlöny

Antológiák 11

Nyáry Krisztián (szerk.): Nem kötelező 2. – Tiltott irodalom
Weöres Sándor: Három veréb hat szemmel
Ferencz Győző (szerk.): A magyar költészet antológiája
S. Sárdi Margit – Tóth László (szerk.): Magyar költőnők antológiája
Endrei Zalán (szerk.): A magyar költészet remekei
Szilágyi Márton – Kulin Ferenc (szerk.): Magyar költők I-II.
Simkó György (szerk.): Öngyilkosok szigete
A Petőfi Társaság tagjai: Költemények
Margócsy István – Pozsvai Gyöngyi (szerk.): A századforduló költészete
Költemények

Róla szóló könyvek 5

Menyhért Anna: Női irodalmi hagyomány
Németh Ványi Klári: Anarcsi Boszorkányok
Pór Péter: Konzervatív reformtörekvések a századforduló irodalmában
Sipos Lajos: Modernitások, alkotók, párbeszédek
Kis Margit: Czóbel Minka

Népszerű idézetek

imma P>!

Altató

Ömlik, terjed a széles nagy
Déli meleg,
Lassan hullnak a hamvas, lágy
Mák-levelek.

Nehéz kalászok csendesen
Hajlonganak,
Ezüst sugarú nyári fény
Fátyla alatt.

A teljes boldog földi lét
Virágba van,
S a szív oly boldog, oly nyugodt,
Mert vágytalan.

55. oldal

imma P>!

Éji ének

Fonjad, fonjad koszorúdat
Táncra hí a csendes éjjel.
Átlátszóan sötét hosszú
Fátyol-szárnyad bontsad széjjel.

Harmatos, virágos réten
Elsiklik a hold sugárja
Fénybogarak jönnek, szállnak
A fehérlő holdvilágba.

Csak nagy hosszú fátyol-szárnyad
Ne kerüljön ember-kézbe,
Ember keze durva érdes,
Összetépne ijedtébe.

Hogyha egyszer összetépne,
Mindig csak a földön járnál,
Nincs szomorúbb szárnyatépett
Földönjáró boszorkánynál.

Fonjad fonjad koszorúdat
Táncra hí a csendes éjjel
Sima röptű sötét hosszú
Fátyol-szárnyad bontsad széjjel.

57. oldal

Cneajna>!

Eljegyzés

Temetőben jártam.
Szeretőmre vártam.
Gyepes sírdomb felett
Sokáig megálltam.

Fehér keszkenőmet
Ottan elvesztettem,
Én édes Istenem,
Hogy észre sem vettem!

Most feljár a halott
Hozzám minden éjjel,
Hivogat, integet
Leaszott kezével:

»Fehér keszkenődet
Nékem jegyben adtad.
Meddig kell még várni,
Fehér lány, miattad?«

Tudom, tudom: véle
Immár jegyben járok. –
Sivit az őszi szél,
Hullnak a virágok.

1 hozzászólás
Chöpp >!

És Buddha jó, bánat s öröm helyébe
Nyugalmat nyújt engesztelés gyanánt,
Nemlét fátylát kegyelmesen borítja
Ürömre, fájdalomra egyaránt.

Jó égiek. (részlet)

Kapcsolódó szócikkek: Buddha
Cneajna>!

Őszi kép
/Részlet/

Ködös este tesped a vidéken,
Elmúlt a nyár, ha nem is oly régen.
De úgy elmúlt, mint mikor a lélek
A halottból végtelenbe széled.
Szép letünt nyár, visszajön még másszor,
Hasonképe feltámadhat százszor
A halottnak – de ő már örökre
Elszállt, behalt, elszéledt a ködbe.

Lilaszin fény, távol az ég alján. –
Homokdombok hullámzó vonalján
Őszi ködnek seper fehér szárnya,
Mintha visszatérő lélek járna.
Köntöséből egy-egy tépett darab
Az ákáczsor zöld lombja közt marad;
Zöld az ákácz, nem értette még meg,
Hogy már letünt a nyár és az élet.

Chöpp >!

Beteljesült kivánság élvezet
Csakis reménytelenséghez vezet!

KŐASSZONY. XIII. (részlet)

Cneajna>!

Halottak napja

Kigyúlnak a sírok,
Halottak napjára,
Valamennyinek van
Lámpája, gyertyája.

Kire nem gondoltak,
Ki már rég elhagyva,
Emlékeznek ma rá:
Hisz’ ez az ő napja.

Ma történetesen
Hogy szemedbe néztem,
Mint egy emléklángtól
Kigyuladt egészen.

Tudod – egy rég elmúlt,
Elhalt emlék lángja, –
A múltat ki kérdi?
A holtat ki bánja?

Halottak napja van
– Mért beszélnénk másról? –
Megemlékezhetnénk
E napon egymásról.

Kapcsolódó szócikkek: halottak napja
>!

Szénrajz

Kopár ágakra
Varjuk símulnak,
Nagy fehér hópelyhek
Csendesen hullnak.

Fekete varjúk
Nagy nyárfák ágán,
Fehér hó fénylik
A varjuk szárnyán.

Sűrű hópelyhek
Csak csendesen szállnak,
Tán fagyott szirmai
Elmult virágnak.

215. oldal

Kapcsolódó szócikkek: · varjú
Cneajna>!

Ködvárak

Esőcseppek, ködfoszlányok, –
Sűrü erdőkön keresztül,
Esőcsepptől, ködlepeltől
A levélzet össze rezdül.

Ködfátyol hamvas szövetjén
Láthatlan hold fénye árad,
Hegyek ormán épülnek fel,
Köd-alkotta fellegvárak.

Hűvös szellő jön Keletről
Széjjel fujja a sötétbe
Mind a várat – száll az erdőn
Tépett ködfoszlányok fénye.

lzoltán IP>!

     Jakab Pál, egy idősebb úr a társaságból, a leányhoz fordult s jóságos atyai hangon mondá:
     – Krisztina, én megtanítom magát a spanyol nyelvre, ha akarja. Elég jól beszélem, s a könyveket tökéletesen értem.
     A leány érdekes, szeplős arcát heves pír futotta el, finom kezeivel ügyetlenül tapsolt örömében. Oly banális, oly nevetséges volt ez a mozdulat, annyira ellentétes Krisztina egész komoly, szellemes lényével, hogy rögtön elárulta nagyfoku idegességét.
     Örült, végtelenül örült.
     Másnap a spanyol leckék megkezdődtek. A leány szelleme hamar felfogta a tantárgyat és lecke után még ismereteket merített mestere érdekes beszélgetései és leírásaiból.
     Mert Jakab Pál sokat utazott, sokat gondolkozott, különben egy igen szerencsétlen ember volt. Érzékeny, túlságosan érzékeny szív, s egy visszataszító külső egyesültek nála.
     De Krisztina e külsőt napról-napra kevésbé vette észre és napról-napra jobban átérezte értékét ezen csunya, öregedő embernek.
     A spanyol órák lettek életének fénypontjai. Alig várta délelőtt, hogy kinyíljék az ajtó, hogy hallhassa mestere kellemes hangját, érdekes előadását.
     Először életében érintkezett egy magas gondolkozásu férfival, kinek mély tudománya mellett, kedélyvilága is gyöngéd és érintetlen maradt.
     Oly gazdagnak, oly boldognak érezte magát.
     Egyszer azonban […]

Krisztina

5 hozzászólás