Buda Ferenc magyar
1936. november 3. (Debrecen) –
Katalógusnév | Buda Ferenc |
---|---|
Nem | férfi |
DIA | pim.hu/hu/dia/dia-tagjai/buda-ferenc |
Képek 1
Könyvei 22
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Mesék az Operából Holnap
Szerkesztései 2
Fordításai 12
Antológiák 41
Róla szóló könyvek 1
Népszerű idézetek
Ne rejtőzz el
Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!
Buda Ferenc: Isten szalmaszálán Buda Ferenc legszebb versei
(Civilizáció)
I.
Műkő. Műselyem.
Műszív. Műméz. Művirág.
Műtét és műtett.
II.
Méltó hagyaték:
mocskos föld, víz, levegő,
letarolt erdők.
III.
Lármán, robogó
zajgáson túl csend készül:
ember utáni.
129-130. oldal (63 haiku)
Buda Ferenc: Isten szalmaszálán Buda Ferenc legszebb versei
KISKÉSEMMEL korunk földjébe ások –
gyökeret vert a dudvás félelem.
Futószalagon szerelt tárgyalások
gépcsarnoka a tárgyalóterem.
Fék csikorog, kiszáll a két detektív:
„XY itthon van? Jön velünk!” –
s a zöld ügyész előtt a ferde, fiktív
vádak ellen hiába érvelünk.
Dagadnak már a hűs fogházfalak
– alul a fém, felül a rossz salak –
s torkokba hűl a tiszta szó rekedten.
De hát sebaj, a búza majd kinő,
s asztalhoz ül az ítélő idő
a földgolyónyi tárgyalóteremben.
35. oldal (Kiskésemmel)
Életed, lám,lepergett.
Őrizvén hited, elved
hordod ma is a terhet.
Mondd, ugyan mondd, mi végre?
Pályád siralmas bére
Megér egy pipafüstöt?
Ő lett miniszter, püspök,
professzor, főkurátor
békeidőben bátor,
törvényhozó a Házban –
De minek szaporázzam?
Hitet úgy vált, mint inget,
túlél téged és mindent.
Míg rá nem csap az ostor,
hallgat, sunyítva kussol,
a javaidból jussol.
(Míg élsz – részlet)
6. oldal
Ha lenne ha nem lenne
Ha lenne ha nem lenne
jó volna hinni benne
bízni akár a gyermek
kit apja sose vert meg
s bántani nem is akarja
örvend hogy ő a sarja
viseli arcvonását
s még nem csúfítja álság
Ha nem lenne is volna
néha le-lehajolna
hozzám mellém a porba
hitemre kételyemre
mindenkor bölcs szava lenne
sosem vezetne félre
s miatta avagy érte
nem kéne mindenféle
fura csodákban hinnem
hisz így is kész csoda minden
léte a csillagnak szélnek
fűszálnak falévélnek
bogárnak kismadárnak
ahogy a fény kiárad
s az hogy még mindig élek
csoda maga az élet
Ha volna ó ha lenne
oktatna okos rendre
illendő türelemre
földem hogy évről-évre
méltó magot teremne
Túl a dolgok fonákán
téveszmék torz világán
benne jó volna hinnem
egyszerűbb lenne minden
az igen igen s a nem nem
Jó volna hinni benne
ha lenne ha nem lenne
AZ EMBER OLYKOR úgy tud vágyakozni,
hogy égetőbben már nem is lehet.
Minden csak bánatát képes fokozni,
s fájó filmszalag lesz a képzelet.
Emlékezéssel szívig megrakodva
a kinti gerlebúgást hallgatom.
Hamuvá hull a hitvány cigaretta.
Aléltató fény ül az ablakon.
Falak ellen nincs eszköz védelemre –
szívom a kéklő füstöt émelyegve,
szétfoszlik az, akár a tűnt öröm,
s szálanként hull, fogyatkozik reményem.
De tűrni kell most könny nélkül, keményen.
S a kurta csikkel ujjam pörkölöm.
37. oldal (Az ember olykor...)
Kihűl a széttiport tüzek rakása,
bosszú vizel az elhagyott parázsra,
s lehányja részegen magát
a Rend.
Ám végül majd az inga
visszaleng.
17. oldal (Kihűl)
Gömbölyű szivárvány
egykoron valék –
Isten szalmaszálán
rezgő buborék.
Majd a földre hulltam
fénylő mag gyanánt,
látni úgy tanultam
tőled, földanyánk.
Mégis: egyre marnak
ordas kételyek:
ápol s eltakar? vagy
élve eltemet?
Tán ha egyszer
– nemsokára? –
én következem,
elmúlásom ára majd a
folytatás leszen.
Gömbre írt szivárvány –
egykor az valék:
Isten szalmaszálán
szappanbuborék.
Isten szalmaszálán
Buda Ferenc: Isten szalmaszálán Buda Ferenc legszebb versei
A FAL FEHÉRJÉN szétnyomott poloska,
barnára száradt potrohán a vér.
Óráink súlya megnő százszorosra.
Az ember már csak csöppekben remél.
Gyomrom üres, de szívem még tele,
ki nem fogyott a vágy és keserűség
belőlem. Rág a rabság, mint a fene,
és tűrnöm kell, hogy arcomat megüssék.
Tűnődöm olykor: majd ha jő a nagy vám,
mi történnék, ha mindezt visszaadnám?
– s a fortyanó vér arcul öntöget.
Ám higgadok: számoljanak csak mások,
nem dolgaim hitvány kis bosszulások.
És zsebregyűröm sápadt öklömet.
40. oldal (A fal fehérjén...)