Cholnoky Jenő magyar

Szolnokon alul van a Tisza legkalandosabb kanyarulata Cibakháza és Kécske közt. Amikor még a legkényelmesebb közlekedő eszköz volt a gőzhajó a Tiszán, akkor fölfelé menet rengeteg időveszteséget jelentett ez a kanyarulat. az alulról jövő utasok a kanyarulat kezdeténél kiszálltak, átsétáltak az alig egy km széles nyakon, ott volt a csárda. Ott megebédeltek kényelmesen, mert hisz a hajónak mintegy 20 km utat kellett megtenni, hogy odajusson a csárdához, ez pedig fölfelé menve, több mint egy órát vett igénybe. A másik csoport a kanyarulat legészakibb pontjánál szállt ki s szintén átsétált a keskeny nyakon s ott várta meg vidám hangulatban a Cibakháza felől fáradtan fölfelé pöfögő kerekes gőzhajót. Akkor több ideje volt az embereknek, nem siettek olyan rohanva, mint ma!

Hetedik fejezet. Az Alföld folyói.

Nagyon érdekes eredményekre vezetett a Balaton színeinek tanulmányozása. A tó színe majd kékes, majd zöldes, messziről nézve. Pontosan kimutatható, hogy ez a szín a felhőzet, az égtáj és a tó felületének hullámzása szerint változik. A hullámok mint ferde, átlátszó tükrök az ég színét reflektálják, de polarizálva. Viszont az ég kék színe is a napsugarak iránya szerint különböző erősséggel polarizált s így nagyon változatos reflexiók keletkeznek.

Tizenegyedik fejezet. A Balaton.

Magyarország közigazgatásának beosztását Szent István alapozta meg a vármegye-rendszerrel. Oly tökéletesnek bizonyult ez, hogy nemcsak lényegében még ma is majdnem változatlanul fennáll, hanem még külföldi utánzói is akadtak. […] A vármegyék beosztása, elhatárolása a történelmi időkben elég sokat változott, de lényegében mindig igyekezett a földrajzi tényekhez és a közigazgatás követelte gyakorlati feltételekhez alkalmazkodni. Ebben a tekintetben rendkívül érdekes a vármegyék helyzetét és alakját részletesen tanulmányozni […]

Ötödik fejezet. Magyarország vármegyéi és városai.

Vas vármegye határait mintha geológus jelölte volna ki, olyan pontosan összevág a vármegye területe az Alpok felől lelejtő kavicstakaró területével. Természetes határa a Rába jobbpartján húzódó, magas Kemenes-hát volna. Ez is volt. Csak Karakó vármegye felosztásakor került hozzá a Rábán túl fekvő terület, az úgynevezett Kemenesalja. A Rába és Mura közt fekvő, kissé összevagdalt fennsík szintén vékony lösszel borított kavicstakaró, de már irracionálisan kiterjeszti a vármegye határait. Csak azért került a megyéhez, mert önmagában meg nem állhat, de legtermészetesebben ide volt csatolható.
Nem a geológus jelölte ki a vármegye határait, hanem a kavicstakaróhoz fűződő, egyforma életmód okozta a terület összekapcsolódását. […]
Karakó vármegye kitűnően indokolt területen volt a Kemenes-hát és a Bakony közt. Vára ott állt, ahol ma talán Tüskevár van, vagy talán Karakó falu neve őrzi a nevét. Ez Jánosházától keletre, a Marcal mellett van s a falu nyugati oldalán emelkedő Dankhegy nevű terrasz-nyúlvány a régi földvár helye. Karakó-Szörcsök falu innen keletre eredetileg Karakószeg volt s valószínűleg a várhoz tartozó várnép szállása volt. A vármegyét fölosztották szomszédai közt.

Ötödik fejezet. Magyarország vármegyéi és városai.

A tót szó nem gúnynév, eredetét nem tudjuk. A magyar a derék tót házalókat: ablakos, drótos, edényes stb. mindig barátságosan fogadta s a tót elnevezésben inkább bizonyos becéző, enyelgő akcentus van, mert hisz mindig sajnáltuk őket nehéz és igénytelen életmódjuk miatt. A szlovák elnevezésben több hidegséget érzünk, sőt a Magyarországhoz hűtlen, pánszláv érzelmű tótoknak ez mintegy megbélyegző elnevezése, hiányzik belőle az a meleg szimpátia, amit a jóravaló, derék tótság iránt mindig éreztünk.

Negyedik fejezet. Magyarország népei.

Hazánk hőmérsékletingadozása a legkellemesebb, jut a jó meleg nyárból is és vannak igen hideg téli napok is, de egyik sem kibírhatatlan s a szélsőségek rendesen csak néhány napig tartanak.

Második fejezet. Magyarország éghajlata.

A magyarokat olyan helyre vetette a sors, ahol mindent megtalálnak, ami a nemzet fennmaradására, fejlődésére és a legmagasabb műveltség és jólét elérésére szükséges.

(első mondat)

A Dunának rendesen évenkint két áradása van, az egyik a tavaszi hóolvadás következménye, a másik a júniusi esőzésé, de a Dráva torkolatán alul kissé megváltozik a dolog. Dévénytől a Dráváig legfőképpen az Alpok szabályozzák a Duna vízjárását, mert a Felvidékről jövő Vág, Garam és Ipoly, meg a Dunántúl felől jövő Rába aránylag nem sok vizet hoznak. A mi Felvidékünkön sokkal előbb olvad el a hó, mint az Alpokban, azért a Felvidékről lefutó hólé már régen levonult a Dunán, amikor megérkezik az Alpokban elolvadó hó vize. Rendesen elnyúlt, nyugodt áradás ez, mert a hólé az alpi folyókon hosszú utat tesz meg s nem egyszerre érkezik a Dunába. Nyáron azonban, a júniusi esőzés olyan hirtelen juttat nagy víztömegeket a Dunába, hogy ez a nyári, úgynevezett zöldár sokkal nagyobb, mint a tavaszi. Hazánk területén még csak növekedik, mert a nagy esőzések nyugatról keletre húzódnak, tehát majdnem együtt járnak az árhullám levonulásával.
Csak az Alföldre hullott eső nem jelent sokat a síkság rossz lefolyása miatt.

Hetedik fejezet. Az Alföld folyói.

Itt csak az általános tudnivalókat, érdekességeket olvashatjuk s az olvasottak arra is valók, hogy az igazi tartalmas lelkű Balaton-kedvelők tovább is gondolkozzanak és igazi gyönyörűségük legyen benne, amikor ráismernek a könyvben elmondottakra.

Bevezetés

Igen szeszélyesen ugrál tehát nálunk a hőmérséklet járása egyik évről a másikra. Ezt különösen a téli hőmérséklet teljesen megbízhatatlan és kiszámíthatatlan szeszélyessége okozza. Némely télen állandóan az oceánikus éghajlat uralkodik hazánk fölött, nincs fagy, nincs hó, csak eső, a Dunán nem úsznak jégtáblák, a Balaton nem fagy be stb.

Második fejezet. Magyarország éghajlata.