Bjørn Andreas Bull-Hansen norvég

Apám egyszer azt mondta nekem, hogy szabad embernek félelem nélkül kell szembenéznie minden nappal.

(első mondat)

Később megtanultam, hogy vissza-visszatérő szomorúság és a magány önmagukban ártalmatlanok. A döntések azonban, melyeket akkor hozok, mikor sötétség rágja a lelkem, igencsak veszélyesek.

259. oldal

Azt mondják, senki emberfia nem szelheti át az Izlandtól nyugatra eső tengereket úgy, hogy nem találkozik szellemekkel. Azt mondják, a világ azon tájain már nem az emberek uralkodnak.

Féltem, ahogy ott ültem, de tudtam, hogy a félelem sosem örök. A szégyen viszont az.

225. oldal, 15. fejezet: A párbaj

Apám valaha azt mondta nekem, mi, férfiak olyanok vagyunk, mint a vas. Meg kell kalapálódnunk, meg kell edződnünk. Különben gyengék maradunk, és a Valhallában gyengéknek nincs helye.

5. oldal

Előttünk terült az öreg tenger, lassú, kék hullámai a földnyelvet és az öböl partját nyaldosták. Hallottam, ahogy a fenyők és a tiszafák zúgnak a szélben, és mélyen beszívtam a hínár és a közeli lápok ismerős szagát. Végre visszatértem apám földjére. Végre hazatértem.

A fiatalok lelkesedésének van valami különleges szépsége, még ha a végén sokszor ostobaságot csinálnak is.

292. oldal

Az égbolton ezernyi csillag szikrázott – halottaink gyújtották őket, hogy sose feledkezzünk meg róluk.

38. oldal

– Véres egy világ ez, kölyök – mondogatta. – Nem olyan, mint a mesékben. Egyáltalán nem olyan.

28. oldal

Sokan úgy tartják, Grönland istentelen föld. Olyan messze fekszik az óceánban, hogy még maga Ódin sem lát el odáig.