!

Bódi Péter magyar

BodiPeter I
79 figyelő · 79 figyelt · 8 értékelés · 0 polc · 3 karc · 0 észlelés

Képek 1

Könyvei 3

Bódi Péter: Hipster
Bódi Péter: Szétírt falak
Bódi Péter: Engedetlenek

Népszerű idézetek

Ninácska P>!

Filmezés közben zabálnunk kell, zabálás közben beszélgetnünk, beszélgetés közben innunk, ivás közben zenét hallgatnunk, zenehallgatás közben táncolnunk, táncolás közben spuriznunk, spurizás közben kefélnünk, kefélés közben filmeznünk, hogy ne hallatszanak ki a hangok. Ami szerintem a legérdekesebb, az az, hogy a szellemi elmélyülés hiányát szokták a leginkább hangoztatni, pedig a figyelem mértéke nem változik meg, egyszerűen csak megosztódik, míg a test szükségleteinek tere folyamatosan elsorvad, nem szóródik szét millió apró darabra, mint az információáradat, egyszerűen csak funkcionálissá válik. Túlságosan technokrata társadalomban élünk már ahhoz, hogy bárminek is spirituális mélységgel adózzunk, így senki sem eszik már úgy, hogy közben nem csinál semmit, a szexhez minimum zenére van szükségünk és úgy általában, szerintem az internet, vagy nem is, inkább az ipari forradalom, sőt, talán már a könyvnyomtatás óta, folyamatosan lépünk ki a testünkből. Előbb-utóbb rácsatlakozunk az agyunkkal a netre, hogy aztán valami furcsa biológiai áttörés keretén belül a testünk összenőjön a technika történelmével. A jövő gyermekei jókat fognak nevetni azon, hogy az ősemberek – ezek leszünk mi – szervezetéből barna, büdös salakanyagként távozott az élelem, hogy a bőrfelületünket apró baktériumok, rákokra és férgekre emlékeztető élőlények milliói lepték el, és azon is, hogy egykoron fasszal és pinával szaporodtunk, pontosan azzal az eszközzel, amiből az a sárga vegyszer is szivárgott. Hogy lehetett így élni?, gondolják majd a leszármazottaink. Valljuk be, jogosan.

Tamara_Tóth>!

Mi vagyunk azok a srácok, akiknek a legtöbben akarják „letörni a kezét”.

(első mondat)

Sheeana >!

Akkortájt viszont a kosaras kártyák még fontosak voltak nekünk. Mi voltunk az utolsó olyan generáció, amelyik képes volt anyagi értékkel nem bíró tárgyakhoz szellemi értékeket kötni. Az internet gyermekei már csak olyan tárgyakkal játszanak, amik valódi, anyagi értékkel bírnak, ezekhez kötnek nem létező, reklámokból elsajátított érzelmeket. Több időt töltenek az okostelefonjukkal, mint a testvéreikkel. A személyes találkozások már nekem is egy kicsit fárasztóak, olyan sok mindenre kell figyelnem, ha valakivel szemtől szembe kerülök, hogy ahhoz nem mindig van kedvem. Az online tér kényelmes, mint egy jól megszokott párna. A legjobb az, ha fel sem hívsz, egyszerűen csak írsz egy levelet, én meg majd válaszolok, ha éppen nagyon nincs más dolgom.

49. oldal

grgrnt>!

…valamit mondjon már nekem arról, miért rágok folyton.
– Csak az espé miatt. Adok egy rágót.
– Kössz.

105. oldal

Ab_Ovo_Kiadó KU>!

A fal adja a másikat

A graffitizés olyan jelenség a mai magyar nagyvárosokban (is), amiről mindenkinek van véleménye: a „Le kéne törni a kezét az összesnek és feldugni oda, ahol a leginkább érzi!”-től az „Ez a művészet, tesóm, minden más csak pofon a szarnak”-ig. Falakra írt feliratok, falakra fújt képek, névjegyek és csapatok… – a graffitis szubkultúra egy külön világ. Kialakulásáról, történetéről, szociológiájáról, esztétikájáról rengeteg könyv és kutatás született nemzetközi szinten, miközben magyar nyelven leginkább csak a kedélyborzoló újságcikkekig és a hivatalos rendőrségi jegyzőkönyvekig jutottunk.

A Szétírt falak az első magyar nyelvű graffitiregény. Sőt, ha kicsit utánanézünk, láthatjuk, hogy egyéb nyelven sem született még a graffitizést belülről ábrázoló, hitelesnek mondható irodalmi mű. Amikor elkezdtem olvasni a könyv kéziratát, azt éreztem, hogy na végre itt egy srác, aki belülről fogja megmutatni a mai magyar graffitis szubkultúrát. Olvasóként belebújhatok a bőrébe, aki nap mint nap fúj, újítja a kannákat, spanglizik – szóval a szövegben visszaköszön majd mindaz, amit gondolok a graffitisekről.

