Borbély Szilárd magyar
1963. november 1. (Fehérgyarmat) – 2014. február 19. (Debrecen)
| Katalógusnév | Borbély Szilárd |
|---|---|
| Nem | férfi |
| @Borb%C3%A9ly-Szil%C3%A1rd-100063787927270 |
Képek 2
Könyvei 28
Kapcsolódó kiadói sorozatok: A Színház folyóirat drámamellékletei Színház Alapítvány · Borbély Szilárd-életműsorozat Jelenkor · JAK-füzetek · Élő irodalom Jelenkor · Vigilia esszék Vigilia · Csokonai könyvtár
Fordításai 1
Antológiák 20
Róla szóló könyvek 6
Kiemelt alkotóértékelések
Borbély Szilárd
Talán a legfájdalmasabb magyar vers, amit ismerek. Tökéletesen mutatja, hogy milyen alkotó is volt Borbély Szilárd.
Én istenem' altass el engem,
felejtsd el azt, hogy itt vagyok,
az egyik szemed ‘csukd be’ kérlek,
és én lábujjhegyen elosonok,
ha nem figyelsz, ha félrenézel,
én lenni többé nem fogok, és
ne keress ‘kérlek’ sehol engem,
tegyél úgy, mintha nem vagyok,
a két szemedet hunyd be szépen,
barátod voltam, jól tudod, csak
arra gondolj, amíg elalszol,
hogy bújócskázhattál velem,
a számokat, míg elszámoltad,
'elbújtál' 'most már megyek'
ha mögötted állnék, ne ijessz meg,
az ujjaid közt, amíg nem lestél,
eltűntem végleg előled ‘jöhetsz’
valaki mondta ‘ne nézz hátra’
tégy kérlek úgy, hogy elfelejtesz,
a játékaim dobozba gyűjtöd,
a vinyettára nem írsz semmit,
és a spájzban valahol eldugod,
a padlásra viszed, és ott felejted,
zöld üvegek, kicsorbult porcelánok,
tört szárnyú angyalok közt,
ahol egér jár, és gyerekek
kutatnak néha, kincsre vágyva,
és kincs nekik a sok kacat,
'de csúnya bácsi volt' 'gonosz'
így szól az egyik ‘az orra ronda’
és ‘olyan, mint egy csúnya holló’
'a szája penge' a 'szeme tüske'
'nem mond semmit' én istenem,
mondd nekem, hogy ‘sohasem’
a szemeidet hunyd le, kérlek,
'csak álmodtam' 'de furcsa álom'
'hányat kell aludni' még,
míg elhalad, az ablakon benéz
egy férfiarc, egy gyerekkéz
becsengetett, és elszaladt,
az üvegen egy párafolt maradt,
egy ujjnyom ‘töröld le’ addig
még hányat kell aludni ‘mondd’.
Népszerű idézetek
Megyünk és hallgatunk. Huszonhárom év van közöttünk. A huszonhármat nem lehet osztani. A huszonhárom csak magával osztható. Meg eggyel. Ilyen magány van közöttünk. Nem lehet részekre bontani. Egyben kell cipelni.
9. oldal első mondatok
Borbély Szilárd: Nincstelenek 91% Már elment a Mesijás?
Anyámnak nappal kontyban van a haja. Ha leereszti, akkor éjszaka lesz.
12. oldal
Borbély Szilárd: Nincstelenek 91% Már elment a Mesijás?
„De miért mondják, hogy büdös zsidó?”, kérdezem.
„Mert nekik mindenki zsidó, aki nem ott hal meg, ahol született. Aki el fog menni közülük, azon megérzik, hogy más. Aki nem olyan, mint ők, azon megérzik az idegenszagot. Csak a maguk fajtáját viselik el. Aki elmegy, az áruló. Aki másmilyen, az is. És aki más akar lenni, az is. Mindenkit zsidónak tartanak, aki használja az eszét. Aki okosabb náluk: az a zsidó. Ha észreveszik egy gyereken, hogy okos, akkor pálinkás kenyeret adnak neki. Cukrozott borral itatják, hogy elbutuljon. Hogy ne hagyja el a szüleit öreg korukra. Hogy megmaradjon a faluban. Hogy egész életében csak a kocsmáig merészkedjen el. Mert mindenkit gyűlölnek, aki nem olyan, mint ők. Aki gondolkodik. Aki spekulál. Aki mást akar. Aki egyáltalán valamit akar. Akinek csillag van a homlokán”, mondja anyám.
