Benjamin Rascal magyar

– […] Aztán amikor minden erejével azon lesz, hogy elpusztítson engem, akkor jön el a te időd… Hirtelen felugrasz, majd pedig három-négy jól irányzott buzogánycsapás, és győztünk.
– Három-négy? – csodálkozott a félork. – Mi a francnak annyi sok? Egy csapás is elég.
– Biztosra kell mennünk!
– Ezért mondom, hogy egy. Mert ha szükség van még további csapásokra is, akkor már régen rossz…

186. oldal, Tök Káosz

– Én Kargil Yhront láttam – suttogta elszörnyedve. – Az élőhalott máguskirályt vörösen lángoló, mégis üres szemgödrökkel, rothadó húscafatokkal, gyilkos karmokkal… De az, amit te láttál… hihetetlen!
– Miért, miféle szörny ez?
– Dju'zadar!
– Most káromkodtál vagy a nevet mondtad?

204. oldal, Tök Káosz

– Miért kellett rám kenni ezt a gyalázatos gyilkosságot?
– Apám a kezdetektől fogva ellenezte, hogy téged felfogadjunk, de a falutanács másképp szavazott. El kellett távolítsunk valahogy Kusenyatzból, de hogy miért, azt akkor sem tudom megmondani, ha megölsz!
– Erre a lehetőségre később még visszatérhetünk.

157. oldal, Tök Káosz

Az ellenség készen áll! Kész arra, hogy hazánkat vérbe és sárba fojtsa, hogy az Ork Birodalomnak még az emlékét is örökre eltörölje. Mi döntünk: elfutunk, elbujdokolunk, menekülhetünk életünk végéig… vagy szembefordulunk, és lábunkat megvetve odaordítjuk a hódítóknak: „Eddig, és ne tovább!”. A Korok Hajnalán atyánk, Grooms, az Istenek Csatájában rettentő, ádáz harcok közepette szerezte meg ezt a hazát. Isteni Lényének halhatatlan vércseppjei beleivódtak a földbe, és taplálták, éltették azt. Aztán Ősapánk megteremtett minket, és nekünk adta Birodalmát! Nekünk adta, hogy sokasodjunk, gyarapodjunk, éljünk és meghaljunk rajta. Ez nepünk bölcsője az idők kezdete óta, itt minden egyes rög a miénk. Nincs, melyhez kevésbé ragaszkodnánk; nincs, minek elvesztése ne olyan lenne, mintha saját testünkből vágnának ki egy darabot! Én nem adom ezt a földet, az én földemet. Egyetlen egy rögét, egyetlen fűszálát, folyóinak egyetlen cseppjét sem. Megvédem az életem árán is, ha kell, mert atyáim is megóvták nekem, én pedig tovább akarom adni az utánam jövő nemzedéknek. Hogy itt élhessenek az orkok mindörökké, míg a világ világ. – Elhallgatott, végignézett a harcosokon, majd paripáját felágaskodtatva dobhártyarepesztőt ordított: – Murat shakarr!

362-363. oldal, V. Boranbőrtekercs / 8. Az Istenmezei Ütközet

Néhány óra múlva egy koszos, kihaltnak tűnő kisvárosba értek. A kisváros egyetlen utcájának egyetlen kocsmájának utcai asztalánál egy lelkesen zabáló, pocakos embert találtak, aki előtt üres tányérok és kiürült söröskriglik garmada tornyosult.
– Hé, jóember! – szólította meg a nyámmogó embert Konyak. – Milyen város ez? Na, nem azért, mintha annyira érdekelne…
– Ez itt Utolsóerőd – felelt két nyelés közben az ember. – Vagy pontosabban szólva „A" kisváros! Most már mindent tudnak… nyam-nyam… – Majd bekiáltott a kocsmába. – Még két adag kisbécsit, Benőkém, egy korsó sört és egy extra adag kovászos uborkát!
– Rögtön viszem, Járdai tizedes! – kiáltott ki valaki, majd dünnyögve hozzátette. – Hogy a fene enné ki a belét… Ezért lettem okleveles mesterszakács, hogy kisbécsiket készítsek naphosszat?! Legalább egyszer rendelne parajfőzeléket buggyantott tojással, vagy kínai húscafatokat valami nyálkás mártással…
– Miért ilyen kihalt ez a porfészek? – érdeklődött az embertől Malac.
– Mert éppen lincselés van! – válaszolta az.
– Lincselés? – hökkent meg Konyak. – Nincs itt semmilyen rendfenntartó közeg?
– Dehogynincs – mondta Járdai. – Csak éppen ebédszünetet tart.
– Ebédszüneeet?! – hallatszott egy felháborodott hang a kocsmából. – Nyitástól-zárásig itt zabál és ez neki ebédszünet?!

