!

Charles Baudelaire francia

夏尔 波德莱尔

1821. április 9. (Párizs) – 1867. augusztus 31. (Párizs)

Tudástár · 40 kapcsolódó alkotó · 4 kapcsolódó könyv · 1 film

Teljes névCharles Pierre Baudelaire
Nemférfi

Képek 2

Könyvei 24

Charles Baudelaire: A romlás virágai
Charles Baudelaire: A mesterséges mennyországok
Charles Baudelaire – Paul Verlaine – Arthur Rimbaud: Versek
Charles Baudelaire: Charles Baudelaire versei
Charles Baudelaire: A Rossz virágai
Charles Baudelaire: Les Fleurs du Mal
Charles Baudelaire: Baudelaire válogatott művei
Charles Baudelaire: Az utazás
Charles Baudelaire: Válogatott versek
Charles Baudelaire: Charles Baudelaire válogatott művészeti írásai

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Sziget Verseskönyvek · Klasszikus mesterek Révai · A líra gyöngyszemei Szukits · Művészet és elmélet Corvina · Miniatűr Könyvtár · Szerző válogatott művei Európa · Európa Diákkönyvtár Európa · Lyra Mundi Európa · Kétnyelvű klasszikus könyvtár · Kétnyelvű klasszikusok Corvina

Antológiák 33

Szerb Antal (szerk.): Száz vers
A romlás virágai
Kuczka Péter (szerk.): Galaktika 40.
Kuczka Péter (szerk.): Galaktika 51.
Gábor György (szerk.): Gondolatok könyve
Kosztolányi Dezső (szerk.): Idegen költők
Lakits Pál (szerk.): Századvég és avantgarde
Baudelaire, Verlaine, Rimbaud válogatott versei
Somlyó György (szerk.): Szonett, aranykulcs
Komlós Aladár (szerk.): Külföldi versek könyve

Róla szóló könyvek 9

Karátson Endre: Baudelaire ajándéka
Jean-Paul Sartre: Baudelaire
Gera György: Baudelaire
Tóth Árpád: Minek a lélek balga fényűzése?
Guillain de Bénouville: Baudelaire le trop chrétien
Félix de Azúa: Baudelaire
Pierre Jean Jouve: Tombeau de Baudelaire
Murányi Győző: Az elátkozott
Stanislas Fumet: Notre Baudelaire

Népszerű alkotóértékelések

Gabor_Horvath>!

Charles Baudelaire

Nekem Ő az – aki egyszerre zokogva ordít,habzó szájjal őrjöngve nevet,véresre kaparja a sebeit,majd makulátlan ruhában elit társasággal kulturáltan szórakozik.
A drog, az alkohol, a züllés és persze az a rengeteg öröm ,móka, kacagás az életben.

Az állat – akit alkalmanként kiereszthetsz…Baudelaire.
Taníts – Mester.

sadbutgoethe>!

Charles Baudelaire

Hat csillag sajnos nincs, sajnálom, prince décadent:(


Népszerű idézetek

Naneth >!

A józan ész azt sugallja, hogy a földi dolgok jóformán alig léteznek, és az igazi valóság csupán az álmok világában lelhető meg.

(első mondat)

nola P>!

Elítélt könyv felirata

Békés, idilli olvasóm, te,
józan s naiv erény fia,
hagyd ezt a könyvet: orgia,
bánat s balsors csap benne össze.

Ha nem volt lelked nevelője
Sátán, az agy vén cinkosa,
hagyd, ez neked hisztéria –
vagy semmit sem értesz belőle.

De ha – csak túlzásba ne ess! –
mersz örvényekbe nézni, szállni,
olvass, hogy érts és megszeress;

kiváncsi lélek, aki fájsz, ki
vesztett édened kutatod,
sajnálj!… Ha nem, légy átkozott!