154-155. oldal
Borbély Szilárd: Nincstelenek 91% Már elment a Mesijás?
Apánk módszeresen ver, ahogy a férfiak szoktak. A zsákolástól nagyon erős a keze, a szívlapáttól megkeményedett. Kézzel ritkán üt. Nadrágszíjjal ver vagy ostorral. Apánktól félünk. Anyánk verése csak hisztéria. Nem fáj igazán. Közben nagyon kell sírni és kiabálni. Anyám veszekedve üt. Erőtlenül csapkod, mert sír.
A többi fiú is azt mondja, hogy az asszonyok nem tudnak verni. Azt csak ki kell bírni. Húzni az időt, hogy elszálljon a mérgük. Mindig elszáll, mindig megbocsátanak.
Az apák verése más. Annak kiszabott mennyisége van. Előbb nem hagyják abba, megvárják, hogy nagyon fájjon. Akkor jön meg hozzá a kedvük. Addig vernek, amíg már nem csak a félelemtől sírunk, hanem a fájdalomtól. Hogy megemlegessük. Tudják, mikor jön el az a pillanat. Addig csinálják.
„Anyánk keze akkor is simogat, amikor üt. Az apáké akkor is büntet, amikor simogat”, mondja mindig anyám. Mert megbánja utólag és akkor meg azért sír. Olyankor mi szoktuk vigasztalni. Meg azt mondjuk, hogy nem fájt. De ez nem igaz.
221-222. oldal
Borbély Szilárd: Nincstelenek 91% Már elment a Mesijás?
Én is azt szeretném, ha nem félnék. Nem is hegedülni akarok megtanulni, hanem nem félni.
Kalligram, 2013., 44.
Borbély Szilárd: Nincstelenek 91% Már elment a Mesijás?
VI.
Testben élni
Az emberi viselkedés evolúciója során
a nyelv az elszigetelődés eszközévé
vált. Ugyanis a tárgyi világgal párhuzamosan
a tudat képes megjeleníteni a dolgokat
mentális reprezentációk által. Amikor fel-
idéződik a tudatban. A nyelv a reprezentáció
harmadik síkja. Segítségével egy másik
tudatban is jelenlévővé tehető a tárgy
képe. A reprezentációnak ezen a szintjén
a metaforák tapasztalata a beszélgetés által
közvetíthetővé lesz. És ha a szeretők éjjel
találkoznak, a sötétben lelkük érintkezik.
A létezésnek ugyanis van egy magasabb
szintje. Mert testben élni maga a halál.
82. oldal, Második Könyv - Ámor & Psziché-szekvenciák (Kalligram, 2006)
A nappalnak szeme van, az éjszakának füle van.
194. oldal
Borbély Szilárd: Nincstelenek 91% Már elment a Mesijás?
Az is lehet, ami nincs, vagyis az
egyszerű dolgok. A kávé elkészítése,
például, ami nem jelent semmit.
Valami melegség, amivel el lehet
babrálni. Cukor, kanál, kis tej.
Mondani, hogy már megint túl sokat
tettél bele. Aztán cigaretta, csend.
Reggel, ahogy néz fölfelé az ablakon,
a kilencediken, a rádióban a reggeli
hírek. Valaki elszántan mondja,
felolvas. Lendületes, ha nem is
magával ragadó hang. A reggel a leg-
nehezebb. Visszatalálni a dolgokhoz,
a dolgok közé. Amit mondani szoktam,
a túl édes kávéról, például.
Nem tudom, ezt például gyakran. Nem
tudom, hogy miért van ez minden reggel,
de összeszorul a gyomrom. A buszon,
az emberek között, majd elfog a hányinger,
előre tudom. A szagoktól, meg ahogy
a szemükbe nézek. Mert nem tudod,
hogyan kell élni. Ebbe most ne kezdjünk
bele, jó. Vannak, amiket nem tudok,
hiába. Azt se tudom mondani, amit
kellene, szavakat, amelyek ahelyett
vannak, ami nincs. Nyomd el a cigarettát.
Az utolsó slukkot mélyen leszívja,
kiiszom a kávét. Magamban a dolgokra
gondolok, hogy nem tudom a neveket,
a szavak helyét. És mondom például
azt, amit nem mondok, édesem.
18-19. oldal (Jelenkor, 1999)
