Karcok 7

>!
konyvbarlang_hu U

ÉVVÉGI KIÁRUSITÁS a Könyvbarlang antikváriumban!!! https://www.konyvbarlang.hu/
Indul az évvégi kiárusítás december 27-től január 10-ig (vagy amíg a készlet tart).
Minden 500 ft alatti könyvet most 100 ft-ért vihet, amennyiben minimum 5 db-ot vásárol. (Ha csak kevesebbet, a teljes ár érvényes.) A kedvezmény utólag kerül levonásra, ha beírja megrendeléskor a Megjegyzés rovatba: Évvégi kiárusítás.
Kb. 9.000 db könyv közül válogathat.
(A szállítási költségek változatlanok.)
Tipp a kereséshez:
Részletes keresés – Ár szerinti szűkítés 500 ft-ig
Jó bogarászást!

Kapcsolódó alkotók: Szilvási Lajos · Danielle Steel · Berkesi András · Jorge Amado · Gyurkó László · Mattyasovszky Jenő · Christine Arnothy · Abody Béla · Cornelius Ryan · Sánta Ferenc · György Moldova

1 hozzászólás
>!
Qedrák MP
Történelem

https://ntf.hu/index.php/2019/11/05/szembesites-1989-be…

A következő történet három főszereplője: Berkesi András, a Kádár-rendszer egyik legsikeresebb bestseller írója, volt ÁVH-s tiszt, egy Gulág-túlélő, Nagy Sándor valamint egy Gulág-rab fia, Balikó Mihály, akik a rendszerváltás évében egy nyilvános rendezvényen találkoztak. A találkozás az író számára váratlan volt, a másik két szereplő azonban lélekben készült az eseményre. Nagy Sándor, egykori Gulág-rab 40 éve nem nézhetett annak a szemébe, aki szovjet lágerekbe juttatta, Balikó Mihály pedig kérdéseket akart feltenni az író elvtársnak, aki 1948-ban vallatta, verte az apját, majd átadta a szovjet hatalom képviselőinek. 1989-ben végre már a kellemetlen kérdéseket is fel lehetett tenni, s a több évtizedre elfojtott emlékeket felszínre hozni.

Kapcsolódó alkotók: Berkesi András

8 hozzászólás
>!
csgabi MP

Mirák Katalin:
AZ ÁVH-tól a Magvetőig
Egy belügyes pályakép: Berkesi András

In Péterfi Gábor – Fekete Bálint (szerk.): Történelemtanításról a 21. század elején

4/4. rész.

V. Íráskényszer

A fentiek alapján méltán merülhet fel a kérdés: Vajon miért írt az egykori őrnagy a volt munkájáról annyi regényt? Többféle válasz lehetséges. Az írás egyfajta bizonyítási kényszer volt a párt felé? Ahogyan 1954-ben, négyévnyi börtön után mintegy fogadalomként megfogalmazta: „nem vagyok ellenség és csak az a kérésem, hogy minél előbb szabadulhassak ki, hogy bebizonyítsam, nem vagyok haszontalan tagja a társdalomnak, hanem azt akarom, hogy jó munkámmal bizonyítsam be hűségemet a Párthoz, a népi demokráciához”.
Vagy az idővel terhessé vált vizsgálótiszti múlt kompenzálása volt? Ez állhat a szenvedélyes és kényszeres moralizáló szándék mögött, amelynek majd’ minden regényében szócsöve valamelyik szereplő? Berkesi — íróként, de nem tagadva meg a rendőri múltját sem — talán szükségét érezte a számadásnak, amelyhez gazdag tárházul szolgáltak a 30-35 évvel korábbi katpolos és ÁVH-s tapasztalatai? Ezeknél persze sokkal prózaibb, sőt szakmaibb magyarázatok is elképzelhetőek. A titkosszolgálatok működésében jól ismert fogalom a dezinformálás, azaz az ellenség félrevezetése, megtévesztése félig igaz vagy hamis információk ki szivárogtatásával. A félretájékoztatás egyik jellegzetes terepe az állambiztonsági szolgálatoknak a saját operatív helyzetükről, céljairól, eszközeiről, alkalmazott módszereiről szóló téves adatok (dezinformációk) terjesztése. Mérsékelt dezinformációról lenne szó Berkesi regényei esetében is? Hiszen az állambiztonsági szervek hivatásos állományának tagját vélhetően később, íróként is kötötte a belépésekor aláírt titoktartási nyilatkozat következő passzusa: „Államtitkot, a hivatali és szolgálati titkot híve megőrzöm.” Ezek alapján legalábbis fenntartással és óvatosan olvasandók Berkesi regényei, és mégoly meggyőző részletei ellenére sem használandóak állambiztonsági tankönyvként?
Berkesi tollát esetleg a Kádár-rendszernek az a törekvése vezette, amely az ellenforradalom utáni belügyi koncepcióváltás részeként a biztonsági szerveket is igyekezett emberarcúvá tenni? A rendőrséget közelebb vinni az emberekhez, és a szimpatikus, sőt eszményi nyomozó figurájával feledtetni az 1950-es évekbeli szörnyű tapasztalatokat? Vagy Berkesi regényei egyszerűen csak pontosan beleilleszkedtek a Kádár-kor egyik művelődéspolitikai alapelvébe, miszerint színház, mozi, könyv, film mind a propaganda és az agitáció szócsövei? Berkesi regényei messzemenően megfeleltek ennek, de annak a korabeli elvárásnak is, hogy a kultúra „termékei” egyszerre legyenek társadalmilag hasznosak és szórakoztatóak.