Kapcsolódó szócikkek: sátán
3 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

A KISÉRTET

Mint rőtszemű angyalok árnya,
visszamegyek majd a szobádba
és ágyadhoz csúszom puhán
lidércként minden éjszakán;

és mint a holdfény, barna bőröd
selymére hideg csókkal ömlök
s ölellek mint kígyó, amely
árokban nyújtózik le-fel.

Reggel, amikor eltűnik álmod,
helyemet üresnek találod,
üres is estig és hideg.

Mások bókolnak, udvarolnak;
legyek én ura tavaszodnak
azzal, hogy megdermesztelek!

Szabó Lőrinc ford.

3 hozzászólás
Tíci>!

Egy dög

Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,
melybe ma szemünk ütközött:
Az ösvényforduló kavicsos homokágyán
váratlan egy iszonyu dög

nyitotta lábait cédán magasba lökve,
mig izzadt méreg járta át,
élénk, gúnyosan és semmivel sem törődve,
kipárolgással telt hasát.

A nap sugarai tán azért tündököltek
úgy e sülő szemét fölött,
hogy atomjaiban adják vissza a Földnek
azt, amit az egybekötött.

S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra
nézett alá az ég szeme;
a bűz ereje az egész rétet bejárta,
azt hitted, elájulsz bele.

A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle,
folyadékként és vastagon,
fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve
másztak az élő rongyokon.

S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve
s gyöngyözve néha felszökellt:
a test bizonytalan dagadva-lélegezve
sokszorozott életre kelt.

S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan,
mint futó szél a tó vizén,
vagy mint a mag, melyet a gabonaszitában
ütemre forgat a legény.

A széteső alak már-már nem volt, csak álom,
kusza vonalak tömege,
vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon
a művész emlékezete.

Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva
nézett bennünket dühösen,
sóváran lesve a percet, amikor újra
lakmározhat a tetemen.

– És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,
ilyen ragály és borzalom,
szemeim csillaga, életem napvilága
te, lázam, üdvöm, angyalom!

Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján.

De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön
vad csókjaival megehet,
én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm
elrothadt szerelmeimet!

Szabó Lőrinc fordítása · Charles Baudelaire

nola P>!

Charles Baudelaire: Az albatrosz

Olykor matrózi nép, kit ily csíny kedvre hangol,
albatroszt ejt rabul, vizek nagy madarát,
mely, egykedvű utas, hajók nyomán csatangol,
míg sós örvényeken lomhán suhannak át.

Alig teszik le a fedélzet padlatára,
a kéklő ég ura esetlen, bús, beteg,
leejti kétfelé fehér szárnyát az árva,
s mint két nagy evezőt vonszolja csüggeteg.

Szárnyán kalandra szállt, most sántít suta félsszel,
még tegnap szép csoda, ma rút röhejre készt,
csőrébe egy legény pipát dugdosva élcel,
másik majmolja a tört szárnyú bicegést.

A költő is ilyen, e légi herceg párja,
kinek tréfa a nyíl, s a vihar dühe szép,
de itt lenn bús rab ő, csak vad hahota várja,
s megbotlik óriás két szárnyában, ha lép.

(Tóth Árpád fordítása)

Charles Baudelaire

Kapcsolódó szócikkek: albatrosz
Lunemorte P>!

Egy dög

Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,
melybe ma szemünk ütközött:
Az ösvényforduló kavicsos homokágyán
váratlan egy iszonyu dög

nyitotta, lábait cédán magasba lökve,
mig izzadt méreg járta át,
elénk, gúnyosan és semmivel sem törődve,
kipárolgással telt hasát.

A nap sugarai tán azért tündököltek
úgy e sülő szemét fölött,
hogy atomjaiban adják vissza a Földnek
azt, amit az egybekötött.

S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra
nézett alá az ég szeme;
a bűz ereje az egész rétet bejárta,
azt hitted, elájulsz bele.

A mocskos has körűl legyek dongtak, s belőle
folyadékként és vastagon,
fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve
másztak az élő rongyokon.

S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve
s gyöngyözve néha felszökellt:
a test bizonytalan dagadva-lélegezve
sokszorozott életre kelt.

