Claudia Gray amerikai

Szerelmes vagy. Ettől gyakorlatilag unalmas vagy mindenkinek, aki nem az. Tudod, az épelméjűeknek.

Muris, hogy amikor azt mondják valakire, hogy „félénk”, legtöbbször mosolyognak. Mintha cuki dolog lenne, valami vicces kis szokás, amit az ember idővel kinő, mint a foghíjas mosolyt, amikor kinőnek a maradandó fogai. Ha tudnák, milyen érzés valóban félénknek lenni, nem csupán az első pillanatokban bizonytalankodni, nem mosolyognának. Ha tudnák, milyen érzés, amikor az embernek összerándul a gyomra, izzad a tenyere, vagy képtelen egyetlen értelmes mondatot is kinyögni! Ebben nincs semmi cuki.

Soha senki nem hiszi, hogy történhet valami rossz, amíg meg nem történik.

104. oldal

– Tudod, vannak lányok, akik az intellektuális típusra buknak – nevetett.
– Mekkora mákod van, hogy nem tartozom közéjük!

Soha ne érd be kevesebbel, mint amit valójában akarsz! Soha ne légy senkivel, akit nem szeretsz igazán!

Szeretlek. (…) És ez azt jelenti, hogy nem csak a szép dolgok miatt vagyok melletted. Itt vagyok, bármi történjék.

– Szeretem, ha a szörnyek kisebbek nálam.

23. oldal

Mindenki magányos – mondta Ranulf mosolyogva. – Nem szabad elfelejtenünk, hogy egyszerre csak egy napot élhetünk. Nem aggódhatsz a múlt vagy a jövő miatt. A boldogság a mostanban van.

    – A Fekete Kereszt iránti elkötelezettsége abban a pillanatban fordult át gyűlöletbe. Mindig képesek vagyunk gyűlölni, amit valaha szerettünk, és ugyanazzal a tűzzel tesszük ezt, amellyel egykor a szeretetünk lángolt.

232. oldal, Tizenhatodik Fejezet (Könyvmolyképző, 2011)

Egy kísértetet küldeni, hogy találja meg a kísértetcsapdákat, az kicsit olyan volt, mint egy vámpír a karógyárban.

265. oldal, Tizennyolcadik Fejezet (Könyvmolyképző, 2011)