Bartha Miklós magyar

Felvidékünkre 1868-ban kezdtek a kazárok beözönleni. Azelőtt is szállingóztak, jöttek, mentek, meg is telepedtek. Egy öreg kazár, aki el-vagyonosodása következtében „bárónak" keresztelt el Zúgó község vidéke, így szólott hozzám:
„Mi is bennszülöttek vagyunk; Magyarország polgárai. Az állami védelmet mi is megérdemeljük. „
– Mikor telepedett meg itt? – kérdezem.
„Én? Én itt születtem; apám is itt született, nagyapám is. ”
– Van-e erről anyakönyvi bizonyíték?
„Az nincs. De jöjjön ki velem az úr a temetőbe; ott megmutatom a sírköveket. Érnek azok annyit, mint az írás. „
Ez a bizonyíték csakugyan erős. Aki a sírokat szólítja tanúságtételre, az már – gondolám – össze van nőve ezzel a földdel, e földnek nagy és nemes érdekeivel. A fölébredt rokonszenv nem palástolható érzésével kérdeztem:
– Hány holdja van a haza földjéből?
„Kevés. Csak éppen annyi, amennyit kénytelen voltam átvenni bukott adósaimtól. ”
– Licitáción?
„Igen. „
– Nem ingerelte semmi arra, hogy földet vásároljon, szabad kézből?
„Mi ingerelt volna? A föld rossz üzlet. Nagy helyen kell dolgozni kis haszonért. Aztán megköti az embert egy helyhez. Pénzemmel, kocsmámmal, boltommal oda mehetek, ahová akarok. A földet sem kocsira nem rakhatom, sem a hátamra nem vehetem. ”
– Hány ökörfogatot tart?
„Csak lovat tartok; azzal fuvarozom a szeszt és egyéb árut. „
– Azzal is szánt?
„Nem szántok, nem gazdálkodom. Földjeimet haszonbérbe és részibe adom a parasztoknak. Nem érdemes itt a földdel kínlódni. ”
A fölébredt rokonszenv elpárolgott. Beszélgetésünk németül folyt. Én törtem a nyelvet, ő rontotta. Végre magyarul szólottam hozzá.
„Nem tudok magyarul. „
– Volt-e katona?
„Abban az időben nem vették azt olyan szigorúan. Csak a vigyázatlanokat sorozták be. ”
– Hány éves?
„Hetvennégy. „
– Ötvenkét év előtt éppen huszonkettő volt. Akkor csak szolgált a honvédségnél?
„Nem szolgáltam. Katona csak úgy lesz az ember, ha muszáj. Mi akkor itt, a Vereckei-szorosban mindnyájan szállítással foglalkoztunk. ”
– A muszkák részére?
„Igen"
– Jó! fizették?
„Meghiszem azt! Olyen brilliáns üzleteket soha nem csináltunk. "
Nem folytattam tovább. Amit kerestem: a hazafias érzésnek legkisebb nyomát sem fedezhettem fel. Ennek mindegy. Orosz invázió, osztrák uralom, magyar alkotmányosság – mindegy. Lelkivilágába nincs belekapcsolódva a Haza fogalma. Három ismeretlenű egyenletről éppen úgy beszélhettem volna vele, mint hazaszeretetről.

Hetvennégy évet töltött el anélkül, hogy szíve egyetlenegyszer is megdobbant volna azért a hazáért, amelyben született, ahol élt, vagyont gyűjtött, oltalmat nyert. Szakálla megnőtt, meg is őszült, teste elhízott, zsebe megtelt. Gyermekeit kiházasította, unokáit fölnevelte, vidékét kizsarolta. Fináncnak, zsandárnak, bíróságnak nem vétett. Hatósággal pörbe nem szállott. Űzte a szeszcsempészetet, az áruuzsorát, a pénzuzsorát, a gabonauzsorát és a feles marhauzsorát, így élt.

A többi is így él. Nem tanul, nem művelődik, nem mosdik. Csinálja az üzletet és a gyermeket. Esküszik hamisan. Sokszor gyújtogat. Megcsonkítja ellensége barmát. Vádaskodik alaptalanul. Vesztegel, ahol lehet. Korrumpál mindenütt. Pénteken este gyertyát gyújt és megfürdik a rituális lében. Hangosan imádkozik és némán csal. A földről lenyúzza a termőréteget, a népről a bőrt. Szapora, mint a bogár. Élelmes, mint a veréb. Pusztít, mint a patkány.

Az uradalom által elgyöngített hegyvidéki népet úgy támadta meg a kazár, mint a sötét, félelmes és undorító légytömeg a megsebzett és elhagyatott állatot.