VI. A siker titka

E felvetések a kérdőjeleket szaporítják ugyan, de nem adnak egyértelmű választ Berkesi írói működésének indíttatására. Írói sikere azonban kétségtelen. Miben állt e siker titka? Egyrészt mindig népszerű és hálás műfajban írt, hiszen az izgalmakkal teli kalandregény, a fordulatos kémhistória, a borzongató bűnügyi történet kortól, politikai rendszerektől függetlenül bizton számíthat az olvasók érdeklődésére. Emellett Berkesi érdekes, közérthető stílusa könnyen olvasható szöveget és érthető világot teremtett, mégpedig a civil olvasók, a nyilvánosság elől elzárt, titkos világra nyitott keskeny ablakot. E világ a titkosszolgálati szabályok szerint ugyan csak a beavatottak (ti. a hivatásosok) előtt lehetett ismert, a regények azonban a laikusok számára a korlátozott „beleselkedés” izgalmas lehetőségét teremtették meg. A siker további — kissé kínos — magyarázata lehet, hogy a magyar társadalom 1956 után, megtörve, megfélemlítve, de az új hatalommal idővel hallgatólagos kompromisszumot kötve hinni akarta Kádár-rendszer ígéreteiben, és a Berkesi regények éppen ezt a konfliktusoktól, problémáktól nem mentes, mégis jobb jövőt kínáló világot jelenítik meg.
Berkesi András könyvei sokféleképpen címkézhetőek: Kádár-kori bestsellerek, az „ideológiai ponyva” termékei, az irodalmi agitáció és propaganda írásai. Ez utóbbi jellegzetesség egész írói munkásságát átívelte. Legelső, Októberi vihar (1958) című műve a születőben lévő, illetve épp megerősödő Kádár-rendszert támogató propagandamű. Éppúgy, mint az utolsó regények egyike, A fekete mappa (1988), amelyben a kommunista meggyőződésű szereplők számot vetnek önmagukkal, és többségük végig hű marad az elveihez, önként vállalt feladatához. Regény egy hibáktól, torzulásoktól véglegesen megtisztult rendről, amely az emberhez méltó életet ígéri. Nem más ez, mint Berkesi hitvallása a Kádár korszakról. Ahogy főszereplői 1959-ben, a Kopjásokban is megfogalmazták:
_„Kigyúltak a fények. A város ezer csillogással köszöntötte a leszálló estét. Indultak lefelé
— Csak egy dolgon csodálkozom, Miklós. Mikor elmentem „Nyugatra”, még 1949-ben, több volt a kivilágított vörös csillag. A férje megállt, lenézett a városra.
—Igaza van, Mária. Kisebb a dekoráció, kevesebb a vörös csillag. De sokkal fényesebben ragyognak. “_

Kapcsolódó alkotók: Berkesi András

>!
csgabi MP

Mirák Katalin:
AZ ÁVH-tól a Magvetőig
Egy belügyes pályakép: Berkesi András

In Péterfi Gábor – Fekete Bálint (szerk.): Történelemtanításról a 21. század elején

4/3. rész.

