Boldizsár Ildikó magyar

„Hamupipőke elmenekül a bálból”. Amikor megkérdeztem, vajon miért, némi tanácstalanság után a következő válaszok születtek: „Nem tudja, be merje-e vállalni a királyfit”. (…)

121. oldal

És amikor világra jöttél, magaddal hoztad
a bátorság titkát,
az összetartozás titkát,
az éleslátás titkát,
az erő titkát,
a jókedv titkát,
a kitartás titkát,
a nagylelkűség titkát
és a hűség titkát.

Ajándék az is, amikor a Nap megsimogatja az arcodat.
Ajándék az is, ha egy esőcsepp a tenyeredbe hull.
Ajándék az is, ha felragyog az égen a szivárvány.
És amikor a szél belekapaszkodik a hajadba, az is ajándék.

Te magad is ajándék vagy. És a legnagyobb ajándékot akkor adod, amikor mosolyogsz.

Bennünket, nőket évszázadok óta úgy nevelnek, hogy „parttalanul jóknak” kellene lennünk. Mi, nők pedig évszázadok óta érezzük, hogy erre tulajdonképpen eredendő természetünknél fogva képtelenek vagyunk, és bűntudatunk lesz attól, hogy vannak indulataink, és van egy sötét arcunk is. Viszont sokkal boldogabbak lehetnénk, ha tudnánk, hogy ez teljesen természetes, ettől nem kell megrémülni. Sőt a párkapcsolatok is jobban működnének, ha a férfiak is ismernék a nők kevésbé „parttalanul jó” lélekrészét, és tudnának róla, hogy egy nőben még az egymással ellentétes érzelmi struktúrák is jól meg tudnak férni egymás mellett.

241. oldal, Családok a mesékben - Mesék a családokban

Ha valaki az égig érő fa tetején látja magát, még nem biztos, hogy ott van, de legalább tudja, hogy oda tart.

106. oldal, Meseterápia (Magvető, 2010)

Mit lehet tanulni a mese hőseitől? Általánosságban elmondhatjuk, hogy a hősöknek nincs múltjuk, az állandó jelenben élnek. Nem tervezgetnek, hanem cselekszenek, nem elképzelik, hogy hogyan szeretnének élni, hanem konkrét lépéseket tesznek ennek érdekében. Teszik a dolgukat, és ezáltal bennünket is elmozdulásra késztetnek. A hősök nem hagyják, hogy a dolgok maguktól elrendeződjenek. Ez azt jelenti, hogy a mesék felelősségre szólítanak fel saját magunkért és a körülöttünk élőkért egyaránt.

26. oldal

    Az öregek úgy tartották, hogy a boldogság gyönyörű madár, és messze-messze keleten él, hófödte hegycsúcson. Amerre a madár száll, boldogság repül vele.
    Néhányan minden évben felkerekedtek, hogy megkeressék a madarat, de közülük senki sem tért vissza.
    Azt beszélik, a boldogság madarát három szörny őrzi, akik képesek megölni bárkit pusztán azért, mert szemtelenül viselkedik velük.

381. oldal, A boldogság madara

Igaz, nem a szemével látott ilyenkor, de a mesék már csak ilyenek: nem a szemnek mutatják meg magukat.

Azok a mesék, amelyekben többszöri alakváltozás szerepel, lényegbevágó dolgot mutatnak meg a létezésről. Nevezetesen azt, hogy történjék bármi az emberrel, mindig van benne valami állandó, ami sértetlen, és minden körülmények között megmarad. A mese nem nevezi ezt sem léleknek, sem tudatnak, sem ősvalónak. Nem nevezi néven, mert néven nevezhetetlen, épp ez a lényege. Ebből a magyar népmeséből is csak annyit tudhatunk meg róla, hogy állandóan ragyog, és bárhová kerül, nem halványodik. Az egyszerűség kedvéért nevezzük úgy a továbbiakban, hogy „ragyogás”. A mese szerint akiben ez megvan, elpusztíthatatlanná válik, mert azonnal tud alkalmazkodni a körülményekhez. Bárhová kerül, nem kezd erőfitogtató küzdelembe vagy önérvényesítési harcba. Felveszi az adott közeg állapotát, belesimul az őt befogadó elem minőségébe, mert nincs szüksége arra, hogy győzelmet arasson felettük. Kizárólag a nem halványuló ragyogáson múlik a létezése, azt kell megőriznie. Amíg ez megvan, nincs félnivalója. Kerülhet tojásba, kútba, földbe vagy mestergerendára, a feladata az, hogy „teremtődjön”. Az ember is erre született, csak elfeledkezett róla.

409-410. oldal, Kalauz A tojásból teremtett leány c. meséhez

Az, hogy hol látjuk magunkat saját mesénkben, szimbolikusan arról szól, hogy az adott pillanatban hol tartózkodunk az életünkben.

21. oldal - Meseterápia (Magvető Kiadó, 2010)