!

Christian Charrière francia

1940. szeptember 1. – 2005. szeptember 11. (Boulogne-Billancourt)

KatalógusnévCharrière, Christian
Nemférfi

Könyvei 3

Christian Charrière: Helyettem, kis virág…
Christian Charrière: Iscambe erdeje
Christian Charrière: La forêt d'Iscambe

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Albatrosz könyvek Magvető · (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek Metropolis Media · A Krimi Klasszikusai Magyar Könyvklub


Népszerű idézetek

regulat>!

Rettenetes, hogy a detektívregények mennyi hasznos tanáccsal látják el a gonosztevőket!

89. oldal (Magvető, 1970)

1 hozzászólás
csartak P>!

Egy pillanatra elhallgatott, majd lélegzet-visszafojtva rámutatott a fémbálványdobozok tetején látható táblákra, melyeken egy kék körön belül ugyanaz a piros betűs felirat volt olvasható:
– Oda mi van írva? – kérdezte mesterét.
Az Olvasztár hunyorított:
– TOTAL – betűzte ki. – Mindegyiken a TOTAL szó szerepel. Valószínűleg ez a
márkaneve a…
– Hallgasson! – kiáltott föl Évariste magánkívül. – Mi most egy szentélyben vagyunk, Total istennek, a legmagasabb rendű harmónia megtestesítőjének szentélyében, ahol az alvilág sötétsége egyesül a magasságok ragyogásával. Mostantól én őt fogom imádni, nem pedig a maga… Abszolút Differenciálatlanját vagy elvont kristályvilágait.
– De hát tévedsz, szegény kis szerzetes. Ez nem szentély, ez egy autószerviz. A bálványok pedig benzinkutak…
– Akkor is igazam van, ha tévedek! – jelentette ki Évariste makacskodva.

109. oldal

7 hozzászólás
mcgregor P>!

Az erdő véget nem érő akváriumában, ahol a fák törzsét buborékos, lágy algához hasonló moha borította, ebben a tompa tónusú világban minden fénysugár átfúrt egy régi lakkfestékdobot, és kirobbantak a színek. És a színek hirtelen felfedték titkos valójukat. A bíborvörös megmutatta vibráló, rezes lelkét, a zöld rejtett és ragyogó smaragdját, a sárga a felhők aranyló ágyán nyargaló huszárját. Mindez ott létezett Évariste köröl, és minden jelt adott. És amikor lehajolt, hogy szétsöpörje az avart, előbukkant a pucér kőburkolat: az autóút élt.

105. oldal

csartak P>!

A kis ember elmagyarázta, hogy nincs praktikusabb és kellemesebb dolog annál, mint ezen a módon táplálkozni. A kis dolgozó kizárólag az ő szolgálatában állt. Különféle táplálékokat vett magához, olyanokat, melyekért a kis ember rajongott, az alapanyagokat a begyébe tette, mint valami szekrénybe. Ott, abban a természetes éléskamrában különféle eljárásoknak vetette alá kettős céllal: először is tartósította az élelmiszert úgy, hogy megfőzte a mirigyei falából kiválasztott testnedvben, aztán besűrítette folytonosan vibráló, spirál alakú szőrszálainak segítségével. Egyébként sosem mulasztott el lenyelni néhány illatos fűszálat, rozmaringot, kakukkfüvet, sőt koriandert is, de a fűszernövények adagolása féltve őrzött titok volt. Az eredmény egy felséges pép volt, melyet a kis termesz igény szerint felböfögött, és amelynek fogyasztását It’vannak is melegen ajánlotta. És ha És ha It’van azt hitte, hogy mindennap ugyanazt a pempőt eszi, hát nagyon tévedett. Puszpulin (mert Puszpulin volt a kis dolgozó neve) semmit sem élvezett jobban, mint a végtelenségig változatossá tenni saját kulináris kompozícióit. Volt ott a hangyafej-ragutól a földigiliszta-dzsúszon át egészen a rózsaszirom-habig minden. Igaz is, ma mit szolgál föl neki? Na, lássuk! A kis ember a termesz fekete, ajak nélküli szájához közelítette a száját. It’van undorodva elfordult, és becsukta a szemét. Amikor kinyitotta, a figura hatalmas kiáltásokkal adta jelét már-már eksztázisba forduló elégedettségének.
– Ah! Ó! Hát ez igazán… fejedelmi! Kucsmagomba-püré, ugye? Vagy tévedek, Puszpulin? Vadfokhagymával és egy csipetnyi rakakorttal? És egy csöppnyi majomagyvelővel, hm?

