Bohumil Hrabal cseh
1914. március 28. (Brno) – 1997. február 3. (Prága)
| Teljes név | Bohumil Hrabal |
|---|---|
| Nem | férfi |
| Honlap | hrabal.hu |
| Életrajz | |
Képek 6
Könyvei 36
Kapcsolódó sorozatok: Házimurik · Kisvárosi történetek · Městečko u vody cseh · Összes sorozat »
Kapcsolódó kiadói sorozatok: POKET zsebkönyvek POKET Publishing, Sztalker Csoport · Európa Zsebkönyvek Európa · Európa Diákkönyvtár Európa · Európa Modern Könyvtár Európa · Európa Zsebkönyvek Európa · Füveskönyvek Lazi · Lektúra könyvek Kriterion · A Színház folyóirat drámamellékletei · Helikon Zsebkönyvek Helikon · Európa Diákkönyvtár Európa · Vintage Classics Vintage
Antológiák 3
Róla szóló könyvek 8
Kiemelt alkotóértékelések
Bohumil Hrabal
Bohumil Hrabal neve mára fogalommá vált: A világszerte megnyílt, s nevét viselő sörözőkről még azoknak is jelent valamit, akik nem olvasták a műveit. Engem is találkára egy ilyen nevűbe hívott egykori barátom. Talán láttak a művei alapján készült filmekből egyet-kettőt, A szigorúan ellenőrzött vonatokat, vagy a Sörgyári capriccó-t is. De milyen is Hrabal jellegzetes írói világa?
Életében ugyan nem nagyon kalandozott – eredeti élményei a sörgyár és a vasút láthatóan meghatározók voltak –, de írásaiban még a legszürkébb hétköznapoknak is sikerült színt adnia. Sosem fogyott ki az anekdotákból, világa tele volt egyszerű falusiakkal, szerencsétlen kisemberekkel, „faros- és mellyescicák”-kal, és a szép új világ reményében a fodrászollótól sem megriadó aranyhajú menyecskékkel.
A több mint 101 éve született Hrabalnak sikerült annyira kispolgári szemüvegen néznie a világot, hogy a 1970-es évek elején a csehszlovák hatóságok számos könyvét nem engedték megjelenni, többek között az Őfelsége pincére voltam és a Városka, ahol megállt az idő című műveket.
Hrabal kifejező, rendkívül vizuális stílusban írt, gyakran nagyon hosszú mondatokban. Táncórák idősebbeknek és haladóknak (1964) című könyve egyetlen hosszú mondat. Kedvenc karakterei gyakran fogalmaznak meg alapvető igazságokat a cseh kispolgár együgyű bölcsességével. Hősei egyszerre nevetségesek – primitív humoruk és kispolgári bujaságuk miatt – és testesítik meg a mindig talpraesett, legnagyobb nehézségeket is túlvészelő életvidámságot és a legrosszabb körülmények között is a boldogságra törekvést. Írásait főleg a naplószerű fogalmazás jellemzi, emlékeit valósággal kiömleszti az olvasókra, ezáltal a vizuális ábrázolás mellett rendkívül szuggesztív is.
Bohumil Hrabal Jaroslav Hašekkel és Karel Čapekkel együtt a 20. századi cseh irodalom (különösen a szatíra) vezéralakjai. Műveit 27 nyelvre fordították le.
Bohumil Hrabal
Ő mindig ivott, vagy Ivett, és beleHRABALodott a nőkbe.
Olyan mint ÉN.
Bohumil Hrabal
Édesen pihen egy angyal hófehér szárnya a alatt… vagy egy prágai vízköpő kilógó nyelve alatt. És csendesen somolyog.
Bohumil Hrabal
Ő maga a nagybetűs ABSZURD ÉS HUMOR. A legtöbb művét, legyen az regény vagy novella, az igazi pozitivitás aurája veszi körbe. Kötelezővé kellene tenni, de félő, hogy a diákok megutálnák! :)
Bohumil Hrabal
A legnagyobb cseh szerző, aki valaha is létezett!
Az első mű, melyet tőle olvastam: Őfelsége pincére voltam. Ez az alkotás volt életem egyik legjobb és egyben legmegrázóbb olvasásmányélménye. A humor mellett tele volt tragikus események sorozatával és a főszereplő alakja, valamint annak folyamatos gyötrődése fantasztikusan volt megírva.
A másik két könyv, melyeket olvastam tőle ez idáig (Szigorúan ellenőrzött vonatok, Sörgyári capriccio), már nem nyerték el annyira a tetszésemet, mint a fentebb említett regény, viszont szintúgy tartalmazzák azokat az elemeket, amik megteremtik a sajátos, „hrabali” hangulatot. A sör kihagyhatatlan elem a könyveiből, illetve az életművéből.
Biztos vagyok benne, hogy még sok könyvét el fogom olvasni, viszont azt is tudom, hogy egyik sem lesz már akkora hatással rám, mint az Őfelsége pincére voltam.
