Bence Lajos

Kezemben megsárgult
fűcsomó, szinte már
széna. Fészeknek
jó lenne kikeletkor.
Most minden kihalt,
minden néma…

Didergő fényben

Huzatos hely, vad hordák
tanyája voltál Halicanum.

Óda a hazatérőhöz

Csak ez a mosoly a szája,
szögletéből csak ez,
csak ez ne tűnjön el soha,
mert mosoly nélkül
egy angyal sem angyal ma.

Angyali mosolyok kereszttűzében

Titkot fejtünk.
Mindent felejtünk.
Oloris: szúnyog-temető.

Olorisi rekviem

Üzenettel van teli a táj.
Kifeszített ökörnyál-huzalok,
megannyi telefondrót,
cafatként omló lombozat
eldobott újságpapír,
indákra tapadó
kiterített levél-rongy,
megannyi elkésett
hír-kobold.

Kalmár idők

[…]
azt is, hogy meg
volt írva
minden a kőbe’

kiálló szög vagy
beleverve az időbe

A por csak beföd...

A rajongás karácsonyfái
egyre kisebbek, szaloncukraiba
a semmi magányát
csomagolta anyám.

A csillagos, csillagszórós
csorda-pásztorok a kisdedet
keresik keresve: azóta is.

Azóta sem

A karácsonyfák egyre kisebbek

[…] így válik manufaktúrává
a verskészítés, maga a vers
perditává, a verskészítő
p e n n a h a j d e r r é […]

Létlelet

Mayer Zala, vésőd alól dicső
múltunk mázsás törvénye perel;
gyors tekintetű, párducos Árpád
és a Hét Vezér, s bár „egyetlen
négyzetcentiméterük sem hiteles”,
mégis hisszük, így jöhettek csak,
lobogó ingujjban, fölkínálva nekik
magát a végtelen róna, ki nem
elégített gyönyörű lány, Pannónia.

Óda a hazatérőhöz