83. oldal

– Ezt a dolgot sürgősen ki kell vizsgálnom! – jelentette ki. – Rögtön hozzá is kezdek, csak előbb befejezem az ebédet!
– És közben mi lesz a lincseléssel?! – kérdezte Konyak.
– Mi vagyok én? Columbo? – horkantott Járdai. – Egyedül nem tudok minden jogsértést megtorolni és minden bűnesetet megoldani! Sajnos, az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek…
– Pláne akkor, ha ilyen a molnár, mint maga…

85. oldal

Konyak és társai ekkor már meglátták, hogy az emberek egy bokájánál fogva leláncolt, ledér öltözetű, barna bőrű, olajos testű férfit vesznek körül, aki láthatóan mindent megtett azért, hogy nőnek látszódjon. Konyakot már a látványától kiverte a hideg verejték.
– Na, ez meg mi a nyű? – tette fel a kérdést.
– Heterofrigida – jelentette ki Malac. – Már láttam ilyet… sőt, egyszer tévedésből össze is feküdtem egy ilyennel. Mit ne mondjak, megrázó élmény volt…
– Oh! – sikkantott fel nőiesen a lovasok láttán a leláncolt férfi. Meg kell hagyni, nagyon gusztustalanul hangzott. – Micsoda pompás hím! Tag valami testépítő egyletben? Ugye megment, ugye?! Meg kell mentenie! Ha megteszi, utána én is bármit megteszek magának!
Konyak hátán ekkor rövidtávú versenyfutást rendezett a borzongás.
– Ez a bármit… – nyögte elhaló hangon – …ez nagyon fenyegetően hangzott…

87. oldal

– […] Ezt a pár éjszakát, amiben megegyeztünk, még eltöltöm a nyavajás falutokban, de aztán, ha elkaptuk a tolvajokat, úgy eltűnök innen, mint a tök… izé, mint a köd… A fene ezt a sok tököt itt, már összezavarja a nyelvemet!
Az ifjú kuncogott.
– Az inkább a tökpálinka lehet.
– Tök mindegy, nem?… Ó, Yvorl redves farkára! Hát már teljesen félrebeszélek? Tököt-havat összehordok!

– …ha párbajra szólítanának, és én lennék te, főség… úgy értem, harcedzetlen zöldhónaljú puhány… már meg ne haragudj… akkor feltétlen olyasféle vívási módot választanék, amihez jobban értek az ellenfelemnél. Vagyis: kopjadobás kizárt, íjászat kizárt, kardvívás kizárt… Folytassam, főség? Igen hosszú ám a lista, hogy mit ne válassz!
Ghotagrom eltöprengett ezen.
– Alig hiszem, hogy a borvedelés vagy a szajhászat, mint párbajforma megfelelne az Ork Törvény hagyományainak…
– Valamint a halálba fésülést, a gyilkos pacsulilöttyintést és a kanárisárga ruházat általi megvakítást is elfeledheted. – Vén Ordas vigyorgott. – Bajban vagy, főség!

389-390. oldal, III. Boranbőrtekercs / 10. Keselyűk tánca

Azt képzelte, hogy mesebeli mágusok jelentek meg az erdőben, és lángot szórtak, tűzgolyókat robbantgattak. Így izgalmasabb volt a menekülés.

253. oldal