Bill Moyers amerikai

A mítoszok nyomok, amelyek elvezetnek az emberi élet spirituális lehetőségeihez.

27. oldal

Korunk egyik problémája, hogy nem vagyunk kapcsolatban a szellem irodalmával.

23. oldal

Azt szokták mondani, hogy mindannyian az élet értelmét keressük. Én nem hiszem, hogy valóban ez volna az, amit keresnénk. Szerintem inkább az igazi élet tapasztalatát keressük, azt, hogy a pusztán fizikai szinten megélt élettapasztalatunk valamiképpen összhangban legyen a saját legbensőbb lényünkkel és valóságunkkal, és hogy érezzük az igazi életből fakadó elragadtatottságot.

23. oldal, 1. fejezet - A mítosz és a modern világ (Szenzár, 2019)

Moyers:
Miért a mítoszok? Miért foglalkozunk egyáltalán a mítoszokkal? Mi közük lehet a mi életünkhöz?

Moyers: A keresztény hagyományban a kígyó a csábítót jelképezi.
Campbell: Sőt, az élet igenlésének elutasítását. Az általunk örökölt bibliai hagyományban az élet maga romlott, és minden, ami a természetből származik, bűnt hordoz magában, hacsak nem metélik körül vagy nem keresztelik meg. A kígyó volt az, aki a bűnt behozta a világba. És a nő volt az, aki az almát átnyújtotta a férfinak. A nőnek, illetve a kígyónak, és rajtuk keresztül magának az életnek a bűnnel való azonosítása adja meg a fordulatot a bibliai mítosznak és a bűnbeesés történetének.
Moyers: Más mitológiákban is megjelenik az elképzelés, hogy a nő felelős a bűnért?
Campbell: Nem tudok róla.

86. oldal; Szenzár, 2019

A középkorban számos kontextusban megjelenik a sorskerék képe. Ehhez a kerékhez tartozik egy agy és egy külső tárcsa. Ha ehhez a külső részhez ragaszkodunk, akkor vagy fent leszünk, és a csúcsról lefelé tartunk, vagy pedig lent leszünk, és az aljáról felfelé tartunk. Ha azonban a kerékagyban vagyunk, akkor ugyanott tartózkodunk, bármi is történjen körülöttünk.

193. oldal, 4. fejezet - Áldozat és boldogság (Szenzár, 2019)

Teljesen más civilizációhoz és más életmódhoz jutunk attól függően, hogy a mítoszainkban a természet valami züllöttként vagy pedig, ellenkezőleg, magának az istennek a manifesztációjaként jelenik meg, ahol is a szellem magának a természetben lakozó istenségnek a megnyilatkozása.

163. oldal; Szenzár, 2019

A kígyót gyakran körbecsavarodva, saját farkába harapva ábrázolják. Ez az élet képe. Az élet leveti magáról az előző generációt, hogy a következőben újjászülessen. A kígyó a halhatatlan energiát és tudatot jelképezi, amely az idő medrébe lép, hogy folyamatosan levesse magáról a halált, és új életre tegyen szert. […] Ugyanakkor a kígyó az élet elsődleges funkcióját is megjeleníti, nevezetesen az evést. Az élet abból áll, hogy más élőlényeket eszünk. Ebbe nem igazán szoktunk belegondolni a vacsoraasztalnál az illatosan gőzölgő étkünk fölött, de amit megeszünk, az valaha – feltehőten nem is túl régen – még élt. A kígyó pedig lényegében nem más, mint egy mozgó tápcsatorna, ez a lényege. […] Az élet abból él, hogy elpusztítja és megeszi önmagát, hogy leveti magáról a halált, majd újjászületik, akár a Hold. Ez az egyik rejtély, amelyet ezek a szimbolikus, paradox formák igyekeznek kifejezni.

85. oldal; Szenzár, 2019

Csak az élet tökéletlenségei az igazán méltóak arra, hogy szeressük őket.

26. oldal, 1. fejezet - A mítosz és a modern világ (Szenzár, 2019)

A testvériség a legtöbb előttem ismert mítoszban egy zárt közösséghez kapcsolódik. Az ilyen zárt közösségekben az aggresszió mindig kifelé irányul. Vegyük például a Tízparancsolatot, amelyben az áll: „Ne ölj”. Aztán a következő oldalakon azt olvassuk: „Menjetek el Kánaánba, és öljetek meg mindenkit”. Itt is egy kötöttségről van szó. A részvétel és a szeretet mítosza csupán a csoportban lévőkre vonatkozik, amelyekkel szemben a csoporton kívüliek valami teljesen mást jelenítenek meg.

55. oldal; Szenzár, 2019