S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan,
mint futó szél a tó vizén,
vagy mint a mag, melyet a gabonaszitában
ütemre forgat a legény.

A széteső alak már-már nem volt, csak álom,
kusza vonalak tömege,
vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon
a művész emlékezete.

Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva
nézett bennünket dühösen,
sóváran lesve a percet, amikor újra
lakmározhat a tetemen.

– És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,
ilyen ragály és borzalom,
szemeim csillaga, életem napvilága,
te, lázam, üdvöm, angyalom!

Igen! ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő
s kövér gyom burjánzik buján.

De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön
vad csókjaival megehet,
én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm
elrothadt szerelmeimet!

Szabó Lőrinc fordítása

54. oldal, Magyar Helikon, 1980

Lunemorte P>!

Miért kellene meggyógyítani egy olyan embert, aki az élet túltengésétől, a jókedvtől beteg?

25. oldal

Cneajna>!

Szeretők halála

Lesz könnyü illatokkal ittas ágyunk,
párnáink mélyek, mint a mély sirok,
s a polcokon sok különös virágunk,
szebb ég alatt mind minekünk nyilott.

Utolsó hevét tékozolva vágyunk,
szivünk, mint két nagy fáklyaláng, inog,
s ikertükörként, tiszta fáklyalángunk
tárt lelkeinkben tükröződni fog.

Egy rózsaszínkék titkos alkonyatban
kettőnkön át egy csöndes szikra pattan,
mint búcsuterhes hosszu zokogás;

s majd jön egy angyal, a kaput kinyitja,
s a párás tükröt, elhalt lobogást
hű kézzel és ragyogva megujitja.

261. oldal, ford. Babits Mihály

2 hozzászólás
Lunemorte P>!

Imádlak, mint az éj fekete boltozatját…

Imádlak, mint az éj fekete boltozatját,
óh, gyász edénye, óh, fenséges hallgatagság,
csak szívem heviti, szépségem, ha kerűlsz,
csak szívem, éjeim dísze, hogy menekűlsz
s mind gúnyosabban és mind messzebre taszítasz
attól, mi végtelen, ami kék, ami vígasz.

Támadni készülök, s mint dögre kukacok
láb-nélküli raja, rohamra indulok,
s szeretlek, óh, te vad, te könyörtelen állat,
szépítő fagyodért csak még jobban imádlak!

Szabó Lőrinc fordítása

48. oldal, Magyar Helikon, 1980

Cneajna>!

Spleen

Emlékem több, akár száz éve gyüjteném.

Fiókos ó butor, benn tarka gyüjtemény,
vers, akta, számvetés, levélke, hangjegy, ócska
nyugták közé csavart nehézkes hajcsomócska,
titkot nem őriz oly sokat, mint bús agyam.
Egy szörnyü pince ez, piramis én magam,
takarva több halált, akár a közös árok.
– Egy temető vagyok s a holdra félve várok:
mint lelkifurdalás, sok nyult féreg gyötör,
s mindég legkedvesebb halottaimra tör.
Egy vén szoba vagyok, hol minden rózsa fonnyad,
hol ósdi divatok lomja lazulva gonnyad,
hol csak halvány Boucher-k, halk pasztell-mélaság,
szíják egy félbeli üvegcse illatát.

Oly hosszu semmi sincs, miként a sánta órák,
ha súlyos pelyhüket a havas évek szórják
s gyümölcsöd, mord Közöny, a makacs Unalom,
haláltalan huzam arányaiba fon.
– Óh, eleven tömeg! nem vagy te más ma tán itt,
mint tétlen borzadály-övezte szürke gránit,
mely Szahara-fenék ködén bóbiskol át!
Vén szfinx, kit elfeledt a gondtalan világ,
kit mappa nem mutat, s kinek vadult szeszélye
csak akkor zeng, mikor napnyugta süt föléje!

177. oldal, ford. Babits Mihály