Csíkszentmihályi Mihály magyar

Az unatkozásra nincs mentség.

162. oldal, Az autotelikus személyiség

Sajnálatos módon az ember nem lehet egyszerre kivételes és normális.

182. oldal, 7. fejezet - A korai évek (Akadémiai, 2008)

… életünk legfontosabb eseményei belül zajlanak.

24. oldal

Sok ember abbahagyja a tanulást, mikor befejezi az iskolát, mert a nyolc-tíz vagy még több évnyi kívülről irányított tanulás nagyon kellemetlen emlékeket hagyott benne. A figyelmüket elég hosszú ideig manipulálták kívülről tankönyvek és tanárok ahhoz, hogy az utolsó bizonyítványosztás napja számukra egyben a szabadság első napja is legyen.
Az az ember azonban, aki elhanyagolja absztrakt készségeit, sosem lesz valóban szabad. Gondolkodását a szomszédok véleménye, a tévében látott hirdetések és az újságok szólamai irányítják majd, ki lesz szolgáltatva a „szakértők”-nek. Az lenne a jó, ha a külsőleg irányított oktatás vége egyben a belső motiváció irányította tanulás kezdeti szakasza lenne. Ezen a ponton a tanulás célja már nem a bizonyítvány vagy a diploma megszerzése, amelynek segítségével majd jó állást kapunk. A cél inkább megérteni azt, hogy mi történik körülöttünk, milyen személyes jelentősége és értelme van az élményeinknek.

Az az ember, aki emlékszik történetekre, versekre, dalszövegekre, sporteredményekre, kémiai képletekre, matematikai műveletekre, történelmi évszámokra, bibliai idézetekre és bölcs mondásokra, előnyösebb helyzetben van, mint az, aki ezt a készséget nem fejlesztette ki magában. Tudata ugyanis nem függ attól a rendtől, amelyet környezete vagy biztosít a számára, vagy nem. Mindig el tudja szórakoztatni saját magát és értelmet lel saját gondolatai világában. Míg másoknak külső ingerekre -tévére, olvasásra, beszélgetésre vagy drogokra- van szükségük, hogy az elméjük ne kalandozzon el a káosz felé, az az ember, akinek az emlékezete tömve van információmintákkal, autonóm és önálló személyiség.
Mi több, az ilyen ember társaságnak is sokkal kellemesebb, mert megoszthatja másokkal a tudatában rejlő információt, és így azoknak a tudatában is rendet teremt, akikkel kapcsolatba kerül.

178. oldal, 6. fejezet - A gondolat áramlata, A tudomány anyja

Két fő stratégia létezik, melynek segítségével hozzáfoghatunk életminőségünk javításához. Az egyik, hogy megpróbáljuk a külső körülményeket úgy megváltoztatni, hogy illeszkedjenek a céljainkhoz, a másik pedig, hogy a külső körülmények belső észlelését próbáljuk úgy módosítani, hogy nekünk jobb legyen.

71. oldal

Amikor az organizmusok túlzott sikerrel merítenek energiát a környezetükből, elpusztulhat a környezetük, és ezzel együtt ők maguk is. Az evolúció csak átmeneti sikerekkel kecsegtet: a múlt győztesei könnyen válhatnak a jelen veszteseivé. Mivel az organizmusokba általában nincs beépítve az önkorlátozás, ezért hacsak nem találják meg a vágyak korlátozásának csodaszerét, a „minél több energiát használunk fel, annál jobb” elvet követik, s így egykönnyen előfordulhat, hogy valamely egyén vagy egy csoport kimeríti a környezete erőforrásait.
Az életfenntartó környezet elpusztításának a veszélye soha nem volt ennyire égető. Először is, az emberen kívül egyetlen élőlény sem alakított át annyi mindent energiává – a marhát proteinné, a szenet és a kőolajat villanyárammá, az erdőket épületfákká, sőt az anyag legalapvetőbb erőforrását, az atomenergiát is felhasználja saját céljaira.
Másodszor, nem mutatunk semmiféle szándékot arra nézve, hogy bármikor is – például, ha már nem vagyunk éhesek vagy nem fázunk – megálljunk a fogyasztásban, hanem vég nélkül használjuk a természet erőforrásait, csak hogy saját hatalmunkat bizonyítsuk, vagy elszórakoztassuk magunkat.

196. oldal, 6. fejezet

A boldogság valójában olyan állapot, amelyre fel kell készülni, és mindenkinek magának kell ápolnia és óvnia. Azok az emberek, akik megtanulják, hogyan kell irányításuk alatt tartani belső élményeiket, képesek arra, hogy életük minőségét is meghatározzák – ennél közelebb egyikünk sem igen kerülhet a boldogsághoz.

20. oldal

A boldogságra úgy lelhetünk rá, ha életünk minden egyes részletét teljességgel átéljük – legyen az jó vagy rossz –, nem pedig úgy, hogy közvetlenül próbáljuk megtalálni.

20. oldal

Olvasni szeret igazán, így együtt szoktunk olvasni. Ő olvas nekem, én meg neki, és ilyenkor valahogy elszakadok az egész világtól, teljesen feloldódom abban, amit csinálok.