IV. Az államvédelem tisztje

Berkesi (Bencsik) András munkáscsaládból származott. 1942-ben kereskedelmi érettségit tett, majd kisebb megszakításokkal 1945 őszéig a Siemens Műveknél dolgozott, mint gépkocsivezető és anyagbeszerző. 1945. szeptemberben „egy ismerőse” révén került a Hadügyminisztérium keretében működő
Katonapolitikai Osztályra (HM Katpol), ahol 1945. szeptembertől 1950. szeptemberig dolgozott. Az öt év alatt a katonai elhárítás területén különböző beosztásokban és helyszíneken teljesített szolgálatot: az első hónapokban Budapesten, majd vidékre rendelték, ahol előbb a Katpol szegedi kirendeltségét (1946. június — 1947. november), utána az ÁVH szombathelyi kirendeltségét (1947. december 1948. augusztus) vezette. 1948 augusztusában felrendelték Budapestre, és az ÁVH 11/2. Alosztály vezetőjének nevezték ki. Kihallgató- és vizsgálótisztként számos háborús, népellenes, demokráciaellenes vagy összeesküvési ügy nyomozásában, illetve előkészítésében vett részt. 1954. márciusi kihallgatásán — már elítéltként — részletesen ismertette azokat az ügyeket, amelyekről tudomása volt, vagy amelyekben személyesen is dolgozott. Itt említette meg a Magyar Közösség elleni eljárást, valamint a Donáth-, a Kruchina—Szalai-, az Almássy-, a Harangozó-, az Apponyi-, a Koronka-, a Dózsa-, a Pásthy-, a Vörös János-, a Vojcek- és a Tihanyi—Soós-ügyet. Az Almássy altábornagy és társai elleni nyomozásban kihallgatótisztként történetesen Kardos György volt a váltótársa
Evangélikus szempontból külön figyelmet érdemel a Hadvári-ügy, amelyben Berkesi őrnagy feladata volta „kémbanda” szombathelyi vonalának az őrizetbe vétele és a vizsgálat lefolytatása. Berkesi ekkor tartóztatta le Böröcz Sándor evangélikus lelkészt, aki a vád szerint a társaság ún. „sejtvezetője” volt. Az őrizeteseket, köztük Böröcz Sándort ezután felvitte Pestre, ahol a kihallgatások folytatódtak. Fontos kutatási eredmény, hogy a történet evangélikus és államvédelmi szálai ekkor, 1948. augusztusban egy ponton összeérnek. Míg ugyanis az evangélikus lelkésznek a budapesti ÁVH-n elszenvedett kihallgatása pokoli részletei a lelkész visszaemlékezéseiből a 1990-es évektől ismertek, sőt nyomtatásban is megjelentek, ugyanez a történet az erőszakszervezet olvasatában Berkesi állambiztonsági iratai alapján mostanra vált láthatóvá. Az 1949. december 28-án megjelent minisztertanácsi rendelet egyesítette a BM Államvédelmi Hatóságát, a HM Katonapolitikai Főcsoportfőnökségét és a Honvéd Határőrséget, és ezzel létrehozta a BM-től szervezetileg független ÁVH-t. Az átszervezéssel Berkesi András őrnagy ennek az „Új” — a BM-től önállósodott, és csak a Minisztertanács felügyelete alá tartozó — hatósági állománynak a tagja lett, és 1950. februártól a II. Főosztály (Katonai Elhárítás) 1112. Alosztályát vezette. A kommunista párt belső köreiben folyó hatalmi harc és tisztogatás miatt azonban nem sokáig, mert az ÁVH még abban az évben, 1950 szeptemberében őrizetbe vette. A vizsgálati szakasz lezárása után a Budapesti Katonai Törvényszék 1951. március 21-én közokirat-hamisítás, hivatali hatalommal való visszaélés, hamis tanúzásra való bírás és szolgálati titok megsértése vádja alapján tíz év börtönre ítélte.

