Boldizsár Iván magyar

Ebéld után otthon csakugyan ledőltem egy kicsit. Nem sokat alhattam, amikor bejött Josette. Kezében hosszú zsinóron a telefon. „A szeretőd”.

17. oldal

Sokáig szégyelltem, hogy iszom, de azután azt olvastam valahol, hogy az életet nem lehet bódítószer nélkül elviselni.

100. oldal

Az ember nem mutatja ki az érzelmeit. Az örömet még lehet, módjával. De a fájdalmat, a szomorúságot, a félelmet és főképpen a szeretet megmutatását vissza kell tartani. Így tanították a Szűz Mária szeplőtelen fogantatásáról elnevezett híres Lubeck utcai zárdaiskolában, amelyet egyébként Marie-Louise néni alapított.

162. oldal

– Gyere ülj ide a sarokba, hallgass végig. Nincs arról szó, hogy minfden éjjel itthon járnék álmomban. Aki ezt mondja neked, az nem is tudja, mi az igazi honvágy. De amikor az ember már hetek, hónapok óta úgy érzi, hogymegtalálta a helyét az új városban, akkor egyszerre éjszaka az álom hazaviszi Budapestre. Tizenhat év alatt sűrűn jártam haza, kóboroltam a pesti utcákon, bekukkantottam a volt Horváth-kertbe, labdáztam a Vérmezőn, tudod, hogy tabáni gyerekek voltunk. Átmentem az alagúton, rászaladtam a Lánchídre, bementem a pesti Belvárosba, a régibe és a József nádor korabelibe…

409. oldal

A rendházba a kápolnán át lehet bejutni, magyarázta nekem egy nagyon paposan borotvált fiatal férfi a Lágymányoson. A rendháznak vasalt ajtaja van. Csöngessek be, és amikor a kémlelőablakot kinyitják, mondjak egy latin jelmondatot. Talán azért esett rám a választás, mert tudok latinul. „Meg tudod jegyezni felírás nélkül?” – kérdezte a borotvált képű fiatal férfi. Megpróbálom. „Akkor figyelj ide. Így hangzik: Mette linguam tuam in anum meum, carissime pater. Mondd utánam!”
Nem mondtam. Nevettem is, bosszankodtam is. Te tudod, hogy ez mit jelent? – kérdeztem.
„Persze hogy tudom. Azt, hogy nyald ki.” (…)
Elmondtam a latin arcátlanságot.
„Te az enyémbe édes fiam” – hangzott az ajtó mögül. „Ezt a barátságos felszólítást nyilván Tádé atyához intézted.”

40-41. oldal

Korán reggel indultunk, hogy minél több időnk maradjon. Kilenc órakor már Toledóban voltunk. A város csak akkor ébredt. A péklegény akkor szállította házhoz a hosszú, szalámi formájú, hófehér kenyereket.

86. oldal

Illegális munkában jártas barátaim azt tanácsolták, legjobb reggel kilenckor hazamenni, mert akkor az éjszakai hekusok már alszanak, a nappaliak még a parancskiadásra várnak.
A tapasztalat abban az időben az életet jelentette.

21. oldal

Vándor mondta először a szerkesztőségben, mindjárt a második bécsi döntés hírére, hogy most vesztettük el igazán Erdélyt. Ezt éreztük mi is, Szabó Zoltánnal, Kovács Imrével, de még egymás között is nehezünkre esett ilyen könyörtelenül kimondani. Örültünk Kolozsvárnak, Nagyváradnak, Székelyföldnek. Emlékszem, levettem a polcról Adyt és elolvastam a Kalota partjánt. Jártam ott Kereszturyval és Németh Lászlóval ama erdélyi utunk végén. A szívünk szakadt bele akkor, hogy ezek a „pompás magyarok”, „nyugodt, nagyságos arcok, ékes párták leesni-akarók” idegen országban élnek. Most ez megint magyar lesz. Nem lehetett nem örülni. Nem lehetett nem kétségbeesni, hiszen minden gondolatunk, vágyunk az volt, minden titkos és lehető nyílt cselekedetünk azért volt, hogy a németek veszítsék el a háborút. Mégis akkor erősebb volt az öröm ; az egész ország ujjongott. Még végiggondolni is nehezünkre esett, hogy a trianoni igazságtalanságot az a hatalom tette jóvá, amely maga a történelmi igazságtalanság.

Azért utazom, hogy élvezzem a hazatérés gyönyörét.

223. oldal

Kiugrottam, kinyitottam a hátsó ajtót, megnéztem nem fekszik e a kocsi padlóján ájultan. Megláttam az aktatáskát az ülésen. Észrevettem, hogy a bal hátsó ajtó csak lazán van becsukva."
Akkor arra gondolt, elszunnyadtam, rádőltem az ajtóra és kiestem. A Margit hídon tilos megfordulni, de nem törödött vele, megfordult és teljes sebességgel kezdett visszafelé száguldani. Közben figyelte a másik úttestet, nem heverek -e valahol összetörve, véres fővel a földön

174. oldal