Berkes Ildikó magyar

Sajnos, a szerzőnek sem volt alkalma az összes elemzett westernt megnézni, ezért gyakran a bibliográfiában felsorolt szerzőkre hagyatkozott [..].

21. oldal, Előszó (Gondolat, 1986)

… nem a mű unalmas, hanem a néző lusta a mű érzelmi-értelmi felfogására, ha unatkozik: „A hangulat tulajdonképpen meditálás eredménye. Ahogy a japán lírai vers is egyetlen papírra vetett érzelem vagy két gondolat ütköztetéséből megszülető magányos történés, úgy a festmény is gyakran egyetlen tárgyat ábrázol: madarat, faágat, hegyet. A képen, akár a versen, el lehet, sőt gyakran el is kell elmélkedni… Az ember hosszan néz egy hegyet vagy virágot és lassan ráébred mibenlétére, mintegy létezésének hangulatára. A japán művészet feltételezi (ahogy a nyugati, vesztére, már nem), hogy van valami a nézőben, ami képes reagálni és megérteni.”

23. oldal, Nemzeti kultúra - nemzeti filmgyártás. (Idézet: Richie, Donald: Japanese Cinema: Film Style and National Character, 1971)

A jóságot nagyon nehéz dramatizálni, míg a gonoszság eleve drámai.

99-100. oldal

A néző olyan, mint a kamera lencséje. Minél kevesebb a fény, annál jobban ki kell nyílnia; és megfordítva, minél jobban kinyílik, annál több fényt talál…

32. oldal

Az unalmasság, hisz a Nó-darab kétségtelenül unalmas, csak a kommunikáció másik módja. Az ember úgy lép be a drámába vagy a filmbe, ahogy a zegzugos japán házba vagy a tekergő japán kertbe. Az körülveszi az embert, mint egy világ, amelyet be kell laknia…

32. oldal

A rendező valójában mindig magának készíti a filmjét… ha azt mondja, hogy a közönségnek készíti, valójában hazudik. Ha a film tetszik a közönségenek, és olyan, mintha neki készült volna, az azt jelenti, hogy a gondolatai megegyeznek a rendező gondolataival, nem pedig fordítva.

28. oldal (Kurosawát idézi)