Birkás Endre magyar

– Mi az, hogy Leningrádban? – kérdezte Antal fagyosan. A többiek megdöbbenve néztek rá, nem tudták, mire akar kilyukadni, miért nem tartja be a játékszabályokat? De Kormos hamarosan rájött. Nem volt nehéz.
– Bocsánat, gárdakapitány uram – mondta, s bocsánatkérően széttárta karját. – Persze, Szentpétervárt akartam mondani, Isten engem úgy segéljen – folytatta, és az égre emelte tekintetét. – Atyuskám, cárom, remélem, nem hallottad szörnyű nyelvbotlásomat. Ebből is látszik, hová süllyed az ember ebben a vörös pokolban.

56. oldal

S hogy is volt utána? Zsuzsi újra nagy izgalomban volt. Már ágyban feküdt, levetkőzve, s bújta az útikönyveit, készült a másnapra, s beszámolt róla, milyen csodálatos élmények várnak rájuk. Ő is levetkőzött, aztán nyugodtan kivette Zsuzsi kezéből a könyvet, és eloltotta a villanyt. Nem mintha a világosság zavarta volna szeretkezés közben, egyáltalában nem, de attól tartott, hogy miközben öleli Zsuzsit, fogja magát, és felszedi az ágy mellől a Baedekert, s nyugodtan, mintha mi sem történne vele, olvas tovább.

"Mondd, még meddig kell élni?", 168-169. oldal

Ha ilyenkor beszállt, belépett a páternoszterbe – belépni-kilépni különösen gyűlölt –, olyan érzés fogta el, hogy valami kényszerképzet folytán képtelen lesz kiszállni, s kering fel-le, míg este, amikor készülnek leállítani a szerkezetet, valaki ki nem ráncigálja majd a fülkéből, hogy aztán rögtön hívják is a mentőket, és elvitessék a Lipótmezőre.

"Mondd, még meddig kell élni?", 148. oldal

… Az elkövetkezett művelet talán három percig sem tartott. Utána Lemi zavarban volt, iszonyú zavarban, mert alapjában véve ő is, mint a férfiak többsége, szemérmes természetű volt. Miközben szedte rendbe ruháját, lesimította haját – arra sem jutott ideje, hogy levetkőzzék –, úgy érezte, illik most azért valamit mondania. Ezt hebegte:
– Ne haragudjék, kérem… Nem tehetek róla… A vérem, ez a ronda vérem.
Mit mondhat ilyenkor egy férfi. Különösen, ha író…

"Mondd, még meddig kell élni?", 190. oldal

– Na, akkor szervusz, öreg fiú – nyújtotta Lemi kezét búcsúzásra, aztán zavaros tekintettel hirtelen rám meredt, megfogta a zakóm hajtókáját, egészen közel lépett hozzám, s úgy suttogta-lihegte az arcomba:
– Mondd, még meddig kell élni?

"Mondd, még meddig kell élni?", 226. oldal

Mindig gyűlölte azokat a nőket, akik reggelig maradtak. Utált nővel aludni ágyban, vele ébredni. De Gizi kint lakott Pesterzsébeten, meg szabadnapos is volt, a kórházba se küldhette.

A kalap, 59. oldal

Öt éve, miután elvált Maritól, aki, mialatt ő Recsken üdült, eladta a Lantvirágok-at meg egyebet is, megint megnősült. Új felesége orvosnő volt. De nem olyan igazi, hanem fiziológus vagy mi. Kutat, laboratóriumban dolgozik, cikkeket ír. De nem költöztek össze, volt Annának, az új asszonynak is egy jó kis lakása. Kár lett volna bármelyiket is feladni. Meg nem is szívesen enged be többé tartós jelleggel asszonyt a lakásába. Nők ne kerüljenek többé a könyvei közelébe.

A kalap, 61. oldal

Tulajdonképpen két dolog van a férfi életében, ami titokban majdnem valamennyit foglalkoztatja. Az egyik, hogy nők tartsák el; a másik, kiugrani a megfelelő pillanatban egy ötödik emeleti lakás ablakából.

A kalap, 94. oldal