A párhuzamos belügyes életpályák egyik érdekes epizódja, hogy Berkesi András börtönéveinek elején egy időre felbukkant az egykori katpolos munkatárs, Kardos György alakja: „1950 novemberében kihallgatásaim folyamán minden személyi holmimmal együtt elszállítottak Vácra, a fegyelmi osztályra. Pár nap múlva megtudtam, hogy a mellettem lévő zárkában van Kardos György. Felvettem vele a falon keresztül a kapcsolatot. Ötven napig érintkeztünk így egymással. Később, hogy a helyzetünk mindig nehezebbé vált, Kardos januárban elhatározta, hogy öngyilkos lesz. Közöltem vele, hogy én pedig megkísérelem a szökést, és jelentkezem a szovjet követségen, ahol el fogom mondani aggályaimat Péter Gáborral kapcsolatban. Lebeszélt róla azzal, hogy eredményt úgysem fogok tudni elérni, mert nem sikerül a szökés. Pechünkre a szökési beszélgetéseinket illetékesek lehallgatták.” Berkesit ezután visszaszállították Pestre, így vége szakadt a Kardossal való cellaszomszédságnak. Berkesi András letartóztatása és elítélése történetének, a perújítási bírósági iratanyagának és egyéb életrajzi adatainak ismeretében talán nem tévedés a két évtizeddel később Írt, Vallomás (1983) címet viselő regényének főszereplőjében, Tarcsai őrnagy alakjában magát az írót feltételezni, és a könyvet a saját életéről szóló vallomásként (is) olvasni. A regény sűrű szövete a valóságnak és a fikciónak. A történet háttere és kerete a Rákosi-diktatúra. Tarcsai őrnagy később — 1958-ban — felidézi élete legnyomasztóbb éveit, amikor hadbíróként dolgozott, sorozatban hozta meg az elmarasztaló ítéleteket, köztük halálosakat is. Ezzel nevét adta a koncepciós perekhez, mígnem egy napon — elvtársai által elítélve — maga is abban a börtönben találta magát, ahová korábban ő maga juttatta a rendszer ellenségeinek minősített fasisztákat, reakciósokat. Ő is áldozata lett annak a — hithű kommunisták számára, úgy tűnik, szinte feldolgozhatatlan — paradox folyamatnak, amelyben a párt saját tagjait „falta fel”, ítélte börtönre vagy kergette öngyilkosságba. A regénybeli Tarcsai őrnagy egy alkalommal keserűen állapítja meg, hogy a „szabadulása óta kevés ember értette meg azt a feloldhatatlan kínzó ellentmondást, amiben az ártatlanul elítélt kommunisták éltek”. Ennek az ellentmondásnak a szerves része volt az is, hogy a letartóztatottak közül sokan a pártfegyelem szellemében és a „párt érdekében”, nem utolsósorban azonban a velük szemben alkalmazott brutális fizikai bántalmazások és lelki presszió hatására végül felvállalták és bevallották a rájuk osztott bűnöket. (E kommunista „mártírium” leglátványosabb példáját, a Rajk-pert Berkesi regényében újra és újra felemlegetik.) Kihallgatása során Berkesi is felidézte, hogy e kommunista típusú „áldozathozatalt” tőle is elvárták: „Kihangsúlyozták állandóan azt, hogy ha vallomást nem fogok tenni, elvisznek Péter Gáborhoz aki súlyosan megfog veretni, majd utána mégis elítéltet. Érveltek továbbá azzal is, hogy az én elítélésem ”magasabb pártérdek, és nekem abba bele kell nyugodni.” Berkesi Andrással szemben is a „papírforma” szerinti államvédelmi eljárás zajlott le. Amikor 1954 nyarán, közel négyévi börtönbüntetés letöltése után az ügyét felülvizsgálták, a BM Vizsgálati Főosztályán és a Katonai Felsőbíróság előtt lezajlott tárgyaláson is pontosan azt az 1950-es évekbeli koncepciós perekből jól ismert — mondhatni „klasszikus” — államvédelmi (és bírósági) forgató könyvet idézte fel, amelynek végrehajtásában kihallgatótisztként korábban maga is éveken keresztül tevékenyen részt vett. Mint mondta, váratlanul érte, hogy hirtelen a „másik oldalon” találta magát, ráadásul a magyarázatot sem ismerte: „Nem tudom, mi volt az oka letartóztatásomnak”. Egyszeriben ugyanannak a mechanizmusnak a szenvedő alanya lett, amelynek korábban ő is a működtetője volt. Két hónappal később, 1954. júliusban a Katonai Felsőbíróságon zajlott perújítási tárgyaláson az 1950-ban ellene lefolytatott eljárás pressziós és megfélemlítő elemeit és abban Péter Gábor meghatározó szerepét igyekezett még jobban kiemelni. Igaz, ez utóbbit ekkor már félelem és következmények nélkül megtehette, mivel Péter Gábort, aki 1945-től vezette a magyar politikai rendőrséget, 1953. január 3-án letartóztatták, majd a Budapesti Hadbíróság az államvédelmi tábornagyot 1953. december 24-én első fokon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte.

