Chinua Achebe nigériai

– Barátom, még azoknak sem sikerül mindent elérniök, akik állnak, hát hogyan sikerülne a térdelőknek!

127. oldal

Onnan, ahol ültem, láttam Ednát, amikor a középső szobába léptem. (…) Amikor megjelent az első szobában, minden önuralmamat elveszítettem. Ahelyett, hogy kezet nyújtottam volna, ülve, amint az férfihoz illik (aki ráadásul még idősebb is nála), felugrottam, valami nőktől félő angol férfi módjára.

131-132. oldal

Az élők földje nem esett távol az ősök birodalmától. Nagy volt közöttük a jövés-menés, különösen ünnepek alkalmával, valamint olyankor is, amikor öregember halt meg, mert az öregember nagyon közel áll az ősökhöz. Az ember élete, a születéstől a halálig, a rituális átváltozások sorozata volt, amelyek mind közelebb és közelebb vitték őseihez.

165. oldal

Akaratom ellenére csodáltam ezt az embert a szerénység teljes hiánya miatt. Hiszen mi a szerénység voltaképpen, ha nem a büszkeség fonákja? Mindnyájan azt hisszük magunkról, hogy kiváló emberek vagyunk. A szerénység tiltja, hogy ezt magunk is megállapítsuk, de azt feltehetőleg nem, hogy másoktól szívesen halljuk. A Nangához hasonló férfiakat talán az ilyenfajta képmutatással szemben érzett türelmetlenségük vitte előre a politikai sikerek útján, míg az ábrándos idealisták kérkedve próbálják a politikába belevinni az oda nem illő, finom árnyalatokat és gyengéd tisztaságot.

-Érti a fehér ember a földdel kapcsolatos szokásainkat?
– Hogyan értené, amikor a nyelvünket sem beszéli? Azt mondja azonban, hogy rosszak a szokásaink; és saját testvéreink is, akik felvették a vallását, azt mondják, hogy rosszak a szokásaink. Szerinted hogyan harcolhatnánk, amikor saját testvéreink is ellenünk fordulnak? A fehér ember nagyon okos. Csöndben és békésen jött a vallásával. Szórakoztatott bennünket az ostobasága, és hagytuk, hogy itt maradjon. Most aztán elhódította testvéreinket, és nemzetségünk már nem képes egyként cselekedni. Kést vágott bele azokba a dolgokba, amelyek összefogtak bennünket, és széthullunk

234. oldal

Az egye­te­men köz­ben né­hány el­ri­asz­tó köny­vet ol­vas­tam Af­ri­ká­ról, fe­hér em­be­rek tol­lá­ból, és ha­ma­ro­san ki­ala­kult ben­nem az a meg­győ­ző­dés, hogy a tör­té­ne­tet, ame­lyet ne­künk kell el­mon­da­nunk, sen­ki más – le­gyen az bár­mennyi­re te­het­sé­ges és jó szán­dé­kú is – nem mond­hat­ja el he­lyet­tünk.

Utószó

És akkor valóban megérkeztek a nagy esők, olyan zuhogó és tartós esők, hogy még a falusi esőcsináló sem bizonygatta többé, hogy bele tud avatkozni. Most nem tudta elállítani az esőt, éppúgy, mint ahogy a száraz évszak derekán sem próbált volna esőt csinálni, hacsak nem egészségének nagy kárára. Olyan egyéni dinamizmusra lett volna szükség e szélsőséges időjárás hatalmának legyőzésére, amely meghaladná az emberi test erejét.
Így tehát az esős évszak közepén senki sem avatkozott bele a természet menetébe. Időnként olyan vastag függönyként ömlött a víz, hogy úgy tűnt, a föld és az ég egyetlen szürke nedvességben egyesül. Nem lehetett tudni, hogy Amadiora dörgésének mély moraja vajon az égből, avagy a föld alól jön. Ilyenkor Umuofia számtalan pálmatetős kunyhójának mind egyikében a gyermekek körülülték anyjuk tűzhelyét, és meséket mondtak, vagy apjuk obijában ültek, és a tuskókból rakott tűznél melengették magukat, miközben kukoricát sütöttek és ettek. Rövid pihenő volt ez a megerőltető és sok fáradsággal járó vetési évszak és az aratás éppolyan megerőltető, de vidám hónapja között.

Apámnak minden baját az okozta, hogy csillapíthatatlan vágy élt benne új feleségek és gyermekek után. Talán azt kellene mondanom, hogy gyermekek és feleségek után. Jelenleg öt felesége van – a legfiatalabbat, aki alig serdült fel, tavaly vette el feleségül. Apám legalább hatvannyolc éves, de lehet, hogy a hetvenet is betöltötte már. Nem nagy nyugdíjat kap, de elég lenne számára, ha családja kicsiny volna, a jelenlegi harmincöt gyermek helyett. Persze nem is tesz úgy, mintha ő gondoskodna családjáról. Hagyja, hogy mindegyik felesége úgy boldoguljon, ahogy tud. Az idősebbek számára ez nem is olyan rossz, akik, mint Mama is, felnőtt gyermekeiktől kapnak támogatást; de a fiatalabb feleségeknek mezőgazdasági munkával és apró-cseprő üzletekkel kell megkeresniük a tandíjat gyermekeik számára.
Az öregnek manapság már semmi másra nincs gondja, mint hogy naponta egy korsó pálmabort vegyen magának és időnként egy üveg pálinkát.

A függetlenség kivívása után szállóige lett nálunk, hogy nem az a fontos, mit tudsz, hanem csak az, hogy kit ismersz.

(Mrs. Akilo) Közölte, hogy meg sem állt a szállodánál, hogy lemossa magáról az út porát. Úgy véltem, porosan is elég szép, és eszembe jutott a hagyományos tréfa, amit falumban meséltek egy asszonyról; amikor leányának szépségét dicsérték, kijelentette: „Még nem is látták őt igazán! Várjanak, amíg megmosdik!”

75. oldal, Ötödik fejezet (Magvető, 1974.)