Czeglédi András

Mikor a modern nihilizmus legjelentősebb krónikásai (mindenek előtt Nietzsche) szimbolikusan »istenhalálról« beszélnek végső soron mind arra a fejleményre utalnak, ami már Pascal megsemmisítő élménye is volt: a modern természetképre. A modern univerzum ‒ szemben az antik kozmosszal ‒ cél nélküli, irány nélküli, élettelen, halott, néma. […] A gnózis tanulmányozása, írja Jonas, azonban ahhoz a felfedezéshez vezet, hogy nincs szükség a modern természettudományra ahhoz, hogy az ember elidegenedjen a természettől, hogy fenyegető erőnek érezze a mindeddig barátságos kozmoszt, hogy átértékeljen minden eddigi értéket, hogy undorral forduljon el a teremtéstől és a teremtőtől. […] A gnózis, ahogy az időszámításunk első három évszázadában alakult, a nihilizmus első válfaja, amely a modernhez hasonlóan, ha más módon is, radikális szakítást hirdetett meg az ember és a physis között.

Heller

74. oldal

Athén és Jeruzsálem kompromisszuma nem két egyenrangú fél közötti egyezség. Jeruzsálem győzelmének eredetét Nietzsche mindenekelőtt abba látja, hogy a görögségen belül önmegsemmisítő tendencia érvényesül. […] Nietzsche szerint a megmaradó elem alapvetően befolyásolja a másikról ‒ a mindenkori Másikról ‒ való felfogásunkat. Még mindig „morálisak”, tehát a „kereszténységet” diadalra juttató „platonisták” vagyunk. Innen nézvést tévedés azt hinni, hogy már nem; hogy a reneszánsszal, a felvilágosodással vagy a modernitással emancipáltuk volna magunkat a kereszténységtől.

12. oldal

[Nietzsche] valójában fordított Pál. Végső soron oda lyukad ki, hogy nincsen többé se görög, se zsidó, s egyre kevésbé van bármi is. Mi, modernek, semmik vagyunk és egyre inkább semmik leszünk. Lényegében véve két nagy alapító örökösei lennénk ‒ az antiké és a zsidó-keresztényé ‒, s ezek (ön)felszámolódnak. Esély csak ezen önfelszámolódáson mint beteljesedésen keresztül lehetséges. A mindezzel való számvetés egyik nagy kései kísérlete a nihilizmuskoncepció fölvázolása […]

13. oldal

A metafizikának nincsen választása. Mint metafizika saját lényege által ki van zárva a lét tapasztalatából; mert a létezőt mindig csak abban állítja elő, ami mint létező e létező felöl tekintve már megmutatkozott.

Heidegger

50. oldal

[Habermasnál] Nietzsche nem egyszerűen fertőző, hanem gócpont; a fordulat a modernitás körüli diskurzusokban. Ő az első modern, aki lemond az észfogalom […] újabb revideálásáról, s a modernitáskritika nála jelent először lemondást az emancipatorikus tartalomról. Dionüszosza nem a romantika Krisztussal azonosított Dionüszosza. Az ész ellenlábasaként „idézi fel a decentrált szubjektivitás önfeltárulkozásának az archaikusba vetített tapasztalatait ‒ azét a szubjektivitásét, amely megszabadult a kognitív és célkitűző tevékenység minden korlátozásától, a hasznosság és a morál minden imperatívuszától”. Ezáltal viszont olyan, a „modernségtől mint végtelen projektumtól” elmenekülő ‒ de a modern művészet által hitelesítendő ‒ ideológiakritikához jutunk, mely saját alapjait is kikezdi. Így lesz Habermasnál a modernséget nivelláló Nietzsche átfogó modernségbírálata az összes ún. posztmodern törekvés atyja […]

52. oldal