Ugyanezen az 1954. július 29-i tárgyaláson, amelyen az elnök — tekintettel arra, hogy „az ügy államtitkokat képező adatokat tartalmaz.” —‚ elrendelte a nyilvánosság kizárását, és a jelenlévőket titoktartási kötelezettségükre figyelmeztette, Berkesi az ÁVH-n alkalmazott módszerekről általánosabban is beszélt. Ezt ekkor már szintén szabadabban megtehette, mivel Sztálin halála és Rákosi Mátyás — moszkvai és hazai — menesztése után, illetve Nagy Imre 1953. július 4-i kormányprogramja nyomán ekkor már zajlott a Rákosi-korszakbeli perek törvénytelenségeinek felülvizsgálata. 1954 tavaszán sor került a „nagyok” — Kádár János, Kállai Gyula, Losonczy Géza és Donáth Ferenc — perének felülvizsgálatára, de a kisebb horderejű ügyek, így Berkesi András perének újratárgyalása is e folyamat során következett be. A volt katpolos őrnagy, aki az államvédelmi szervek belső rivalizálása közepette mindvégig megőrizte a katonai elhárítás iránti el kötelezettségét, az ügyész kérdésére részletesen, de mintegy kívülállóként írta le az államvédelemnél alkalmazott módszereket, holott azokat Saját bevallása szerint egykor maga is alkalmazta. Bennfentessége tagadhatatlan.
A tárgyalási jegyzőkönyvek tanúsága szerint azonban mindezek ellenére a paradox helyzet — ti. elvtársai által elítéltetni és börtönbe kerülni — láthatóan nem törte meg az őrnagyot sem elveiben, sem szakmai elkötelezettségében. 1954-ben meggyőződéssel vallotta ugyanis, hogy mind 1945—1950 között, mind a börtönben jól dolgozott, hiszen az államvédelmi tapasztalatait és tudását a fogság alatt is igyekezett a szerv számára hasznosítani. E tényeket a perújítási tárgyalás során az ügye kedvező elbírálása érdekében különösen is hangsúlyozta.
Mindezek után 1954. júliusban a Katonai Felsőbíróság az 1951-es ítéletet hatályon kívül helyezte, Berkesi Andrást bűncselekmény hiányában az összes vádpont alól jogerősen felmentette, és azonnali szabadlábra helyezését rendelte el. 1956. május 12-én a Legfelső Bíróság rehabilitálta.

Kapcsolódó alkotók: Berkesi András

Hirdetés
>!
csgabi MP

Mirák Katalin:
AZ ÁVH-tól a Magvetőig
Egy belügyes pályakép: Berkesi András

In Péterfi Gábor – Fekete Bálint (szerk.): Történelemtanításról a 21. század elején

4/2. rész.

