Bartis Attila erdélyi magyar magyar
1968. január 22. (Marosvásárhely) –
Katalógusnév | Bartis Attila |
---|---|
Nem | férfi |
Életrajz |
Képek 5
Könyvei 14
Kapcsolódó kiadói sorozatok: JAK-füzetek
Antológiák 10
Róla szóló könyvek 2
Kiemelt alkotóértékelések
Népszerű idézetek
Az, hogy kibe szeretünk bele, soha nem döntés kérdése. Az, hogy kit szeretünk egy életen át, mindig döntés kérdése.
267. oldal
A sötétzárka sem tesz annyira magányossá, mint a hazugság.
281. oldal
[…] egyedül maradt, mint aki mellé az Úristen elfelejtett világot teremteni.
Gyűlölöm, hogy több író van ebben az országban, mint ahányan ismerik a helyesírást.
170. oldal
Az nem normális, ha az ember egyedül alszik el. Ha valaki szívverése helyett azt hallgatja, ahogy odakint csöpög a csap.
550. oldal
Most kéne gyökeret eresszek, gondoltam, mint a tölgyek, gondolta, inkább cédrus, az tovább él, gondoltam, szeretlek, gondolta, hallgass, gondoltam, csak gondoltam, gondolta, abba belepusztulsz, gondoltam, nem érdekel, gondolta, így nem lehet élni, gondoltam, én így akarok, gondolta, hallgass, gondoltam, nem hallgatok, gondolta … ne haragudj, gondoltam, nem haragszom, gondolta, akkor ölelj meg, gondoltam, hiszen ölellek, gondolta, itt akarok maradni, gondoltam, tudom, gondolta, egy helyben, mint a tölgyek, gondoltam, vagy cédrus, az tovább él, gondolta, beléd markoló gyökerekkel, gondoltam, akkor markolj belém, gondolta, már így is elkékült a csípőd, gondoltam, nem érdekel, gondolta, szeretlek, gondoltam, akkor majd így élünk, gondolta, így nem lehet élni, gondoltam, csak így érdemes, gondolta, féltelek, gondoltam, engem már nincs mitől, gondolta, azt gondolom, gondoltam, virrad, gondolta, hiába hallgatsz egy hónapja, gondoltam, menned kell, gondolta, te jobban félsz, mint én, gondoltam, ez nem igaz, gondolta, dehogy nem, gondoltam, tényleg menned kell, gondolta … tudom, gondoltam, akkor menj, gondolta, és lecsókolta a gyönyör verítékét a homlokomról.
130-130. oldal
Tudja, volt egy tanárom az egyetemen, prof. Klaus Klaus. Ilyen vicces neve volt. Tartott egy demonstrációt. Kihívott három hallgatót, és feltette nekik azt a banális kérdést, hogy ki írta a Nikomakhoszi etikát. Kiosztott egy-egy cetlit, írásban kellett válaszolniuk. Természetesen mindhárman gondolkodás nélkül írták fel a papírra Arisztotelész nevét. Azt még hozzá kell tegyem, hogy prof. Klaus Klausnak csak a neve volt vicces. Megnézte a három papírt, és két válasszal elégedett volt. Helga Müllernek viszont azt mondta, hogy ezt az előadást még ülje végig, aztán várja a szobájában, hogy megbeszéljék a továbbiakat.
És Helga nemhogy azt se merte megkérdezni, miért, de két perc múlva már hangosan zokogott. Amire prof. Klaus azt mondta, semmi baj, ha végre eszébe jutott, akkor álljon fel, és a többiek előtt, hangosan mondja meg, ki írta a Nikomakhoszi etikát. Na,
rajta, halljuk, kollegina. Amire Helga bőgve azt üvöltötte, hogy nem tudom, és bocsásson meg a professzor úr, bocsásson meg, bocsásson meg. Nos, ennyit a tudás adta biztonságról, mondta prof. Klaus. Aztán persze, megnyugtatta Helgát, hogy nagyon is helyes választ adott, de azonkívül, hogy jelesre fog vizsgázni
belőle, soha az életben nem fogja hasznát venni se Arisztotelész, se bárki más etikájának. Mert nem olyan idők jönnek.
Néha igen hasznos, ha az ember pontosan tudja, hogy mennyit visel el a valóságból.