C. W. Ceram német
1915. január 20. (Berlin) – 1972. április 14. (Hamburg)
| Teljes név | Kurt Wilhelm Marek |
|---|---|
| Katalógusnév | Ceram, C. W. |
| Nem | férfi |
Könyvei 4
Szerkesztései 1
Kiemelt alkotóértékelések
C. W. Ceram
Kurt W. Marek (írói álnevén C. W. Ceram, Berlin, 1915. január 20. – Hamburg, 1972. április 14.) német újságíró, haditudósító, majd régészeti és kultúrtörténeti népszerű–tudományos művek szerzője.
1933-tól dolgozott egy kiadóvállalatnál. Kezdetben irodalmi és filmkritikákat írt a Berliner Börsen-Courier lapban, de már 1934-ben önálló kiadócéget és folyóiratot alapított. A kiadó négy folyóiratszám és egyetlen kiadott könyv után megszűnt. Újságírásból kereste kenyerét. Első rádiójátéka sikeres volt, de a német irodalmi cenzúra felállításával írói tevékenységét nem folytathatta. A régészettel való ismerkedés egyfajta kiutat jelentett számára a cenzúra felügyelete alól, írói álneve is erre az időszakra datálódik. Az Ullstein folyóirat-szerkesztőségben hamarosan a kultúrkurriózumok felelőse lett.
A második világháborúban Marek a hadsereg egyik propagandista századának (Propagandakompanie) tagja lett. Ebben a minőségében jelen volt a narviki partraszállásnál. A sztálingrádi csatában és a monte cassinói harcokban is a haderő hivatalos tudósítójaként vett részt. A háború után a Die Welt szerkesztője lett 1945 és 1948 között. Megváltoztatta szerzői nevét, hogy elhatárolja magát korábbi, a náci propagandát segítő műveitől. (Új szerzői álneve, C. W. Ceram, nevének visszafelé olvasott változata, K helyén C betűkkel). 1952-ig a Rowohlt kiadó főlektora volt. Részt vett az Északnémet Rádió (Norddeutsche Rundfunk) és a Benjamin ifjúsági folyóirat munkáiban is. Emellett cikkeket, vitairatokat, elő- és utószavakat írt a kiadó által kiadott művekhez. 1952-ben nősült meg.
1945-től négy évig rendszerezte a korábban összegyűjtött adatait a Régészet regénye első kiadásához. Váratlan sikert aratott közérthető stílusával és lebilincselő előadásmódjával. A kötetet már életében 26 nyelvre lefordították és Németországban kétmillió példányt adtak el. Hasonlóan sikeresek lettek a Mozi régészete, a Hettiták regénye és az Antik világ nyomában című munkái, mely utóbbiakból csak egyet olvashattunk magyarul.
Saját álláspontja szerint életművének csúcsa a Provokatív jegyzetek című tanulmánygyűjteménye, melyet szintén nélkülözni vagyunk kénytelenek.
57 évesen, írói és kultúrtörténészi sikereinek csúcsán szívroham végzett vele.
Két évvel elhunyta után, 1974-ben a bonni Rajnavidéki Tartományi Múzeum (Rheinisches Landesmuseum Bonn) megalapította a Ceram-díjat (Ceram-Preis), amelyet a régészetről szóló szakkönyvek alkotóinak ítélnek oda. A díjat néhány évente, szabálytalan gyakorisággal adják.
Valamennyi(3) magyarul megjelent könyvét olvastam, s ott vannak a polcomon. Kitűnő stílusban megírt ismeretterjesztő munkák. Minden szellemileg nyitott embernek ajánlom őket!
Népszerű idézetek
Ezt a társadalmi rendszert olyan jog biztosította, amelyet minden más ismert keleti törvénygyűjteménnyel szemben bizonyos emberiesség jellemzett. Nem ismerték a „szemet szemért" elvét; az akkoriban szokásos megtorlási jogokkal ellentétben benne jóvátételi jogról beszélhetünk.
