Cassie Beasley amerikai

    Aki hazaérkezik, annak nem kell meghívó.

316. oldal

    A háború hirtelen és nagyon nyugodtan ért véget. Mintha egyik pillanatról a másikra a világ összes katonájának az édesanyja ránézett volna az órájára, és rájött volna, hogy már túl régóta játszanak odakint a gyerekek. Az anyák akkor félretették a mosást, a süteményt vagy a hegesztőpisztolyt, és kiálltak a kapuba.
     – Davey! – kiáltották. – Klaus! Pierre! Ideje mosakodni, vacsorázunk!
    A katonák kezet ráztak, és minden jót kívántak egymásnak. Aztán rohantak vissza az édesanyjukhoz, vagy a feleségükhöz meg a fiaikhoz.

129. oldal

    Ephraim nagypapa mindig olyan fontos dolgokat mondott, hogy Micah legszívesebben dobozokba csomagolta volna őket, és örökre megtartotta volna magának.

285. oldal

    Amikor az ember először lát varázslatot, nagyon fontos, hogy felismerje.

43. oldal

     Kövesd a szelet!

116. oldal

Négy rövid szó.

(első mondat)

Az egyik falat magas mahagóni könyvespolc fedte: a polcokon könyvek, pergamentekercsek, lámpások és térképek birkóztak egymással a helyekért, de még így is akadt, amelyiknek csak a díszes mintájú szőnyegekkel és párnákkal beterített földön jutott hely.

192. oldal

Ahogy Micah a padja felé ballagott, úgy döntött, hogy ha az ember nagyon okos, akkor egy kicsit azért valószínűleg bolond is.

112. oldal

     – Én nem vagyok különleges – mondta Micah.
     – Nem akarsz az lenni?
    Micah egy percig gondolkozott.
     – Mindenki az akar lenni, nem?
    Ephraim nagypapa kuncogott.
     – Gondolom. Néhányunk azonban nem elég bátor ahhoz, hogy megtalálja a különlegességét. Mások pedig út közben hibákat követnek el.

244. oldal

     – Valahol mindig vagyunk.
     – Az nem ugyanaz.
    A Fényhajlító lehajtotta a fejét.
     – Tudom.

289. oldal