!

Conrad Ferdinand Meyer svájci

1825. október 11. (Zürich) – 1898. november 28. (Kilchberg)

NemFérfi
Wikipédiahttps://hu.wikipedia.org/wiki/Conrad_Ferdinand_Meyer

Képek 1

Könyvei 19

Conrad Ferdinand Meyer: Az asszonybíró
Theodor Storm – Gottfried Keller – Conrad Ferdinand Meyer: Theodor Storm, Gottfried Keller és Conrad Ferdinand Meyer versei
Conrad Ferdinand Meyer: Gusztáv Adolf apródja
Conrad Ferdinand Meyer: Jenatsch György / Borgia Angela / Pescara megpróbáltatása
Conrad Ferdinand Meyer: A szent
François Villon – Heinrich Heine – Conrad Ferdinand Meyer: Villon és a többiek
Conrad Ferdinand Meyer: Pescara megkísértetése
Conrad Ferdinand Meyer: A szent / Jürg Jenatsch
Conrad Ferdinand Meyer: Jürg Jenatsch
Conrad Ferdinand Meyer – Theodor Storm: Gustav Adolf apródja / Immensee

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Klasszikus Regénytár (kék), Tolnai regénytára, Grill Klasszikus Regényei, Grill Klasszikus Regényei, A modern könyvtár, Lyra Mundi, Kétnyelvű Remekművek, Eötvös Klasszikusok, Kétnyelvű kis könyvtár

Antológiák 13

Szerb Antal (szerk.): Száz vers
Kosztolányi Dezső (szerk.): Idegen költők
Borbás Mária (szerk.): Halhatatlan szerelmesek I-II.
Halász Előd – Domokos Mátyás (szerk.): Klasszikus német költők I-II.
Somlyó György (szerk.): Szonett, aranykulcs
Komlós Aladár (szerk.): Külföldi versek könyve
Feleki Ingrid (szerk.): Ámuel-Bámuel Sámuel
Lator László (szerk.): Klasszikus német kisregények
Rába György (szerk.): Verses világjárás
Falus Róbert – Szilágyi Péter (szerk.): A múzsák dicsérete

Népszerű idézetek

>!
holló_ara 

Conrad Ferdinand Meyer: Egy halott nőhöz

Hogy érzem ma hatalmadat!
Szinte pillád éjféli árnya
vetűl fehér papíromra a lámpa
fénye alatt!
Szemed mohón
figyeli készülő dalom.

Lényed a lényembe tapad:
itt vagy! Némán néz a fakult arc,
s ha egy gyöngéd s különös szóra bukkansz,
az is te vagy:
véred, tiéd,
bár porodat sír őrzi rég.

Ha lehelleted ér puhán,
lelkem, mely harcos és kemény lett,
ugy érzi, hogy közben téged is érlelt
lent a magány:
jobban szeretsz,
jobban akarsz, jobban követsz.

Családod a sírodra érc-
urnát emelt – hogy elfelejtsen;
közben örökölt s nősült rendületlen;
énbennem élsz!
Sirassalak?
Élsz és szivem melege vagy!

261. oldal, ford.: Szabó Lőrinc

>!
holló_ara 

Theodor Storm: Légy hű a sok halotthoz

Légy hű a sok halotthoz,
ki tőled szenvedett:
légy hű a sok halotthoz,
ki élve szeretett!

Meghaltak; s megmaradtak
velünk jeltelen itt,
amíg mind meg nem haltak
földi szerelmeik.

Míg az életörömbe
magad beleveted,
hogy vágyják meggyötörve,
hogy őket ne feledd!

Követnek szerelemmel,
csak te nem érzed ezt,
néznek kínteli szemmel,
de te nem érzed ezt.

A híd már szétesett rég,
s ők szerelmük szavát
félszegen elrebegnék,
de többé nem jut át.

Csak az gyötri az árnyak
életét rémesen,
hogy szívük megbocsáthat,
de szájuk már sosem.

Légy hű a sok halotthoz,
ki tőled szenvedett,
légy hű a sok halotthoz,
ki élve szeretett.

44. oldal, ford.: Eörsi István

>!
holló_ara 

Sóhajszelíd fuvola szól,
s holt ifjú, halott hajadon
meghitten egymásba karol,
nincs vágy bennük, se fájdalom.

