Carlo Rovelli olasz
Tudástár · 7 kapcsolódó alkotó · 1 kapcsolódó könyv
Katalógusnév | Rovelli, Carlo |
---|
Könyvei 12
Felolvasásai 1
Népszerű idézetek
Ha egy egyetemi hallgató délelőtt az általános relativitáselmélet előadásokat hallgatja, délután meg a kvantummechanika előadásokat, akkor kénytelen-kelletlen arra a következtetésre juthat csak, hogy a tanárai meghibbantak, vagy legalábbis már vagy száz éve nem állnak szóba egymással, hiszen a világnak két, egymásnak szögesen ellentmondó képét oktatják. Délelőtt a világ görbült tér, s minden folytonos benne, délután meg lapos – görbületlen –. és energiakvantumok ugrándoznak benne.
A paradoxon az, hogy mindkét elmélet eszméletlenül jól működik. A természet úgy viselkedik velünk, mint az a hajlott korú rabbi, akit két férfi keresett fel, s kért arra, hogy tegyen igazságot a vitájukban. A rabbi először meghallgatta az egyiket, s azt mondta neki: „Igazad van.” Aztán meg kellett hallgatnia a másikat is, és neki is azt felelt: „Igazad van.” Ekkor a rabbi felesége kiszólt a másik szobából: „De hiszen mindkettőnek nem lehet igaza!” A rabbi elgondolkodott, bólintott, s így válaszolt: „Neked is igazad van!”
52-53. oldal
Az az édes nedű, amely ambróziát éppúgy tartalmaz, mint epét: az maga az élet.
Más a múlt és más a jövő. Az ok megelőzi az okozatot. A fájdalom követi a sebesülést, nem megelőzi. A pohár ezer darabra törik, és az üvegcserepek már nem adják vissza a poharat magát. A múltat nem változtathatjuk meg;
fájlalhatjuk, érezhetünk miatta lelkiismeretfurdalást, felidézhetjük a múltban átélt boldogságot. A jövő viszont maga a bizonytalanság, a vágy, a nyugtalanság, a nyitott tér, talán a sorsszerűség is. Átélhetjük, választhatjuk, hiszen még nincs;
még minden lehetséges…
Ugyanazokból az atomokból állunk és ugyanazokból a fényjelekből, amilyeneket a fenyők váltanak egymással a hegyekben vagy a csillagok a galaxisokban.
80. oldal (Mi magunk - Befejezésül)
Nem szeretnék úgy élni, mintha halhatatlan lennék. Nem félek a haláltól. A szenvedéstől félek. Az öregkortól, még ha most kevésbé is, látva apám derűs és szép öregkorát. Félek a gyöngeségtől, a szeretethiánytól. A halál azonban nem riaszt. Gyerekként sem féltem tőle, akkor talán csak azért nem, mert még távolinak tűnt. De most, hatvanévesen sem jött meg a félelem. Szeretem az életet, de az élet egyszersmind erőfeszítés, szenvedés, fájdalom. A halálra megérdemelt pihenésként gondolok. Csodás Ich will den Kreuzstab gerne tragen kantátájában Bach álomfivérnek nevezi, készséges testvérnek, aki hamarosan eljő, hogy lecsukja a szemem és megsimogassa a fejem.
Ám ha komolyan vesszük a kvantummechanikát, és elgondolkodunk mindarról, ami belőle következik, az pszichedelikus élmény: azt várja el tőlünk, hogy így vagy úgy, de mondjunk le olyasvalamiről, ami világértelmezésünkben szilárdnak és kikezdhetetlennek látszott. Arra ösztönöz bennünket, hogy fogadjuk el: a valóság gyökeresen más, mint ahogyan elgondoltuk. Arra késztet,hogy hagyjuk tekintetünket a feneketlen mélységekbe merülni, s ne féljünk attól, hogy belesüppedünk a kifürkészhetetlenbe.
12. oldal