Benjamin Franklin amerikai

Hárman akkor tudnak titkot tartani, ha közülük kettő halott.

233. oldal, Khalil Gibran idézete · Benjamin Franklin

Bár a tökélyig soha nem jutottam,… a merő fáradozás jobb és boldogabb emberré tett, mintha meg sem kísértettem volna a célt

108. oldal

Az emberi boldogság ugyanis ritkán a hatalmas vagyonok gyümölcse, sokkal inkább támad napi apró örömökből.

153. oldal

Magam úgy találom, az ember tudatlanságának őszinte elismerése nem csak a legegyszerűbb mód arra, hogy megszabaduljunk a kutyaszorítóból, de egyben a legvalószerűbb módja annak is, hogy értesüléseket szerezzünk, ennélfogva élek is vele: becsületes eljárásnak tartom. Akik a mindentudó pózában tetszelegnek, és így mindennek a magyarázatára vállalkoznak, gyakorta maradnak sokáig tudatlanok számos oly dolog felől, melyekről mások értő módon és készséggel szolgálnának tájékoztatással számukra, ha nem tűnnének oly önhittnek.

123. oldal

Harmincöt év körüli fiatal leány vagyok, ezidőtájt édesanyámmal élek. Nem fáj a fejem a mindennapi betevőm miatt, ennélfogva, amint kötelességérzetem és hajlamaim diktálják, kritikai tehetségemet gyakorlom földijeim épülésére. Úgy hallottam, élt valaha egy nemeslelkű császár, aki, ha egyetlen napja is úgy pergett le, hogy semmi jót nem cselekedett embertársaival, azt szokta volt mondogatni barátainak latinul, hogy diem perdidi, ami tudomásom szerint annyit tesz, hogy elvesztegettem egy napot. Úgy hiszem, magam is jó hasznát venném eme mondásnak, ha lehetőséget hagynék egyetlen napnak is anélkül elmúlhatni, hogy meg ne szóljak valakit, vagy ha a kínálkozó alkalmat elszalasztanám; ám Istennek hála, efféle balszerencse nem adódott elő az elmúlt tucatnyi évben. Ám bármily üdvös lett légyen is ténykedésem, nem kelthetem annak látszatát, hogy rögtön a köz érdekének elvétől vezérelvén fogtam bele emez erény gyakorlásába; mivel emlékszem még, hogy gyermekségemben heves hajlandóság munkált bennem az öndícséretre, s mert szüntelenül azt hallottam, mily rossz modorra vall ez, egy ízben pedig komoly fenyítésben részesültem érte, a gátak közé szorított ár új medret vájt magának, s a továbbiakban másokat kezdtem csepülni; úgy találtam, hogy ezt szívesebben fogadja a társaság, s magamnak is majd ' akkora örömem telt benne; hisz hogyan is lehetne nagy különbség önmagunk feldícsérése és felebarátunk lekicsinylése közt? Mások megszólása, miként a többi erények is mind, részint önmagában hordja jutalmát, hisz megadja nekünk azt az elégtételt, hogy önmagunkat különb színben tüntethetjük fel másoknál, avagy hogy másokat sem láthatunk jobbnak nálunknál.

277. oldal

Bár tanárod nem úgy tesz, miként prédikálja,
azért kövesd csak bátran, ha jó a tanítása;
s hogy mi hasznunk a gyarló ember adta jótanácson?
Ő, aki megfeneklett, tudja, hol a zátony.
Öreg pajtásom, a vén Berryman, míg élt,
mást gyűjteni tanított, s ő éhomra beszélt.
Mert mint a fenőkőnek, sok embernek szokása,
hogy mást köszörülvén is megmarad tompasága.

129. oldal

Listám ezen pontjának betartása oly sok fáradságomba került, e téren elkövetett hibáim annyira bosszantottak, és oly kevés javulást könyvelhettem el, visszaeséseim pedig oly gyakoriak voltak, hogy már kevés híján felhagytam a próbálkozással, és beértem volna egy ebben a tekintetben nem éppen makulátlan jellemmel is – akár az egyszeri ember, aki egy fejszét vásárolván komámtól, a kovácstól, olyanképpen akarta kiköszörültetni a szerszámot, hogy az egész feje úgy csillogjon, ahogyan az éle. A kovács rá is állt, hogy kifényesíti a szekercét, azzal a kikötéssel, hogy emberünk forgassa közben a köszörűkövet; forgatta is becsülettel, ám a kovácsnak olyan erősen és szorosan kellett a fejsze széles fejét a kőre szorítania, hogy majd belegebedt a nagy forgatásba. Egyre sűrűbben hagyta ott a kereket, hogy szemügyre vegye, mennyire haladtak, míg végül már inkább vitte volna el a fejszéjét úgy, ahogy volt, csak abbahagyhassa valahára a lélekölő robotot. „Nem úgy van az – mondta a kovács –, csak forgassa; idővel kifényesedik, lássa, még vakotapöttyös.” "Hogyne látnám – felelete az ember –, de már meg úgy gondolom, hogy mégis a pöttyös fejsze az igazi." És azt hiszem, hogy sokan jártak már hasonlóképpen, akik meg akartak szabadulni régi rossz szokásaiktól, hogy helyükbe erényes újakat állítsanak, ám híjával lévén egy olyasféle módszernek, amilyen az enyém, végül feladták a küzdelmet, mondván: mégiscsak a pöttyös az igazi […]

63. oldal

Lassanként meggyőződtem afelől, hogy a boldog élet elengedhetetlen feltétele az igazság, őszinteség és becsületesség az emberek egymás közötti viszonyában.

70. oldal

Tanítsd az embereket úgy, mintha nem is tanítanád; s az új dolgokat úgy tárd eléjük, mintha csak elfelejtették volna.

/Alexander Pope, filozófus/

1736-ban egyik fiamat, négyéves, derék gyereket elvitte a himlő, közönséges fertőzés útján. Sokáig keservesen bántam s még ma is bánom, hogy nem oltattam be ellene. Ezt azon szülők figyelmeztetésére írom, akik e műveletet gyerekükön végrehajtani nem engedik, mondván, hogy sohasem bocsátanák meg maguknak, ha belehalna; példám azonban arra vall, hogy az ember így sem bocsát meg magának soha, épp ezért a biztosabbik utat tanácsos választani.

152. oldal