Népszerű idézetek
[…] hát igen, a világ mindig gyönyörű, nem azért, mintha valóban az volna, hanem azért, mert én úgy látom […]
30. oldal
[…] egy valamirevaló könyv nem arra való, hogy az olvasó elaludjon mellette, hanem inkább arra, hogy kiugorjon tőle az ágyból, és úgy, ahogy van, alsógatyában rohanjon szétverni az író úr pofáját […]
[…] és jól jegyezd meg fiacskám, az élet, ha kicsit is jól jön ki a lépés, annyira, de annyira gyönyörű.
– Hát a Tómelléki Metud bácsi olyan fura dógokat kezdett mívelni, oszt eccer olvasta az újságban, hogy: „Unatkozik? Vegyen mosómedvét!” Metud bácsinak nem vót gyereke, hát írt arra a hirdetésre, és egy hét múlva meggyütt a ládában a mosómedve. No, az vót csak aztán! Akár egy gyerek, mindenkivel barátkozott, csak éppen amit meglátott, megmosta, és megmosta a Metud bácsi vekkerit meg három karóráját, hogy azt már helyre nem igazítja senki. Osztán eccer megmosott minden fűszert. Osztán meg Metud bácsi szétszerelte a biciklijét, a mosómedve meg hordta kimosni a patakba, a szomszédok meg jöttek egymás után, és mondták: „Metud bácsi, nincs szüksége ilyesmire? A patakban találtuk!…”, oszt mikó má hoztak neki néhány alkatrészt, megy a Metud, hogy utánanézzen, hát a mosómedve csaknem az egész biciklijét széthordta neki. De ez a bukta, ejjó. A medve csak az almáriumra járt a dógára, bűzlött tőle az egész ház, a végin mindent el kellett zárni a medve elől, sőt még beszéniük is suttogva kellett. Ez a bukta, ejjó, kár, hogy rajtam a kórság. De a medve megfigyelte, hová dugják a kúcsot, és kinyitotta, amit csak eldugtak előle. De a legrosszabb avvót, hogy a medve este hegyezte a fülit, és ha a Metud bácsi megcsókóta a nénit, a medve odarohant, és ő is akart, a Metud bácsinak az erdőbe kellett randevúznia a Rozára nénivel, mint legénykorában, de még ott is folyton hátra-hátrafordútak, nem áll-e mögöttük a mackó. Szóval nem unatkoztak, mígnem egyszer két napra elutaztak, pünkösd vót, és a medve unalmában széthajigáta a szobába a nagy cserépkályhát, és végleg úgy elintézte a bútort meg a dunyhákat meg a fehérneműt, hogy Metud bácsi leült, és apróhirdetést írt a Morva Sasba: „Unatkozik? Vegyen mosómedvét!” Azóta kigyógyult a búskomorságból.
4. oldal
Harmincöt éve dolgozom a papírbegyűjtőben, és ez én love storym. Harmincöt éve préselek papírhulladékot és könyveket, harmincöt éve kenem magam össze betűkkel, úgyhogy hasonlatos vagyok a lexikonokhoz, melyekből ez idő alatt legalább harminc mázsát préseltem össze, korsó vagyok tehát, telve eleven és holt vízzel, elég, ha egy kicsit megbillenek, és csupa szép gondolat dől belőlem, akaratom ellenére vagyok művelt, így hát voltaképpen nem is tudom, mely gondolatok a sajátjaim, és melyeket olvastam ki valahonnan, így aztán ezalatt a harmincöt év alatt összefonódtam önmagammal és a körülöttem levő világgal, mert én, amikor olvasok, tulajdonképpen nem is olvasok, én felcsippentek egy-egy szép mondatot, és szopogatom, mint a cukorkát, mint egy kupica likőrt, addig kortyolgatom, amíg a gondolat szét nem árad bennem, mint az alkohol, s addig szívódik fel bensőmben, míg már nem csak az agyamban és a szívemben van jelen, hanem ott zakatol összes ereimben a véredények gyökeréig.
Túlságosan zajos magány
…és arra is rájöttem, hogy két ember között a legemberibb kapcsolat a csönd, egy csendes óra…
172.
– Több sör, kevesebb vesződség és mogorvaság.
– Megrendült az egészséged? Kóstold meg a söröcskénket!
– Ki nem kapatos, bánatos, hogy ha sört kóstolt szája, kipirul az orcája.
– Hogyha sört nem ihatom, lelkemet kiadom.
– Hurutos a torok, has? Söröcskével borogass!
– Sörivás fél egészség.
– Egészség strammság erő, sörből kerül elő.
– Ki jó kedvet akar nyerni, sört kell annak gyakran nyelni.
– Keblükbe bevéssék: sörben erő egészség.
– Ki hazáját kedveli, sörét issza, vedeli.
– Finom söröcskénkkel telve, megoldódik ki-ki nyelve.
– Ki a kocsma elé érve, enni-inni nem tér be, egészsége ellensége.
– Hazulra, útra, mindenüvé frissítő sört!
– Sört minden időre, kellően felfrissül tőle.
[10] 134-135. oldal