Ez a könyv mégsem leírható annyival, hogy „az első nyelvű magyar graffitiregény”. Kevesebb és több is ennél. Kevesebb, mert nem célja, hogy a hazai graffitis szubkultúra – mára már Magyarországon is történeti gyökerekkel bíró – egészét ábrázolja. Több, mert sokkal mélyebb perspektívát ad: belső alulnézetet, amelyből kiderül, mit gondol egy átlagos tizen-huszonéves fiatal az iskolarendszerről és a katolikus gimnáziumról, a könnyűdrogokról és a csajokról, a rendőrökről és az előállításokról, a világról, amiben él és amiben élünk. Szikár, mesterkéletlen, tűpontos, egyszerre tárgyilagos és szenvedélyes megfogalmazásban, egyedi stílusban. A főhős persze néha fényezi magát, nagyot akar mondani és világmegváltó gondolatai vannak. Épp ettől hiteles. S bár megeshet, hogy az elbeszélő tettei, gondolatai, vagy épp a világa nem szimpatikus nekünk, mégis képes magával ragadni. Mert partnernek tekint minket, az olvasót. Nem észt osztani akar, hanem élményeket megosztani.

Ehhez a szöveghez nyitottan, előítéleteinket elengedve érdemes közelítenünk, ha láttunk már graffitit valamelyik falon. Mert láttunk már, az biztos. Akárhány évesek vagyunk.
Sodorjunk saját, belső elbeszélést a könyvlapokból és sodródjunk bátran a hőssel, aki néhányszor valóban megtapasztalta, milyen az, amikor a fal adja a másikat!

Kubiszyn Viktor

Szelén P>!

Ez még akár össze is jöhetett volna. A környék szinte teljesen üres, ha csak rajtad múlna, minden rendben menne. Sehol egy járőr, egy váratlan úttorlasz, egy felújítás vagy bármi, ami bezavarhatna. Aliz ordibálásán kívül csak egy közeli jelzőlámpa kattogását hallod. Majd kitéped a kormányt a műszerfalból, úgy markolod. Ránézel a karórádra, fél perc maradt, pontosabban harmincnégy másodperc. Egy váratlan lövés, majd két újabb. Tá-titi. Előrehajtod a fejed, míg a símaszkba rejtett homlokod hozzá nem ér az öklödhöz. Te jössz. Érzed a pulzusod lüktetését, sőt, csak azt érzed. Adsz magadnak néhány pillanatot. Miután kivársz öt szívverést, felemeled a fejed. Tiszta vagy. Valószínűleg az ő hibájuk, te csak a legjobbat hozod ki a helyzetből. Megigazítod a kesztyűd, kinyitod az ajtót, majd miközben becsapod, meggyőződsz róla, hogy a pisztolyod stabilan fekszik a derekad és az öved közt. Valahonnan távolról szirénát hallasz. Sietned kell. Belépsz, előveszed a fegyvered, körbenézel, egy pillanatra sem állsz meg. A középiskolai haverod és későbbi lakótársad a földön fekszik, a hasfalát fogja, nyaka a barátnője térdének támasztva, vért köp, míg a lány magatehetetlenül, a szerepéből kiesve ordibál és sír. Tőle néhány lépésre Aliz pisztolyt szorít az őr halántékához. Néhány civil van csak bent, mind a földön, szinte kivétel nélkül hason, kezük a tarkójuk köré fonva. Egyetlen férfi fekszik csak háttal, bordó pocsolyában. Öregember levágott alkarral. Az artériás vér színe meglepően sötét a neoncsövek steril lüktetésében. Már épp tudatos rendbe helyeznéd a környezeted által felkínált motívumokból összeállítható legkézenfekvőbb megoldást, mikor észreveszed, hogy a levágott végtag kézfeje egy táska pántját szorítja. Sok időd nincs gondolkodni, úgyhogy még a belépésed lendületét felhasználva felemeled a fegyvert, az őr mellé állsz, és közvetlen közelről, pontosan a halántéka közepébe lősz. Az eddig töretlenül a nyugdíjkorhatár felé araszoló test erőtlenül hullik össze az olcsó linóleumpadlón, miközben a homloklebeny egy apró lyukon át kicsordul, hogy beterítse a közelben lévő néhány kuncsaft pamuttal átszőtt poliészter ruhaanyagát.

1. oldal

grgrnt>!

Havonta egy festés féllegálon, vonatok tagelése, és ennyi. Nekem ennél azért több kell.

92. oldal

virezma P>!

Tíz, maximum húsz percet adott magának arra, hogy megismerje a világ helyzetét, mielőtt beszélgetni, nevetni, táncolni, fosztogatni és szeretkezni indult volna.

25. oldal

virezma P>!

Hajnali három volt, és úgy gondolta, soha többé nem akarja tudni, mennyi az idő.

11. oldal