226. oldal, C. F. Meyer: A két körtánc c. vers, ford.: Hárs Ernő

>!
holló_ara 

Theodor Storm: Asszonykéz

Jól tudom én, hogy ajkadat
egyetlen zokszó el nem hagyja;
szád gyengéden mit hallgat el,
kezed halványsága mutatja.

A kéz, amelyen csügg szemem,
mutatja kínok rovátkáit,
és hogy álmatlan éjjelen
beteg sziven feküdt sokáig.

29. oldal, Weöres Sándor fordítása

>!
holló_ara 

Míg, kerítésrácsból kilépve,
a hold ezüstje fukaron
remeg le kriptád üregébe,
s kísérteties szövedéke
koporsódon tovaoson.

36. oldal, T. Storm: Egy halott nőnek c. vers, ford.: Hárs Ernő

>!
holló_ara 

Theodor Storm: Záródal

Miért borongok szüntelen,
bolyongva csendesen?
Halk fájdalom rág szívemen,
és vándorol velem.

Miért, hogy vonz a szenvedés,
mely szívem megtöri,
nem értheted meg azt soha,
s nem tudsz segíteni.

Nem értheted meg soha már
fájdalmamat: aki
okozta, szívem tépte szét,
maga sem értheti.

110. oldal, ford.: Csengery Kristóf

>!
holló_ara 

Néha megkönnyül a teher,
mit mellem nyög halálod óta,
s a lelkem már buzdulna fel
a boldogságot ostromolva.

De mi az? menten kérdezem,
és válaszom ugyan mi más van,
mint hogy újra itt légy velem,
s együtt éljünk, mint hajdanában?

Azt a hajnalt látom megint,
amikor letettünk a sírba,
s a vágy némán álomba ring,
s a boldogság hiába hívna.

81. oldal, T. Storm: Mély árnyékok c. vers, ford.: Kiss Zsuzsa

>!
holló_ara 

Egymással szemben ültek ott,
két elgyötört tekintet;
bár zárná őket kriptamély,
s takarná szív a szívet.

30. oldal, T. Storm: Testvérszív c. vers, ford.: Hárs Ernő

1 hozzászólás
>!
holló_ara 

Theodor Storm: Morgana

Olykor egy-egy esős-komor nap,
ha víz s levegő összeolvad,
s a vízár rezzenéstelen,
a mi homályos tengerünknél
Napkeletről egy furcsa tündér,
csodás Morgana megjelen.

Félig gonosz, félig bolond az,
a szerelem kelyhére szomjaz,
mely elapad minduntalan.
Vándort-utast körüllebegve
káprázat-partra csalja egyre,
s ott a halál országa van.

Bűvöletében mennyi kába
fej fordul örök éjszakába,
s szakadék torka nyeli el.
Mert szerelme mindig csalóka,
mérget lehel, halál a csókja,
szép szeméből átkot lövell.

Északra jött lám most is, itt áll
ködös, homályos partjainknál,
s a ködbe tétovázva ír.
S üres jelekből összeállnak,
derengve formálódnak álnok
művészetének rajzai.

De nem épül, mint déli tájon,
rózsaszín kariatidákon
felszökő tündérpalota.
Csak egy kopár hegyhát lebeg fenn,
s boszorkaház, ködrengetegben,
ugyan ki menne hát oda?

Most a zord partot váltja sárga,
izzó nap-verte pusztaságra,
most őserdők párállanak.
Aztán két marka közt nevetve
fuvint, s szétfut minden remegve:
ház, gerendák, tető, falak.

60. oldal, ford.: Lator László

>!
holló_ara 

Gottfried Keller: Csillagok alatt

Fordulj kis csillag-honom,
Föld, az éjjel szembe,
hadd nézzek, naptávolon,
csillagvégtelenbe.

Szent csillagos éjjelek
sírokat kitárnak;
sugárhídon lég remeg,
szállnak örök árnyak.

Fényeskedhet most a nap
a többi vidéknek,
én itt érzem sorsomat
egynek, mindenségnek.

Gyönyörű, ha járhatok
csöndben, völgysötéten,
s fent fönséges csarnokot
érhet lélegzésem!

Lendülj csak, te zöld golyó,
piros hajnal támad. –
De az éj vesz lángoló
ajkamról imákat!

128. oldal, ford.: Halasi Zoltán