III. Újrahasznosítás

Berkesi András nemcsak a szórakoztató irodalmat kedvelők körében volt népszerű, de írásait, sőt személyét is sokféleképpen „felhasználták”, például egy középiskolai tanórán.
Írásaiból több színházi adaptáció és film készült. E tény azonban nem meg lepő, mivel a Kádár-kori művelődéspolitikai elvek szerint a színház és a film nem csupán a dolgozó rétegek szórakoztatását szolgálta, de ezeknek mint elsődleges agitációs és propagandaeszközöknek fontos szerepük volt a hatalom ideológiai támogatásában is, és erre a mélyen kommunista meggyőződésű író művei kiválóan alkalmasak voltak. A magyar színházak 1962 és 1984 között tíz Berkesi művet vittek színre, két regényéből pedig játékfilm készült a korjeles színészeinek közreműködésével. De Berkesi András maga is megszólalt a filmvásznon, amikor az Aranycsapat című dokumentumfilmben felidézte személyes emlékeit Farkas Mihályról, a saját letartóztatásáról, valamint a londoni 6:3-ról. Az 1953. november 25-i magyar—angol mérkőzés rádiós közvetítését Ugyanis — egyikvolt beosztottja jóvoltából — végighallgathatta a börtönben. Nem utolsósorban Berkesi írásait maga a Kádár-kori állambiztonsági szerv is ismerte, és szükség szerint felhasználta. A regényíró Berkesi a belügyi szerv számára szinte „aranytojást tojó tyúk” volt, akinek műveit, mint mértékadó szakirodalmat számon tartották, és szükség szerint merítettek belőle. Többek között az ügynökhálózat építése és fejlesztése, illetve a hálózati személyek foglalkozta tása során. Az 1960-as évek közepén például Kovács István rendőr alhadnagy, „Villányi Pál” informátor operatív tisztje a hálózati személy foglalkoztatási tervében részletesen kifejtette, mi mindenre fogja a jövőben az ügynökhálózatba akkoriban frissen bekerült informátort kioktatni, megtanítani, felvilágosítani, felkészíteni, hogy az „állambiztonsági szervek részére célirányos, tervszerű munkát végezzen”. A tervezett lépések között szerepelt a következő: „Javasolni fogom olyan szépirodalmi könyvek tartalmának elemzését, melyek a konspirációval és általában az állambiztonsági munkával foglalkoznak. Pl. Berkesi András könyvei.” Berkesi egy-egy művét a belügyi tisztek szakmai (tovább)képzése során is elővették. 1960-ban például a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság V. Alosztályán a Kopjások gyakorlati „hasznosítására” került sor: „Helyes kezdeményezés volt a pártcsoporton belül a Kopjások című könyv kiolvasása, amit az elvtársak pártcsoport-értekezleten szakmai szempontból értékeltek. A pártcsoportból lett javasolva, hogy szervezünk egy ankétot, amelyre a könyv íróját is meghívjuk. Ez nem történt meg, mert Berkesi elvtárs, a könyv írója huzamosabb idő óta külföldön tartózkodik.” A fekete mappa (1988) című novellája alapján állambiztonsági oktatófilm készült, amelyben különböző operatív akciókat mutatnak be (például behatolás az ellenséges hírszerző központba, az információk megszerzése és kiértékelése és az ellenakció tervének elkészítése). Az evangélikus tényfeltáró munka szempontjából Berkesi írásai leginkább utóbbi — szakmai — részletek miatt fontosak, mivel a szerző megtörtént eseteket, létező állambiztonsági ügyeket is felhasznált alapötletként. Az izgalmas krimitörténetekbe ágyazva pedig a korabeli külső és belső elhárítási szempontok, elvek, módszerek, technikák és eszközök, sőt e belügyi munkaterület jellegzetes figurái is érzékletesen megjelennek. Mindezek által megelevenedik az akkori állambiztonsági szervek hétköznapi élete és működése.

Kapcsolódó alkotók: Berkesi András

>!
csgabi MP

Mirák Katalin:
AZ ÁVH-tól a Magvetőig
Egy belügyes pályakép: Berkesi András

In Péterfi Gábor – Fekete Bálint (szerk.): Történelemtanításról a 21. század elején

4/1. rész.

