Bartalis János erdélyi magyar magyar

Csak előre lankadatlanul ismeretlen földekre.

31. oldal, Jöjjetek... (részlet)

[…] Oly rövid az élet, hogyha
egyebet sem, csak jót cselekednénk, akkor is
egy szempillantás alatt elrebben!
Nem érdemes ezt a maroknyi életet mások
elkeserítésével és elszomorításával eltölteni.

25. oldal Végállomás felé (részlet)

…
Nincs a zsenialitásra szükség annak a meglátásához,
amit az emberiség fejlődésének története mutat.
Mennyi ez a fejlődés? – Semmi.
Képtelen, a mai ember több ismerettel rendelkezik,
mint pl. a középkori (bár ezt nem lehet fönntartás
nélkül állítani,)
de emberiségünkben épen ott vagyunk, ahol voltunk.
Ebben nincs vonal.
Ez az óriási, irtózatos, szomorú pont.
…

72. oldal, Kétségbeesett szentencia (részlet)

Várlak

Éjfél van, és én még nem alszom.
Hallgatom a csendes éjjeli zajt.
A mező piheg.
Fáradt csillagok bóbiskolnak
A hold lezuhant a kertek mögé!
Várlak, hogy jöjj.
Várlak, hogy egyszer besuhanj.
Hold-lábaid nesztelen röptét lesem
a bokorközön.
Szellőlengésed fehér szárnyalását.
Várlak, hogy itt légy,
hogy eljöjj és megörvendeztess.
Várom a lombzajt.
Várom a harmatcseppek
piciny csengetését.
Várom az apró füvek suttogását.
Várlak Téged!…
…szívem ős mély dobbanását
várom a csendes éjben.

De különben csend van

Te, bolondos fiucska, miért nem alszol? Te?…
Mindenki oly édesen pihen.
Csak te zavartad meg reggeli álmod.

Te, bolondos fiucska, hát mit akarsz?
Élvezni a reggelt?… Eredj aludni,
nincs még semmi látni való, minden aluszik még.

Csak egy csodálatos szekér indult el,
derékig tűzben a hegy tetején –
De különben csend van, nyugalom van még.
Csak az a különös szekér – én nem tudom,
de mintha csupa virágon menne és olyan
valami mozgásféle is támadna nyomában.
De különben csend van.
Csak a bokrok népesültek be és a levelek széle
fénylett meg.
Na, meg aztán – én ugyan nem értem, de mintha
mámoros versenybe kezdenének a madarak,
vagy minden madár 19 féle nyelven szólalna meg.
De különben csend van. Nagy nyugalom.
Csak az a babonás rigó a vízpartján – én nem tudhatom,
de mintha egy kicsit megrészegült volna a napsugártól.
De különben csend van. Határozottan csend van.
Csak egy-egy éberszemű gazda kocog el
csengős lovával a kerted alatt.
Csak egy-egy csapat virágárus-lány siet ki
kosarával a piacra –
De különben csend van s minden aluszik még,

Csak valami vadboroszlán-féle erős illat kapott
lábra, mert a reggeli szél üde ajakával csókdosta
s az bódítgatja az emberek fejét és – én föl nem foghatom,
de mintha megindulnának a fák, mint virágos karok
a dal szárnyán.
Levegőben, vízen, úton, mindenütt csak kacagó
virág-máglyák gyúlnának.
Harangok kondulnak meg és harsonák szólalnak meg
minden dobásnyira.
Az embereknek ezek hallatára, mintha kiszállna
az erő inaikból, mert megbűvölten,
mozdulatlan állnak – én nem tudom, de mintha
térdre roskadnának –
De különben csend van. Határozottan csend van.

Csak a hattyúk kezdtek valami furcsa játékba
a tavon és a vízi madaraknak mehetett fejükbe az illat,
mert olyan bizsegő és izgatott a daluk.
És – én föl nem érhetem ésszel, de mintha
meglopták volna a természet minden színét,
olyan pazar-csillogó a tolluk.
De különben csend van. Határozottan csend van.

