Végzettség: földrajz-történelem szakos középiskolai tanár
Munkahely: SZTE Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport
Ír: 1997 óta.
Díjak:
Zsoldos Péter-díj, 1999
„Most már nyitni kell – Történetek Avanából” irodalmi pályázat, 2010, I. helyezés
Hét kiolvasott regény után talán nem hangzik elhamarkodott kijelentésnek: Csikász Lajos az egyik legkiválóbb kortárs magyar történelmi regényíró. A neve számomra egyet jelent a hiteles korrajzzal és az izgalmas, szórakoztató történetvezetéssel. Művei tökéletesen alkalmasak a történelmi regények népszerűsítésére is. Magával ragadó olvasmányos stílusa és az igényes, már-már szépirodalmi nyelvezete azok számára is élvezetes időtöltést nyújthat, akik eddig még csak kacérkodtak a műfajjal. Több könyvével ott áll a legmeghatározóbb könyvélményeim listáján.
Nagy kedvenc lett, pillanatok alatt meggyőzött tudásáról. Profi és alapos. Szórakoztatva mesél, tanít. Cselekményszövése tökéletes, írásainak remek hangulata, humora van. Ajánlom minden érdeklődőnek, történelmet szerető olvasónak olvasmányos kalandjait a magyar középkorról. Életszerű-szagú regényeit, remek karaktereit élmény megismerni.
Járhattam az óráira az egyetemen. Lenyűgöző figura….:) Élményként mentünk minden órájára, remek előadó volt. Pedig tanárként szigorú volt, engem egyszer meg is húzott csillagászatból. A földrajz történetéről írt tankönyvét ma is előveszem néha. A regényeit még egyetemistaként elkezdtem olvasni.
Megérdemel minden csillagot (felet a cinizmusa miatt vontam le, amire akkoriban kissé hajlamos volt, nem tudom hogy most mi vele a helyzet.)
Az idei év egyik legkellemesebb olvasási élményét jelentette számomra Csikász Lajos Rákóczi sorozata, mely egyben az írótól az első olvasásom, de biztos nem az utolsó.
Nagyon megszerettem a stílusát, élmény minden sora, korhű, izgalmas, kalandos, humoros. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a történelmet és életszerűen akar róla olvasni, hiteles karakterekkel. Csak azt tudom mondani Csikász nagyon tud, kitűnően ír.
Csikász Lajos egy remek szerző, aki jól érzékkel ragadja meg a témát és mutatja be az adott kort. Körültekintően bánik az információk kellő adagolásával, jó humora és jól elbeszélő tehetsége egyedi hangvételt ad a műnek. Olvasva tanít, és olykor elvarázsolja az olvasót az adott világba, hogy olykor jó időre lekösse ott. S mi ezt az újabb és újabb művek olvasásával kívánjuk megköszönni neki.
Tanít, de nem untat, gördülékenyen haladhatunk műveibe, melyet alig vesszük észre hol hagytuk abba. A csata jó leírásai és a megjelenő ostromok, a szerethető, avagy utálatos karakterei is mind zseniális világot teremtenek, melyet alig akarunk otthagyni :-)
A kortárs irodalom és a történelmi regények szerzői között méltán ott a helye a zászlós urak mellett!
Ennyire még senki nem tudott belevarázsolni engem más történelmi korba. Olvasás közben érzem a szelet, a napfényt, a bűzt, nagyokat nyelve a kenyér, sülthús és bor ízét. A szereplőkkel együtt gondolkodok a stretégiákról, keresem az ellenség nyomait, lehetőségeit. És mindent úgy tár elénk, hogy közben humoros is a történet. Ráadásul a mosolykeltése egyszerűségből fakadó és olyan természetesen előtörő, akár a feszült helyzetekben is, hogy meglepődik, így jobban megörül neki az ember. Párbeszédei teljesen életszerűek, gondolom a valóságban is szeret cseverészni az író. A romantika is erőssége, biztosan szerencsés asszonynak vallja magát a felesége. A történelmi tudás átadásáról meg nem is írok sorokat; ízig-vérig történelmi regények kerülnek ki a keze közül.
Száz szónak is egy a vége, a kedvenc magyar íróm! Vagy ezt mondtam már?
Nagyon örülök, hogy felfedeztem Csikász Lajos könyveit. Minden eddigi olvasott regényéből átjön az alapos kutatómunka, az ez által megszerzett tudást pedig kalandos, izgalmas köntösben helyezi elénk, humoros, életszerű párbeszédekkel. Mivel kb általános iskolás korom óta szeretek magyar történelmi regényeket olvasni, így nem kérdés, hogy nálam a kedvenc írók közé avanzsált.
Fordulatos regények, élettel teli szereplők, gazdag nyelvezet és „humorbonbonok”, mindez alaposan kidolgozott történelmi háttérrel… Csak ajánlani tudom!
– Tudod, mi az igazán elkeserítő, Kelemen? Hogy ötszáz év alatt sem tanultunk a hibáinkból. Szerinted mennyit kell várnunk, hogy túllépjünk saját árnyékunkon? Hogy együttes erővel lépjünk fel az ellenségeinkkel szemben? Hogy magyar ne ölje a magyart?
A torony körül galambok röpködtek, valahol egy sas vijjogott, lelkemben a puszta dalai zengtek, és a hátam mögött aranyfénnyel ragyogtak a diadalmas liliomok.
– Tudsz valamit Apafi hadáról?
– Már nem járnak messze. Bár a sólyomszárnyak helyett inkább a teknőclábakat választották a haladásra, mégis úgy vélem, három-négy napon belül ideérnek.
Nőm elengedte a kezem és megsimogatta az arcom.
– Nem az a lényeg, hogy hol s miként éheztél meg, hanem az, hogy végül itthon vacsoráztál! – villantott rám egy huncut mosolyt.