!

Curt Corrinth

KatalógusnévCorrinth, Curt

Könyvei 1

Curt Corrinth: A trójai fiúk

Kiemelt alkotóértékelések

Bla IP>!

Curt Corrinth

Curt Corrinth (Lennep/ma Remscheid/ 1894.február 20 – Berlin1960. augusztus 27.) német költő, regényíró, forgatókönyvíró volt.
Párizsban, Marburgban és Bonnban tanult, irodalmat és művészettörténetet, majd részt vett a Nagy Háborúban, ahol határozott háborúellenessé vált. A háború alatt két kötetnyi költeményt publikált.
A háború vége után Corrinth Berlinbe költözött, ahol expressionista folyóiratoknál dolgozott és később főszerkesztő is volt. Ebben az időben drámákat írt, és 1928-ban szabadúszó íróvá vált. Egyre erőteljesebben adott hangot ellenzékiségének, így a nemzeti szocialisták 1933-ban betiltották munkáit. Egy évig a hatalom őrizetbe vette, mielőtt 1934-ben újra szerzőként, szerkesztőként és dramaturgként dolgozhatott volna. Túlélte a nácizmust és a II.VH-t . 1955-ben költözött az NDK-fővárosába, Berlinbe és egész életét a keleti részén töltötte.
A trójai fiúk című könyve a Hitler hatalomra jutása előtti években játszódik. Az ifjúsági regényben egy zsidó származású fiú megkülönböztetése ellen lép fel egy kis közösség, s a történet során egyértelműen hitet tesz a nácizmus, a fasizmus elleni fellépés, az emberiesség és a szolidaritás mellett.