!

Botlik József magyar

1949. január 15. (Szőny) –

NemFérfi
Wikipédiahttps://hu.wikipedia.org/wiki/Botlik_József

Könyvei 10

Botlik József: Nyugat-Magyarország sorsa 1918–1921
Botlik József – Csorba Béla – Dudás Károly: Eltévedt mezsgyekövek
Botlik József: Gát
Botlik József: Hármas kereszt alatt
Botlik József: Egestas Subcarpathica
Botlik József: Az őrvidéki magyarság sorsa 1922–1945
Botlik József: Erdély tíz tételben
Botlik József: Az őrvidéki magyarság sorsa 1945–1989
Botlik József: A reménnyel győzködjük magunkat
Beke Mihály András – Botlik József – Domonkos László – Juhász György – Riba András László – Szalai Attila – Szeredi Pál – Zsebők Csaba: Táborszemle

Népszerű idézetek

>!
Lipe

A délvidéki magyarságtól azzal az átlátszó politikai trükkel vették el a színházat, hogy az „etnikailag tiszta” színház ártalmas a kisebbség egészségére. Megrontja a magyarságot, gyengíti Jugoszlávia és Szerbia iránt érzett szeretetét, amelynek pedig pillanatnyi szünet nélkül és jól láthatóan lobognia kell, máskülönben megbántódik az „államalkotó szerb nép”. Ismerős szöveg. Az „etnikailag tiszta” – normális emberi, európai logikával: az anyanyelű – színház ugyanis még olyan szörnyűségekre is képes, hogy erősíti a magyarságtudatot, ne adj isten lassítja az asszimilációt… Szüntessük hát meg a magyar színházat, a „szeparatizmus tűzfészkét”, boronáljuk össze a magyar és a szerbhorvát társulatot, csináljunk bábeli hangzavart, amelyben elsikkad a tiszta emberi szó és gondolat. Mondták és tették.

227. oldal, Thália fogyatkozó öröksége

Botlik József – Csorba Béla – Dudás Károly: Eltévedt mezsgyekövek Adalékok a délvidéki magyarság történetéhez 1918–1993

>!
Lipe

A hatóságok persze minden eszközzel igyekeztek megnehezíteni a magyar társulat munkáját. A színdarabok szövegét előzetesen be kellett mutatni a helyi rendőrkapitánynak, aki „kicenzúrázta” belőle mindazt, ami szerinte sértette a „nagyszerb” eszméket. „Így Újvidéken a Néma levente csak "Néma lovag” címmel kerülhetett előadásra, mert tiltott szó volt itt a levente 23 esztendeig. Ilyen szó volt a „Budapest”, a „pengő” és a „ huszár” is…A színészek persze igyekeztek kijátszani a tilalmakat, úgy, hogy amikor csak lehetett, Budapest helyett nem Belgrádot, de „fővárost” mondtak, száz pengő helyett nem száz dinárt, hanem, „százast” és minden néző tudta, hogy most mégis Budapesten van, igazi és örök fővárosában és csak azért is pengővel fizet.*
*Garay Béla: Magyar színjátszás a megszállt Szabadkán

130. oldal, Öntudatra ébredés (1929-1941)

Botlik József – Csorba Béla – Dudás Károly: Eltévedt mezsgyekövek Adalékok a délvidéki magyarság történetéhez 1918–1993