8 hozzászólás
mcgregor P>!

A körutak sötétek voltak, nyirkosak és csöndesek. A burjánzó növényzet sanyargatta az épületeket, szétvetette a falakat, kőtömböket lökött le a járda burkolatára. Az égbolt sehol sem volt látható: elrejtette a fák lombozata, ez a sötét ablak, amelyen a nap sugarai csak elporladva szűrődtek át. A gyenge széllökésektől – az alvó város sóhajától – alig-alig mozduló növényi tetőről megdermedt zuhatagként csüngtek le a liánok. Lent, ahol egy-egy arany pötty egy szempillantás alatt kihunyó, szinte észrevehetetlen lángot lobbantott fel a padlásszobaszerű félhomályban, ott lent, a törmelékkel telehintett földön, ott volt a moha birodalma. Mindenhová leterítette szivacsos szőnyegét, rohammal bevette a házak homlokzatát, bekúszott a fekete ablakokon, beborította a fatörzseket, felkapaszkodott a liánokra, nagy, ökörnyál-fátylat eresztett az utcákra, amin a darócruhások úgy törték át magukat, mint vékony lemezhártyán. Ebből a keszekusza növénytengerből felszállt egy illat, ami a felmelegedett romok szagával keveredve a régi gyógynövényüzletek nehéz, édeskés aromáját idézte. Az épületek belsejéből különös kiáltások hangzottak fel, talán a magány és az elhagyatottság kiáltásai.

274. oldal

mcgregor P>!

Az öreg, romos autóúton bandukolva áthaladt régi hidak alatt, melyeknek hídlemezei és sínjei belevesztek a fenti, buja lombba, s eközben It'van hiába próbálta megújítani a gondolatait, azok azonnal eltűntek, a nemlétbe süllyedtek, átadták helyüket az állóvíznek, melyen rejtőzködő remegések futottak át – fekete mén bőrének borzongása.

116. oldal

csartak P>!

– Ejnye, ejnye! – morgott. – Megijesztettél. Tedd ezt a zsebkendőt az orrod elé! Átitattam tigrisbalzsammal. Akkor szoktam használni, amikor a gondolataim összezavarodnak.
És valóban, ahogy beleszagolt abba a szövetdarabba, Évariste azonnal jobban érezte magát. Anne képe újra meglátogatta. Látta a keblét, tiszta tekintetét, az arcát, az állandó érzelmek hevében vibráló orrcimpáját, látta az állát. Az ördögbe is, van álla!, gondolta. Nem tudta, hogy miért tartotta olyan elbűvölőnek azt a gondolatot, hogy, mint minden halandónak, a lánynak is van álla. Mosolyogva fölállt, egészen felélénkülve, és már menni is tudott.

103. oldal

7 hozzászólás
mcgregor P>!

De a szavak, ahogy elhagyták szólásra született ajkát, úgy bomlottak most ki, ahogy a megszülető pillangó szárnya, megfiatalodtak a szavak, megteltek ősi mélységükkel, elfeledett odúikban gubbasztó, régi jelentésükkel. Igen, megtisztultak a szavak, visszanyerték egykor volt teljességüket, leülepedtek, visszataláltak titokzatos tartószerkezetükhöz, mint amikor házak restaurálásakor kincset érő gerendázatra vagy freskóra bukkanunk a vakolat alatt.

293. oldal

Artnecro IP>!

Madeleine azt mondta egyszer, hogy gorillához hasonlít. Nem örült a hasonlatnak. Az igaz, hogy Madeleine és a tapintat nem egy anyától születtek.

58. oldal