Bujna Zoltán szlovákiai magyar

Már harmadszor hozom vissza a városi könyvtárba Vámbéry Ármin Dervisruhában Közép-Ázsián át című kötetét. Ég az arcom, de nincs merszem még egyszer kikölcsönözni. Pedig nyolcvankettő óta senki nem kereste — olvasható a lapok közé beszúrt cédulán. Talán ez is növelte az olvasás közbeni izgalmakat. Mintha valami titkos kincs kódolt térképe lenne elrejtve a sorok között. Egy könyv, amely huszonegy éve nem volt kinyitva. De igazi értéke mégsem megbarnult lapjaiban rejlik, hanem az író eredeti stílusában. Ritka, s számomra mégis oly közeli közép-európai utazási stílusa mindig elragad.

6. oldal

Egész nap egyetlen fát nem láttam. Árnyék nincs, csak por. Teljesen kivagyok. Szerencsémre találkozom egy pásztorral, és bár megfogadtam, hogy ismeretlen eredetű ételt, italt nem veszek magamhoz, mindjárt az első nap meg kell szegnem ezt a szabályt. A pásztor lerázza bundájáról a hangyákat, és a földre tetíti. Leültet. Biztos vagyok benne, kerékpáros a világnak ebben a zugában még soha nem járt. Hegyvidéki táj ez, járatlan utakkal, és ha itt tűnnék el, soha senki meg nem találna.

De ki vagyok szolgáltatva, és bármilyen segítségért csak hálás lehetek. Tőzegtéglán sült lepénykenyeret és egy piszkos zacskóból száraz juhsajtot tesz elém. Egy teljesen elkormosodott teaedényben a mellettünk lévő patak vizéből teavizet készít. A zsebéből fekete teát szór a forró vízbe. A sajátját osztja meg velem, pedig láthatóan neki is kevés van. Először undorral tölt el a marhaürüléken sült kenyér és a piszkos szájú teásbögre, de nincs más, mi több, a végére teljesen normálisnak találom. Úgy vagyok vele, ha ezt túlélem, akkor már jogosult leszek a közeli Perzsiára is.

Az étel és ital végül életmentő, és először tapasztalhatom saját bőrömön egy turkomán közmondás igazságát: „A szomjazónak a sivatagban adott egy csepp víz lemossa száz évnek bűneit.”

94. oldal

Egyszer viszont valami hasonló mondást olvastam:
„Ha kevés pénzzel indulsz útnak, jóllaksz a látnivalókkal, de sohasem laksz jól. Társasutasként nem mindig laksz jól a látnivalókkal, de bizonyosan mindig jóllaksz” — és ebben bizony nagy igazság van.

100. oldal

Amint azt már említettem, az expedíció előtt időhiány miatt nem sikerült görög nyelvből és ábécéből felkészülnöm. Ezért mindjárt az első nap megpróbáltam ezt a hiányosságot bepótolni. A tengerparton egy születésnapot ünneplő nyugdíjaskörben összeállítottunk egy német — angol — görög szótárat. A szótárba azonban egy kis hiba csúszott a „Magyarország — Hungary” szó fordítása közben. Görög jelentéséül a „pinao” szót kaptam válaszul, ami nagyon megtetszett, mivel nem volt olyan nehéz megjegyezni, mint a többi görög szót. Így minden egyes találkozásnál ezzel kezdtem a beszélgetést. Ezt követően elég sok meghívásom akadt. Példának említhetném a kutyás gazdát is. Ma reggel tudtam csak meg, hogy a „pinao” szó angolul nem „Hungary”-t jelent, hanem, hungry-t, amelynek magyar jelentése éhes.

242. oldal

Taxival indulunk a Tochal Peak alá. A felvonóhoz való felgyalogolás közben egyre szélesebb panoráma nyilik a több mint 12 milliós Teheránra, amelynek északi része 1700, déli pedig 1100 méter magasan terül el, Ebből kifolyólag a legtöbb szmog a széljárás miatt keleten és délen van. Esmail elmagyarázza, hogy minél gazdagabb valaki, annál magasabban és északabbra vesz házat. Tehát házuk elhelyezkedése szempontjából vendéglátóim az eléggé módosak csoportjába tartoznak.

178. oldal

A szél annyira tombol, hogy a sátor egyik oldalát teljesen nekem nyomja. A széllökéseknél mindig olyan érzésem támad, valaki van odakinn a sötétben, és a sátoron keresztül próbál megfogni Csak azzal nyugtatgatom magam, hogy ilyen ítéletidőben egy árva lélek sem merészkedik ki, és próbálok nem gondolni az utoljára látott horrorfilmre.

53. oldal

A nemzeti bankban végre sikerül pénzt váltanom. Igaz, feketén, a pénztárostól. 20 dollárért 180 000 riált kapok.

122. oldal

A késő délutánt a hegycsúcstól ötszáz méterre levő pihenőház teraszán töltöm. Élelmezésem is megoldódik, most azonban nem Allah, hanem maga Jehova segít. Egy idős amerikai házaspár érkezik, és mivel holnap repülnek vissza az Államokba, egy zsák édességet, szalámit, gyümölcsöt és kólát hagynak rám.

230. oldal

Egyébként is tudhattam volna, hogy a kamionosoktól jobb nem kérni tanácsot. A múltkori erdélyi túra előtt is a legszörnyűbb módon ábrázolták Romániát, de végül egy szavuk sem volt igaz. Reménykedem, csak őket nézik keréken gördülő pénzeszsákoknak.

44. oldal

Alkudozás, batátságkötés és teaivás nélkül nincs üzlet. A bazár a társadalmi élet egy formája, része. Az alkudásnak a lényegét európai ember nehezen értheti meg. Nálunk a vásárlás személytelen, csupán az áruról és az árról — haszonról — szól.
Iránban kellett rájönnöm, az adás-vevés az embereket, a társadalmi életet jelenti. A vásárló és az eladó alkudozás közben elbeszélgetnek, érdeklődnek egymás családja és egészsége felől. Időt szánnak egymásra. Ez a figyelem nem amolyan formalitásféleség, „beszélgetek veled, csak vásárolj valamit”, hanem: őszinte érdeklődés. A sürgés-forgás ellenére soha senki nem marad egyedül, és nem látni depressziós, önmagukba fordult embereket úgy, mint nálunk Közép-Európában.

Amikor kiderül a születésnapom, azonnal mindenki meg akar hívni ebédelni. Egy meghívást elfogadok, és invitálóm odáig fokozza szívélyességét, hogy ajándékképpen egy Chomejnit (ez a legnagyobb papírpénz Khomeini ajatollah ábrázolásával — értéke 10 ezer riál vagy 1,1 dollár) — csúsztat a zsebembe. Ellenkezem, de ennek semmi értelme – sértésnek venné, ha visszaadnám. Irán újra és újra képes meglepetéseket okozni.

128. oldal