Blake Crouch amerikai

Sokáig gondolkoztam, hogyan kellene cizelláltan megfogalmaznom, hogy Blake Crouch mennyire csapnivaló író, és emellett döntöttem:

Blake Crouch rettenetesen csapnivaló író.

Általában nem mondok ítéletet szerzőről anélkül, hogy legalább három könyvét el nem olvastam volna, de mivel a Wayward Pines trilógiában egy morzsányi írói fejlődést nem tapasztaltam az első és az utolsó mondat között, úgy veszem, BC esetében megvolt a három. Többet pedig nem tervezek.
Nem vártam tőle, hogy új távlatokat nyit az irodalomban, még csak azt sem, hogy a maga szórakoztató irodalmi nemében majd kimagaslik. Szóval hogy nem gondoltam, hogy Stephen King szintjét megüti, de azért azt sem, hogy Suzanne Collinst alulmúlja, pedig erősen ez történt, és ez aggodalomra ad okot. Ahhoz ugyanis, hogy az ember közepes író legyen, kb. annyi kell, hogy ne legyen sajátos stílusa, viszont amit elmesél, álljon meg a lábán, és minimum semleges szájízt hagyjon maga után, de leginkább azt a kellemes, agysejtpihentető érzést, hogy „megint elolvastam egy limonádét, képes vagyok tovább funkcionálni”. Ezzel szemben emberünkről a következő mondható el:

1. Egy darab stílusjegye van, az is bicskanyitogatóan idegesítő: a tőmondatokból álló bekezdések, amik valószínűleg a feszültség fokozására és a dráma hangsúlyozására szolgálnak, minden oldalon ötször, legtöbbször teljesen indokolatlanul, kb. így:
Ma este hazajöttem.
Éhes voltam.
Bekapcsoltam a sütőt, hogy előmelegítsem.
Főztem vacsorát.
(Ki szeretném emelni, hogy sem az előadásmódot, sem a téma jelentőségét illetően nem túlzok.)
2. Ne menjünk bele abba, hogy a Wayward Pines történetének mennyire nincs értelme, és mennyi logikai bukta van benne. De azért arra egy közepes író is emlékszik, hogy most akkor a főhőse éppen fogságban volt, amikor a fia született (első kötet), vagy tisztán emlékszik a felesége arcára szülés közben (második kötet). Ésatöbbi.
3. Leiner Laura sem jó író, de az ő karakterei (a penészvirág Renit kivéve) legalább baromi viccesek. Blake Crouch karakterei nemtől és életkortól függetlenül teljesen egyformán egysíkúak, unalmasak, közhelyesek és fantáziátlanok, és szimpátia helyett azon drukkoltam, hogy mindenki haljon meg minél előbb, aztán ugorjunk.
4. Hagy ne térjek ki a párbeszédekre. Az unalmas, semmitmondó, közhelyes párbeszédekre. Hagy ne.

Blake Crouch ezzel az előadásmóddal akkor is hazavágta volna a WP-t, ha történetesen lett volna a sztorinak értelme. Ez tipikusan az a trilógia, aminek a filmadaptációja predesztinálva van arra, hogy jobb legyen, mint a könyv, mert legalább az írói faktor teljességgel ki van iktatva, és nem kell magamat azon felhúzni, ahogy szerencsétlen botladozik. Lehet, hogy a történet még így sem kerek, de legalább nem tőmondatokban van az arcomba nyomva.

Instant feketelista.

Én szeretem Blake Crouch történeteit (4 könyvét olvastam eddig), mert pörgősek és izgalmasak. Rendre remekül felépíti a feszültséget, majd rövid tőmondatokkal tovább fokozza a drámai hatást. Viszont ahogy a mondás is tartja, jóból is megárt a sok! Van egy tuti, jól működő receptje, főleg ami a karaktereket illeti. Ez nálam eddig be is vált, de ha nem lép ki hamarosan a komfortzónájából és nem próbálkozik meg valami újjal és eredetivel, unalmas lesz.

Egy életre megjegyeztem Blake stílusát, ugyanis a Sötét anyag olvasása közben nem is tudom pontosan felidézni, mennyi idő kellett, mire képes voltam viszonylag megbarátkozni az írásmódjával. Még egy íróval se találkoztam, aki ennyire… jobb kifejezést nem tudok rá találni, szellősen és leírások nélkül vezet egy történetet. A mondatai nagyon rövidek, tőmondatok a javából, gyakran egy vagy maximum két szóból állnak és akkor is új sorba kerülnek, ha ezt nem teszi indokolttá az úgynevezett feszültségfokozás. Hanem hétköznapi szituációkban is megejti, hogy egy jelenet minden, legfeljebb öt szavas mondatát új sorba rakja. Nem könnyű megszokni és nekem változatlanul trehány beütésű megoldás ez… de maga a történet, amit kiötöl és, ahogy azt végigvezeti, zseniális. Bombasztikus. A Sötét anyag a tavalyi év egyik legnagyobb élménye lett nekem, csak ez a szokatlan írásmód és pár karakterekhez köthető, a végkifejlet szempontjából elhanyagolhatónak tekinthető gikszer miatt nem lett kedvenc.

Nagyon jól ír :) A Wayward Pines trilógia egyszerűbb letehetetlen volt :)

Minden magyarul megjelent könyvét olvastam. Letehetetlen!

Csak a Wayward Pines trilógiát olvastam tőle, bár az is éppen elég ahhoz, hogy máshoz is kedvet kapjak. A sorozatról (filmes) annyit, hogy nagyon kicsavarták a sztorit. Próbáltak több dolgot a trilógiából belevinni, ami akkor még elvileg kész sem volt. Könyvben jobban tetszett egyébként :)