!

Clark Ashton Smith

Könyvei 11

Clark Ashton Smith: Gonosz mesék
Clark Ashton Smith: A sír szava
Clark Ashton Smith: The End of the Story
Clark Ashton Smith: The Miscellaneous Writings of Clark Ashton Smith
Clark Ashton Smith: The Door to Saturn
Clark Ashton Smith: A Vintage from Atlantis
Clark Ashton Smith: The Maze of the Enchanter
Clark Ashton Smith: The Last Hieroglyph
Clark Ashton Smith: The Emperor of Dreams
Clark Ashton Smith: The Dark Eidolon and Other Fantasies

Kapcsolódó sorozatok: The Collected Fantasies of Clark Ashton Smith

Antológiák 4

Robert Weinberg (szerk.): Holnap történt
Kuczka Péter (szerk.): Fantasy magazin
Baranyi Gyula (szerk.): Atlantisz 9.
Peter Straub (szerk.): American Fantastic Tales

Népszerű idézetek

>!
lzoltán P

(…) Mindenfelé könyvek gyűltek halomba, csupa ősöreg fóliáns, kígyóbőrbe kötve bronzveretekkel pántolva. A patinamarta kapcsokkal lezárt borítófedelek között borzadályos tanok szunnyadtak: Atlantisz elfeledett tudománya, a Föld és a Hold démonait béklyóba verő pecsétek, az elemek transzmutációjának titkai; némely textusokat a rég letűnt Hyperborea rúnáival írtak, azon az elveszett nyelven, amely eleven ajkakról szólva gyilkosabb volt bármi méregnél és bódítóbb bármi bájitalnál.

10. oldal, Az utolsó varázslat (Cherubion, 2004)

>!
Noro MP

S talán valóban úgy lenne jó, ha senki nem hinné el ezt a történetet; mert vékony szövésű az a fátyol, amely az embert az istentelen mélységektől elválasztja. Az egekben oly dolgok kísértenek, melyekkel senki sem ismerkedhetik meg a téboly veszedelme nélkül

Az averoigne-i szörny, 160. o

1 hozzászólás
>!
Razor SP

Az egekben oly dolgok kísértenek, melyekkel senki sem ismerkedhetik meg a téboly veszedelme nélkül; s különös torzulmányok járnak-kelnek a Föld és a Hold között, ahol a tejutak egymásba mosódnak. A megnevezhetetlen dolgok gyakran hoztak ránk iszonyatot a múltban; s kétségen kívül így lesz ez a jövőben is. Mert a gonosz, ami a csillagokból jő, nem ugyanaz a gonosz, mint ami a Földön sarjadott.

160. oldal, Az averoigne-i szörny

>!
bfg3 

A tenger és az anyaföld, a szférák és a csillagok szellemei álca nélkül jártak-keltek a márványcsarnokokban (…) Borzongva szemléltem a szubhumán lények sötét vonaglását a parázstartókból gomolygó füstfellegekben; iszonyodva sikoltottam fel a kolosszális förtelmek láttán, melyek szürke formátlanságban tolongtak a hét színnel vont védőkör körül, kimondhatatlan kínokkal fenyegetve minket, akik a középpontjában álltunk. Nem minden feszengés híján ittam a bort, mit lábon járó tetemek töltöttek ki nekem, s ettem a kenyeret, mit testetlen jelenések szolgáltak föl.

A kettős árnyék

>!
Zakkant_Tudós

Említést kell azonban tennem némely különös ideákról, melyek sokat foglalkoztatták Tomeront, s gyakorta értekezett róluk nekem azon a monoton, mély torokhangján, mely lejtésében és árnyalataiban föltáratlan barlangok ekhóit idézte. Úgy vélte, hogy az élet és halál nem különül el oly élesen egymástól, mint azt általában hiszik; hogy a két állapot határa időnként összemosódik, s léteznek közöttük nehezen meghatározható, félárnyékos átmenetek; hogy a holtak nem mindig halottak és az élők nem mindig elevenek, legalábbis e kifejezések közkeletű értelmezése szerint.

56. oldal, A halál epifániája

Kapcsolódó szócikkek: élet · halál
>!
Cirimo76

Az öregkor, mint moly a foszladozó kelmét, nemsokára szét fogja rágni emlékeimet, ahogyan minden ember emlékeit.

278. oldal

>!
bfg3 

(…) mi sem vezérli gyorsabban kelepcébe az embert, mint ha önnön titkos vágyaira hallgat.

19. oldal, Malygris halála (Cherubion, 2004)

>!
bfg3 

Az egekben oly dolgok kísértenek, melyekkel senki sem ismerkedhetik meg a téboly veszedelme nélkül; s különös torzulmányok járnak-kelnek a Föld és a Hold között, ahol a tejutak egymásba mosódnak. (…) Mert a gonosz, ami a csillagokból jő, nem ugyanaz a gonosz, mint ami a Földön sarjadott.

76. oldal, Az averoigne-i szörny (Cherubion, 2004)

1 hozzászólás
>!
Zakkant_Tudós

Fehér testén a foltok kísértik álmaim,
A furcsa, néma holtak ágyunk támláinál,
Hüllők ölelkezése, virrasztó vágyaim.

Dermesztőbb volt a bére a láp kígyóinál,
Ám keblén elfeledtem sok földi gondomat,
Tilalmasabb gyönyörben, mint embernek kijár.

És ezredéve kínoz a gyötrő gondolat,
Mióta asszonyom lett, s másnapra elhagyott;
De meg nem érti senki, ki hozzám látogat,

Mert ezredéve immár, hogy – jaj! – halott vagyok.

7. oldal, Lamia

>!
Zakkant_Tudós

Malygris, a mágus legfelső toronyszobájában merengett, ahonnan betekinthette egész Susrant, Poszeidonisz szigetországának fővárosát. A torony Susran középpontjában állt, egy kúpos dombháton. Falait a föld legmélyén fejtett fekete kőből emelték, mely kemény volt és törhetetlen, akár a mesés gyémántacél; az összes többi épületet túlmagasodta, s úgy vetette árnyékát a város háztetőire és kupoláira, ahogyan Malygris baljós hatalma borította sötétbe az emberek szívét.

9. oldal, Az utolsó varázslat

Kapcsolódó szócikkek: mágus