Bill Moyers amerikai
1934. június 5. (Hugo, Oklahoma, Amerikai Egyesült Államok) –
Teljes név | Billy Don Moyers |
---|---|
Katalógusnév | Moyers, Bill |
Nem | férfi |
Honlap | billmoyers.com |
@moyersandcompany | |
@bill_moyers | |
@BillMoyers |
Képek 1
Könyvei 2
Népszerű idézetek
Azt szokták mondani, hogy mindannyian az élet értelmét keressük. Én nem hiszem, hogy valóban ez volna az, amit keresnénk. Szerintem inkább az igazi élet tapasztalatát keressük, azt, hogy a pusztán fizikai szinten megélt élettapasztalatunk valamiképpen összhangban legyen a saját legbensőbb lényünkkel és valóságunkkal, és hogy érezzük az igazi életből fakadó elragadtatottságot.
23. oldal, 1. fejezet - A mítosz és a modern világ (Szenzár, 2019)
Moyers: A keresztény hagyományban a kígyó a csábítót jelképezi.
Campbell: Sőt, az élet igenlésének elutasítását. Az általunk örökölt bibliai hagyományban az élet maga romlott, és minden, ami a természetből származik, bűnt hordoz magában, hacsak nem metélik körül vagy nem keresztelik meg. A kígyó volt az, aki a bűnt behozta a világba. És a nő volt az, aki az almát átnyújtotta a férfinak. A nőnek, illetve a kígyónak, és rajtuk keresztül magának az életnek a bűnnel való azonosítása adja meg a fordulatot a bibliai mítosznak és a bűnbeesés történetének.
Moyers: Más mitológiákban is megjelenik az elképzelés, hogy a nő felelős a bűnért?
Campbell: Nem tudok róla.
86. oldal; Szenzár, 2019
A középkorban számos kontextusban megjelenik a sorskerék képe. Ehhez a kerékhez tartozik egy agy és egy külső tárcsa. Ha ehhez a külső részhez ragaszkodunk, akkor vagy fent leszünk, és a csúcsról lefelé tartunk, vagy pedig lent leszünk, és az aljáról felfelé tartunk. Ha azonban a kerékagyban vagyunk, akkor ugyanott tartózkodunk, bármi is történjen körülöttünk.
193. oldal, 4. fejezet - Áldozat és boldogság (Szenzár, 2019)
Teljesen más civilizációhoz és más életmódhoz jutunk attól függően, hogy a mítoszainkban a természet valami züllöttként vagy pedig, ellenkezőleg, magának az istennek a manifesztációjaként jelenik meg, ahol is a szellem magának a természetben lakozó istenségnek a megnyilatkozása.
163. oldal; Szenzár, 2019
A kígyót gyakran körbecsavarodva, saját farkába harapva ábrázolják. Ez az élet képe. Az élet leveti magáról az előző generációt, hogy a következőben újjászülessen. A kígyó a halhatatlan energiát és tudatot jelképezi, amely az idő medrébe lép, hogy folyamatosan levesse magáról a halált, és új életre tegyen szert. […] Ugyanakkor a kígyó az élet elsődleges funkcióját is megjeleníti, nevezetesen az evést. Az élet abból áll, hogy más élőlényeket eszünk. Ebbe nem igazán szoktunk belegondolni a vacsoraasztalnál az illatosan gőzölgő étkünk fölött, de amit megeszünk, az valaha – feltehőten nem is túl régen – még élt. A kígyó pedig lényegében nem más, mint egy mozgó tápcsatorna, ez a lényege. […] Az élet abból él, hogy elpusztítja és megeszi önmagát, hogy leveti magáról a halált, majd újjászületik, akár a Hold. Ez az egyik rejtély, amelyet ezek a szimbolikus, paradox formák igyekeznek kifejezni.
85. oldal; Szenzár, 2019
A testvériség a legtöbb előttem ismert mítoszban egy zárt közösséghez kapcsolódik. Az ilyen zárt közösségekben az aggresszió mindig kifelé irányul. Vegyük például a Tízparancsolatot, amelyben az áll: „Ne ölj”. Aztán a következő oldalakon azt olvassuk: „Menjetek el Kánaánba, és öljetek meg mindenkit”. Itt is egy kötöttségről van szó. A részvétel és a szeretet mítosza csupán a csoportban lévőkre vonatkozik, amelyekkel szemben a csoporton kívüliek valami teljesen mást jelenítenek meg.
55. oldal; Szenzár, 2019