Byung-Chul Han dél-koreai koreai német

A közösségi hálóban található „barátoknak” elsősorban az a szerepük, hogy fokozzák a narcisztikus önérzetet. Tapsoló tömeget képeznek, mely az áruként kiállított Egónak figyelmet szentel.

82. oldal

[A depresszió] Abban a pillanatban tör elő, amikor a teljesítő alany már nem képes képesnek lenni. A depresszió mindenekelőtt az alkotó- és tetterő kifáradása. A depresszív egyén panasza – semmi sem lehetséges – csak egy olyan társadalomban fordulhat elő, amely azt hiszi, hogy semmi sem lehetetlen. Aki többé nem képes képesnek lenni, az destruktív önvádba és -pusztításba merül. A teljesítő alany hirtelen önmagával hadakozik. A depresszív ember végül saját belső harca sérüléseibe rokkan bele. A depresszió annak a társadalomnak a betegsége, amely a túltengő pozitivitástól szenved.

26. oldal, Túl a fegyelmező társadalmon

A multitasking nem egy olyan képesség, amivel csak a késő modern, munkaelvű és információs társadalom embere rendelkezne. Sokkal inkább visszalépésről van szó. A multitasking ugyanis a vadon élő állatok hétköznapi kelléke. Olyan figyelmi technika, mely elengedhetetlen a vadonban való túléléshez.

28. oldal

Soha nem olyan tevékeny az ember, mint amikor kívülről látszatra semmit sem csinál, soha nincs kevésbé egyedül, mint amikor önmagában van. (Cato)

41. oldal

Nem véletlenül jegyezte meg már évtizedekkel ezelőtt David B. Morris amerikai fájdalomkutató: „A mai amerikaiak valószínűleg az első nemzedék a földön, amelyik a fájdalommentes létezést afféle alkotmányos jognak tekinti. A fájdalom botrány.”

A neoliberális teljesítménytársadalomban a negativitások, mint a parancs, a tilalom vagy a büntetés, olyan pozitivitásokká puhulnak, mint motiváció, az önoptimalizálás és az önmegvalósítás.

21. oldal

Manapság végső soron nem dolgokat, hanem érzelmeket fogyasztunk. A dolgokat nem lehet vég nélkül fogyasztani, az érzelmeket igen.

64. oldal - Az érzelmek kapitulizmusa (Typotex, 2020)

A hit – ami csodákra képes – helyébe a cselekvés lép. Csodára immár a heroikus cselekvés képes, amire az ember született volta kötelez. Ennélfogva a cselekvés szinte vallási dimenziót kap.

A boldogságfogalom elválasztja egymástól az embereket, a társadalom depolitizálásához és deszolidarizálásához vezet. Mindenkinek magának kell boldogságról gondoskodnia. Az magánüggyé válik. A szenvedést is saját elégtelenségünk eredményeként értelmezzük. Ez forradalom helyett depresszióhoz vezet. Miközben a saját lelkünket kúrálgatjuk, szem elől veszítjük a társadalmi összefüggéseket, amelyek a szociális elégtelenségeket eredményezik. Amikor szorongás és bizonytalanság gyötör minket, nem a társadalmat, hanem saját magunkat tesszük érte felelőssé. Pedig a forradalom kovásza a közösen átélt fájdalom.

24. oldal

Az érzést, hogy célhoz értünk, nem szándékosan igyekszünk „elkerülni”. Sokkal inkább az a helyzet, hogy soha nem érezzük azt, hogy elértük volna a végső célunkat. Ez nem azt jelenti, hogy a narcisztikus alany ne akarná a lezárást. Jóval inkább jelenti azt, hogy nem képes eljutni a lezárásig. A teljesítménykényszer további eredmények elérését kényszeríti ki. […] A hiány és a vétkesség érzése állandósul. És mivel végső soron önmagával verseng, ezért megpróbálja saját magát is ájulásig felülmúlni. Bekövetik a „burnout”-nak nevezett lelki összeomlás. A teljesítő alany halálra valósítja magát. Ebben az esetben az önmegvalósítás az önpusztítás egyeesik.

76. oldal, A kiégés társadalma