A Kádár-korszakban a regényíró Berkesiéhez hasonlóan szintén jól ismert név volt Kardos Györgyé. Neki is katpolos múltja volt, mivel 1950-ig ő is nyomozó-és kihallgatótisztként szolgált a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztályán (közkeletű korabeli rövidítéssel: a Katpolon). Az államvédelmi szervek 1949. végi átszervezése után alezredesi rangban ő is az ÁVH állományába került. 1950 őszén elvtársai őt is letartóztatták, 1951. március 21-én kémkedésért, illetve titoksértésért elítélték, és börtönbe zárták. Berkesivel egy ideig zárka- és falszomszédok is voltak Vácott.
Berkesivel ugyanabban az évben, 1954-ben rehabilitálták Kardos Györgyöt is, 1956. októberben pedig vállvetve harcoltak az ellenforradalmárok ellen, és védték a Belügyminisztérium József Attila utcai épületét. 1956 után Kardost reaktiválták, és a HM határon túli katonai hírszerzés osztályán szolgált. A konszolidáció éveiben aztán ő is profilt váltott, és 1961-től 1985-ig, haláláig vezette — igen sikeresen — a Magvető Könyvkiadót. Berkesivel a kiadónál így ismét munkatársak lettek: egyikük, mint a cég vezérigazgatója, másikuk, mint a kiadó által rendszeresen megjelentetett szerző. Sőt, egy mű erejéig még írótársak is lettek, mivel Kardos társszerzője volt Berkesi egyik első — legismertebb és legtöbbet kiadott — könyvének, a Kopjások című regénynek. Kardos életútja számos ponton hasonlóságokat, sőt meglepő azonosságokat mutat Berkesiével, de ugyanilyen összefüggésben említhetőek más hivatásos belügyi tisztek is. Komlós János újságíró, humorista, a korabeli média egyik legismertebb személyisége például a második világháború alatt Kardos Györgyhöz hasonlóan munkaszolgálatos volt, majd a háború után, Magyarország fokozatos szovjet katonai és politikai megszállása idején, 1945. májusban jelentkezett az ÁVH-hoz. 1947-ben Szegeden vezette az ÁVO ottani politikai nyomozó osztályát. Kihallgató- és nyomozótisztként olyan konstruált összeesküvési ügyekben és perekben dolgozott, amelyekben a brutális vallatás és kínzás legkülönbözőbb eszközeit is alkalmazták. Miután 1953-ban eltávolították az ÁVH-tól, polgári állás kapott, de hamarosan visszavették a szervezet soraiba, ahol kémelhárító tisztként működött. 1956 után ő is a kultúrszféra élvonalába került: előbb műsorszerkesztő lett a Magyar Rádió irodalmi osztályán, 1958-tól a Magyar Nemzet, 1962-től a Népszabadság kulturális rovatát vezette. Emellett megalapította, igazgatta és vezette a Mikroszkóp Színpadot, amelynek nemcsak írta a műsorait, de konferansziéként maga is rendszeresen színpadra lépett. A Rádiókabaré és saját (!) televíziós műsorai révén egy ország ismerte „a Komlós” jellegzetesen ironikus és a korszak kulturális közegében üdítően intellektuális stílusát és poénjait. Valószínűleg kevesen tudtak belügyes előéletéről. E példák sora az állambiztonsági iratok folyamatos kutatásának köszönhetően bizonyára még bővülni fog. Talán a fent említettek alapján sem prekoncepció azonban már most, Berkesi András életéből kiindulva egy általánosabb „volt belügyes életpályamodell” felvázolása. Eszerint az 1950-es évek elején az államvédelmi szerv hivatásos állományának egy része áldozatául esett a párton belüli tisztogatási akcióknak. Egyes tisztek börtönbe kerültek, de nem végezték ki őket, hanem ügyüket 1953-tól — Sztálin halála és a Nagy Imre kormányprogramja nyomán megindított, az ún. szocialista törvényesség megsértését firtató eljárások során — felülvizsgálták, és az érintetteket általában rehabilitálták.
A bebörtönzésük ellenére töretlenül kommunista meggyőződésű volt belügyesek az ellenforradalom idején a hatalom oldalán fogtak fegyvert. A forradalom leverése után egy ideig még a politikai rendőrség kötelékéhez tartoztak (reaktiválták őket), majd néhány éven belül kikerültek az állományból, és ettől kezdve más területeken szolgálták tovább az immár Kádár János irányította pártállamot. A képzettebb, műveltebb és intelligensebb tisztek a művelődés, a média területein szóródtak szét, ahol vezető pozíciót szerezve, kapva fokozatosan a Kádár-kor közismert, sőt közkedvelt személyiségei lettek. „Előéletük” révén olyan szövevényes kapcsolatrendszert alakítottak ki, amely korábban láthatatlan hálóként a védelmi szerveket szőtte át, a Kádár-korban pedig a kulturális élet különböző területeit.

