Csatári Bence magyar
Katalógusnév | Csatári Bence |
---|
Könyvei 9
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Modern Magyar Történelem Jaffa
Antológiák 5
Népszerű idézetek
Mindent egybevetve: sokféle dolgot csináltam az elmúlt 50 évben, de úgy tűnik, az István, a király a legmaradandóbb művem. Na, meg persze a Micimackó.
85. oldal, Bródy János
Csatári Bence – Poós Zoltán: Azok a régi csibészek 86% Párbeszéd a rock & rollról
A Tátrai-féle hármas [Skorpió-] felállásban nekünk elsősorban a saját idegrendszerünkkel kellett megkűzdenünk, mert kitaláltunk olyan hangszereléseket és futamokat, amiket [Tátrai] Tibusz ugyan röhögve lejátszott, de engem a basszusgitáron állandó meglepetések értek, hiszen a húrok sokkal vastagabbak, és csak négy van belőlük.
94. oldal, Freinresz Károly
Csatári Bence – Poós Zoltán: Azok a régi csibészek 86% Párbeszéd a rock & rollról
Ha valakit abban az időben arról kérdeztek, hogy mit tud Magyarországról, annyit mondott, hogy Puskás, Rubik Ernő és Omega.
122. oldal "Nyugat-Európa a lábaink előtt hevert" (Kóbor János)
Csatári Bence – Poós Zoltán: Azok a régi csibészek 86% Párbeszéd a rock & rollról
Vikidál valóban megfogalmazta a munkásrockot, de én például polgári gyerek voltam egész életemben, és inkább könyvtárba jártam, nem baltával ütögettem a színpadot.
153. oldal XX. századi híradó (Németh Alajos)
Csatári Bence – Poós Zoltán: Azok a régi csibészek 86% Párbeszéd a rock & rollról
A másik 1969-es nagylemezetek, az Illések és pofonok már elmozdult a koncepcionalitás irányába a Beatles mintájára. Ebben vannak olyan számok, amelyekből rendszer- vagy társadalomkritika kiolvasható.
[…] A kugli […] a szocializmust építő öntudatos dolgozó valósága, aki csak az alkoholban találja boldogságát. Akkoriban mondogatták, hogy két út áll előttünk: az egyik járhatatlan a másik az alkoholizmus. A koncerteken minket is sokat kínálgattak alkohollal, amit nagyon nem szerettem, de a politikai vezetők részéről is bevett gyakorlat volt, hogy összejöveteleiken – valószínűleg szovjet hatásra – sokat ittak.
44. oldal, Bródy János - Mindig el akartam menni a falig (Jaffa Kiadó, 2017)
A könnyűzenével szemben kezdetben megfigyelhető volt egyféle oda nem figyelés és lenézés a pártállam részéről, ami a nagy klasszikus műveltségű Aczél György elitista szemléletére vezethető vissza. Ennek megvolt a maga előnye is, hiszen ha egyes előadókra nem figyeltek, az automatikusan a „tűrt” kategóriába tartozást jelentette. Az azonban bizonyosan állítható, hogy egy-egy pop-rock zenei stílusirányzat jobban kifuthatta volna magát és nagyobb sikereket érhetett volna el, ha nem pártállami körülmények között kellett volna alkotniuk a zenészeknek. Azt is biztosra vehetjük, hogy több zenekar vagy szólista jobban érvényesülhetett volna a Vasfüggönytől nyugatra, ha nem az egypártrendszer által létrehozott monopolcégek szervezték volna a külföldi turnéikat, ami miatt a karrierjük sem tudott kiteljesedni. […] Az is előfordult persze néhány művésszel, amikor már kezdett a rendszer terhére lenni, hogy erőteljesen sugalmazták neki, menjen külföldre és nem is kell visszajönnie. Ennek a magatartásnak pedig az a megfontolás állt a hátterében, hogy a pártállam nem akart mártírt csinálni egy-egy renitens előadóból, zenészből. Ez a hozzáállás pedig egyenesen következett a Kádár-rendszer egyik legitimációs lényegéből, amit úgy fogalmazott meg az MSZMP első titkára, hogy „Aki nincs ellenünk, az velünk van”. Ez valójában bizonyos szempontból éppen az ellentéte volt annak, amit Rákosi Mátyás hangoztatott, miszerint „Aki nincs velünk, az ellenünk van”.
88. oldal, Lendvai Ildikó - A Kádár-rendszer nem akart mártírokat gyártani (Jaffa Kiadó, 2017)
Az előcenzúra az államgépezetben leginkább a sanzonbizottság dolga volt. A sanzonbizottságba a KISZ nem delegált tagot, de azt is tudni lehetett, hogy ott egyrészt valamiféle ideológiai szűrés, másrészt „ízlésvédésnek” nevezett, egészen ostoba tevékenység zajlott. A KISZ sem volt azonban naiv, mi is kihallottuk a Sárga rózsa című Bródy-szerzeményből, hogy kritizálta a rendszert, és pontosan tudtuk, hogy a Ha én rózsa volnék című dalban, amit ugyancsak Bródy János írt, a Ha én zászló volnék kezdetű versszak az 1968-as prágai bevonulásról szól. Ez persze a másként gondolkodás, a morális rendszerkritika poétizált, általános formája volt, nagyon különböző világnézetű emberek egyaránt azonosulhattak vele, én is agyonkoptattam otthon a lemezt, amelyről hallható volt. Azt sem szabad azonban ezzel együtt elfelejteni, hogy amikor ezek a számok születtek, már túl voltunk Fejes Endre Rozsdatemetőjén, amely kegyetlenül szétverte a rendszer mítoszait a munkásöntudatról, s a hivatalos kritika kezdeti fenntartásai után a rezsim által is tudomásul vett kultuszregénnyé válhatott.
89-90. oldal, Lendvai Ildikó - A Kádár-rendszer nem akart mártírokat gyártani (Jaffa Kiadó, 2017)
→ |
---|