Cseke Gábor

Mindig ott pusztulunk el, ahol feladunk valamit…

240. oldal, Bezárult kertek (Pallas-Akadémia, 2008)

Az afgán hegyekbe azonban háromszéki kolbásszal és szalonnával jutottunk el, a saját erőnkből.

222. oldal, IV. Szédület - Beszélgetés Dávid Andrással (Pallas-Akadémia, 2008)

Semmi nem közelíti egymáshoz úgy az embereket, mint a feladat, amiért a hegyre kapaszkodnak.

245. oldal, Áldozat Himalájának (Pallas-Akadémia, 2008)

Paptöke kókad,
vadalma hull,
a lapi fonnyad,
ördögszekér szikárul.

A dombon át

az ember már csak önmagában bízhat
bár csalódások így is érhetik

HŰVÖS SIVÁR CELLÁBAN...

jelek

fel-fellobbanó jelek az éjszakában
messziről a sosem látott erdő tisztásain
halkan neszez a kormos arcú szél
mérföldeken át tapogatja a láthatatlant
visszatér nyüszít lábamhoz dörgölődzik
hosszan szaggatottan lihegve mondja mondja
védtelen tábor virraszt odafönt
fel-fellobbanó jelekkel sikoltva át álom és ébrenlét határán

jelek

Mesés órák voltak ezek, Sanyó élvezettel hallgatta édesanyja duruzsoló hangját, a tűzre rakott vékony rőzse vidám pattogását, egész testét elárasztotta a meleg, már-már a szeme is lecsukódott olykor, mire Jancsi és Juliska szörnyű történetében a dolgok lassan jóra fordultak…

2. fejezet

földhöz tapadva makacsul elvadultan
kószál szívünk beomlott alagútban
amelyből könnyű kék füst száll elő

hajnali köd az őszi folyóparton
mögötte a láthatatlan sereg kitartón
nyomul és eltipor a megnyergelt idő

MINDENEK ÉS SENKIK

Szelíd vagyok, s a jóság sose szépít.
Míg harap a reggel, romló fogam vacog.
Agyam tüzel, s a láz is megerősít.

Szálljatok

a hullám olykor átcsap a mólón és rettenet
szorítja sóvárgó de már halott szívemet

A BUJDOSÓ SZORONGÁSA