II. Az író

Berkesi András államvédelmi őrnagy neve az általa kihallgatottak és megkínzottak számára bizonyára soha nem feledhető „emlék” maradt, szélesebb körben azonban aligha ismerték a nevét. Az 1950-es évek végétől viszont — immáron íróként — fokozatosan híres és kétségtelenül népszerű ember lett. De ki is volt Berkesi András, és miért voltak-lehettek az ÁVH-s múltú szerző írásai oly népszerűek a Kádár-korszakban? Hiszen akkoriban divat volt Berkesit olvasni, és nemcsak a városlakók, de a falusi lakosság körében is. Sőt, Berkesit még ma is sokan olvassák. A gyűrött, elhasználódott példányok nemcsak az utcai könyvkiárusításokon és az antikváriumokban láthatóak, de máig ott sorakoznak a könyvtárakban és jó néhány családi könyvespolcon is. A Berkesi-regények „titka” meglátásom szerint többek között az író életének „titkaival” magyarázható. E „titkok” viszonylag egyszerűen megismerhetőek a róla szóló és ma már kutatható állambiztonsági iratokból, de e dokumentumok azért is fontosak, mert az eddigi — elsősorban irodalmi megközelítés mellett Berkesi András regényeinek másféle — rendőri, belügyi olvasatát is lehetővé teszik, és ez kiegészítheti a korábbi értelmezéseket. Berkesi András több, mint negyven könyvet írt, szinte minden évre jutott egy. Írói pályája bővelkedett „leg”-ekben: a Kádár-korszak egyik legnépszerűbb regényírójaként tartották számon, könyvei évtizedeken keresztül a szórakoztató irodalom legolvasottabb darabjai közé tartoztak. Az egyik legtermékenyebb író volt, nyilván nem függetlenül attól a ténytől, hogy a Kádár-korszak egyik legtámogatottabb szerzője is, művei rendre nagy példányszámban jelentek meg. Elismertségben sem szenvedett hiányt: 1948-ban, a centenárium évében Petőfi-emlékéremmel tüntették ki, 1959-ben pedig József Attila-díjat kapott. Könyvei többsége izgalmas, ám rendkívül didaktikus és helyenként émelyítően moralizáló történet a kollaboráció, a magyar ellenállás, a német megszállás, a koncepciós perek, 1956 vagy a titkosszolgálatok tematikájában. Az utóbbi domináns téma, mivel a történetek jelentős része a hírszerzés, a külső vagy a belső elhárítás világában játszódik. Főszereplői egyfelől a hivatásukért az életüket is kockáztató rendőrök, másfelől gyilkosok, kisstílű bűnözők, ellenséges profi ügynökök. A sematikus történetekben az imperialista államok démonikus szervezeteivel és elvetemült tagjaival állnak szemben a hősiesen harcoló, sőt vérüket is áldozni kész magyar elhárítótisztek, nyomozók, akik mindannyian a Magyar Népköztársaság biztonsága és a szocialista társadalom rendje felett őrködnek. Mindez állandó cigarettafüstbe és a frissen főtt kávé illatába burkolva — jellegzetes Berkesi-miliő! A tíz éve folyó evangélikus tényfeltáró munka nyomán ismertté vált állam biztonsági iratok alapján azonban bizton állítható, hogy e világ nem Csupán az író Berkesi által konstruált világ. A szerző irodalmi eszközökkel, a kriminalisztika logikája szerint szőtt történetekbe rejtve, de meglepő nyíltsággal és hitelesen mutat be egy valós közeget. Az állambiztonsági munka belső működését, az operatív tisztek munkáját, életmódját, de a korabeli módszereket és technikai eszközöket is olyan ember szemével láttatja, aki egykor maga is tevékeny részt vevője, aktív munkása volt a gépezetnek. Így regényei — némi óvatossággal — akár érdekes és színes stílusban megírt állambiztonsági tankönyvként is olvashatóak, amelyekben a volt ÁVH-s őrnagy-író nemcsak az erőszakszervezet működési mechanizmusát örökítette meg, hanem a Kádár-korszak jellegzetes elhárítási ügyeit is. A korabeli olvasók aligha tudták, hogy Berkesi szórakoztató krimijeink ötletanyagául olykor valós korabeli állambiztonsági esetek szolgáltak. A Kopjások című regény alaptörténete például egy olyan államvédelmi ügyvolt, amellyel a magyar hírszerzés és kémelhárítás évtizedeken keresztül foglalkozott

Kapcsolódó alkotók: Berkesi András

9 hozzászólás
>!
csgabi MP
Krimi

Sziasztok!

Ha valakit érdekel ez a tanulmány, szívesen elküldöm pdf file formájában, amennyiben kapok e-mail címet.

Kapcsolódó alkotók: Berkesi András

13 hozzászólás