Még cseréptöredékek sem kerültek felszínre, melyeknek egyébként gyakori előfordulása egyszer valakit a következő kijelentésre késztetett: „A régészek sírleleteiből arra lehetne következtetni, hogy az ókori népek egyébbel sem foglalkoztak, mint vázák készítésével és amellett olyan aljas jellemről tettek tanúságot, hogy röviddel pusztulásuk előtt mindent összetörtek és a legszebb darabokat összerakós türelemjáték gyanánt hagyták örökségül az utókornak.”
35. oldal (Háttér,2002)
Bár nem kedvelte a zsidókat, mégsem jutott eszébe, hogy a zsidósággal szemben érzett ellenszenvét valamiféle fajelméleti ideológiává fejlessze, hanem éppen ő írta le a következő mondatot, amelyet minden nagyképű antiszemitának és fajelméleti „szakértőnek" könyv nélkül meg kellene tanulnia: „A kultúrnépek sohasem fajtiszták, hanem mindig többé-kevésbé különböző népfajok rétegeződésének a termékei!"
Ez is csak arra szolgált, hogy fokozza csodálkozásunkat: hogy sikerülhetett egyszer ennek a száz felé húzó országnak, ezeknek a heterogén népeknek a korai történetében egy népnek — minden nehézség ellenére — olyan szövetségi államot létrehoznia, amely rövid idő alatt Elő-Ázsia politikai nagyhatalmává fejlődött, és amelynek egyidejűleg kulturális téren is érezhető befolyása egészen a görög világig terjedt — mégpedig talán olyan mélyrehatóan, ahogy ma még nem is sejtjük ?
Tudatta mitanni király például ezt írta III. Amenóphisnak (Ehnaton elődjének): „ T e az én atyámmal igen-igen bensőséges barátságot tartottál fent. Most, amikor mi vagyunk barátok, barátságunk tízszer nagyobb, mint atyámmal volt. És most ezt mondom az én testvéremnek: juttasson nekem az én testvérem tízszer annyit, mint amennyit atyámnak juttatott! Küldjön tehát az én testvérem sok pénzt, megszámlálhatatlanul sok pénzt küldjön nekem az én testvérem, több pénzt küldjön nekem az én testvérem, mint atyámnak küldött!"
Ennek a levélnek kiválasztása nem célzatos, — ez nagyon is tipikus!
De mai gondolkodásunk számára a legmeglepőbb paragrafus egészen a végén található, ahol szemmel láthatólag a politikai menekültek helyzetéről van szó. Az, amit itt több mint háromezer éve írásba foglaltak, meghökkentően időszerű ma is.
„Ha egy ember — vagy akár kettő, vagy három — Egyiptom országából elmenekül és Hatti nagy fejedelméhez folyamodik, akkor Hatti nagy fejedelme fogassa el és vitesse vissza őket Ramseshez, Egyiptom hatalmas urához. De akit II. Ramseshez, Egyiptom hatalmas urához visszavisznek, azt nem szabad bevádolni, nem szabad házát, feleségeit és gyermekeit elpusztítani, nem szabad őt magát megölni, sem szemét, fülét, száját, vagy lábát megcsonkítani, és nem szabad semmiféle vád alapján perbe fogni."
Ugyanez a szabály érvényes a szökevény hettitákra is, akik Ramseshez menekülnek.
A hettita birodalmat egységes vallás lelki kötelékei sem fűzték össze. („A hettitáknak ezer istenük van.") A sok-sok egymás mellett élő vallás számtalan törzsi és helyi kultusszal keveredett. A hettitáknak mind a vezetésben, mind a vallás kérdéseiben vallott elve a türelem volt — bölcs elv, ha politikai szempontból tekintjük…
Addig, amíg ez az út nem készült el, a város és az őszi tavaszi esős időszakok alatt teljességgel el volt vágva a világtól. Ebből az ottani parasztokra még bizonyos előny is származott: az esős hónapokban a közigazgatás egyáltalán nem működött.