Csak úgy tesz minden, mintha élne.
Csak úgy tesz minden, mintha szállna,
szállva-szállna, szállna.
Csak úgy tesz minden, mintha örökre magába
akarna bolondítani.
Én nem tudom miféle időszak van, de mintha
minden vágyna, szólna, várva-vágyna, vágyna.
Én nem tudom miféle időszak van –
Csak olyan szép minden,
olyan végtelenül elragadó és olyan mámoros –
De különben csend van. Határozottan csend van.
És te bolondos fiucska még sem akarsz aludni.
Pedig ezeket leszámítva – hidd el, hogy
Csend van. Határozottan csend van.

KERESTELEK

Kerestelek az éjszakában.
Kerestelek az erdő hangjában.
Kerestelek fehér jázmin erdő lombjarázásában.
Kerestelek iszalaggal befutott ösvényeken.
Kerestelek elsurranó álom-ösvényeken.
Kerestelek egy lehajló virágban.
Kerestelek integető ágban.
Kerestelek és mindenütt megtaláltalak.
Kerestelek és seholsem találtalak

98. oldal (Dante, 1930)

Mi a szó? Egy kép a világról,
mellyel ember üzen embernek.
Kicsi virág, melyet egymásnak
lelki gomblyukába tűzünk.

Szív-rádió

Kerestelek

Kerestelek az éjszakában,
Kerestelek az erdő hangjában,
Kerestelek fehér jázminerdő lombjarázásában.
Kerestelek iszalaggal befutott ösvényeken.
Kerestelek elsurranó álomösvényeken.
Kerestelek egy lahajló virágban.
Kerestelek integető ágban.
Kerestelek, és mindenütt megtaláltalak.
Kerestelek, és sehol se találtalak.

28. oldal

NE BÁNTSATOK

Ne bántsatok.
Bartalis falun él
és kenyeret keres.
Kaszál, kapál, fúr, farag.

Csillagokat néz és holdat vár.
S egy tölgyfatönkön ülve
esténként
szerelmes partnerével
várakat épít, magasat, magasat.

S mint selymes fű a kasza nyomán,
a munkahajsza után esténként
úgy esem én is el.
De reggelre kelve újratámadok
és vígra stimmolom hegedűm.

kaszacsengés!
Kapapengés!
Víg aratási dal!
Fürj! Pitypalatty!
Engem csak a párom segít.
Ó, meddig élsz még így, barátom?

Búza, árpa leszakad.
Susogjatok, szőke kukoricaszárak.
Harsogj, boldog kukoricaerdő.
Ingj, hajladozz…
Facsard kunkor bajuszod
a bajusztalan költő előtt.

Csöved letépem
és zsákba teszem.
Vörös-sárga millió meg millió
kedves szemed megőrölöm.
Lesz liszt belőled…
Majd csöpp kis konyhában
párolgó, meleg puliszka
az asztalon.

Ne bántsatok!
Bartalis falun él
és kenyeret keres.
Kapál, kaszál, fúr, farag.

Bartalis János: Hetventől – nyolcvanig

Ami fáj:
ma százszor jobban fáj,
az eliramlott napok,
az elszállt méhrajok
és a mézízű, puha csók.

Szívem ráng bele,
ha a futó napokra gondolok,
ha sötét estéim számba veszem,
mikor kialudtak a csillagok.

Most álom-növesztő májusok kellenek.
Jöjjetek, jöjjetek,
ti fénylők és nagyok!
És nyíljatok, rózsák, liliomok,
amíg még nem késő,
amíg még van idő!

Hetventől – nyolcvanig!
Ó, nagy iram legyen.
(Talán az utolsó?)
És tűz gyúljon ki a hegytetőn,
és szívem meleg vére
fesse a lángot pirosra,
mely a világra lobogjon.

Hetventől – nyolcvanig!
Ó, még egyszer! Még egyszer!
Ébredjen csodaláng
és zúgó, tavaszi ár
– életem alkonyán –,

hogy amit megtagadott
régen a sivár idő,
teljesedjék be most
minden látomás.

120. oldal